Így néz ki Szarajevó 23 évvel a háború után, egy óra repülőútra Budapesttől

25 éve még az elmúlt évtizedek legvéresebb európai háborúja zajlott itt, ma pedig ez vár minket Szarajevóban.

A délszláv háború Európa legvéresebb fegyveres konfliktusa volt a második világháború óta, Magyarországról az első sorból nézhettük végig az egykori Jugoszlávia miszlikekbe hullását a kilencvenes években. Azóta eltelt két évtized, megnéztük, hogy néz ki a háború leginkább sújtotta területe, Bosznia-Hercegovina, és fővárosa, Szarajevó.

A 3,5 milliós lakosságú Bosznia-Hercegovina kulturálisan (is) rendkívül sokszínű ország, fél-magyarországnyi területén a '95-ös daytoni békeszerződés óta a bosnyák-horvát föderáció és a szerb köztársaságból álló hármas vezetése van, mely azt jelenti, hogy egy időben három elnököt választanak. Belegondolni és durva, milyen nehéz lehet egy ilyen töredezett rendszert egyben tartani, és hatékonyan kommunikálni az állampolgárokkal.

A háború lezárása óta lassú, de talán látható és bíztató fejlődés tapasztalható, a közbiztonság nem rosszabb állítólag, mint például itthon, de mivel mi csak Szarajevóban és a szintén ikonikus Mostarban voltunk, erről bővebben nem mernék nyilatkozni.

Arról viszont igen, hogy

mert könnyen meg lehet érkezni a WizzAir segítségével, átszállás nélkül, egyórás út választ el minket attól, hogy beleszagoljunk egy különleges és intenzív történelmű ország hétköznapjaiba. Fogtuk tehát a fényképezőnket, és kattintottunk párat a fővárosban és Mostarban.

Szarajevó

A 275 ezer lakosú főváros nagyon izgalmas helyszínre épült, a völgyet körös-körül a Dinári-hegység gyönyörű vonulatai veszik körül, és átfolyik rajta a Miljacka folyó.

de a legújabb korban is izgalmas dolgok történtek itt, példának okáért az 1984-es téli olimpia megrendezése. A háború nyomait nem lehet nem észrevenni, bár az épületek jelentős részét már formába hozták, azért bőven találunk még golyónyomok szaggatta falakat/épületeket, és majdnem minden sarkon egy temetőt, ami elég sokkoló látvány.

 

A belváros elég szépen tálalja elénk a kulturális sokszínűséget: a négy vallás (római katolikus, ortodox keresztény, muszlim, zsidó) találkozása élénken megjelenik a néprajzban: építészetben, öltözkődésben és vendéglátásban egyaránt vegyes képet kapunk, ahogy besétáljuk a folyó két oldalára épült belvárost. Egyik pillanatban azt érezzük, hogy Isztambulban vagyunk, a másikban azt, hogy bármelyik nyugat-európai ország fővárosában, de két pillantás között azért be-bevillan a Macskajaj című film is.

Szarajevó / Olimpiai park

Belegondolni is durva a mai Szarajevó láttán, hogy harmincnégy éve vendégül látták a világot egy ekkora eseménnyel, de hát más idők jártak. Az olimpiára készült beruházások egy része ma már az enyészetté vált vagy válik épp, és állandóan előkerülnek ezek a képsorok, amikor az olimpiák ésszerűségéről/kiosztásáról mennek a viták.

Részben teljesen jogosan példálóznak konkrétan a szarajevói Trebevic hegyen található bobpályával, mely mára az egyik legemblematikusabb utópia helyszíne az olimpiai kommunikációknak, de emellett az egyik legmenőbb turisztikai desztináció is egyben. Annak idején így nézett ki, amikor a tévében láthatták (akik akkor már tévében láthatták) a csúszásokat:

Mára a természet elkezdte szépen visszavenni, ami az övé, mégpedig azért, mert nyilván kihasználatlan, és a környékén található gazdasági épületeket is részben széplopták vagy szétlőtték, de mindenesetre a betonból fák nőnek ki, úgyhogy arra tippelünk, hogy ez most épp nem üzemel úgy harminc éve vendéglátásügyileg.

A helyszín egyébként fantasztikus kirándulóhelyszín, és ha kicsit ráfeküdnének az állagmegóvásra, és épülne köré a kettesgolfos-kisasztalos ásványvízárus fickón túl eggyel erősebb és tudatosabb vendéglátás, akkor lehetne ebből a rongyból még facsarni.

Olyan hangulatú és kihasználtságú helyszín lehetne, mint a Normafa. Így inkább katasztrófaturizmus-jellege van, de annak is nagyon izgalmas. Érdekes élmény végigsétálni a pályán, és belegondolni, hogy harmincnégy évvel ezelőtt itt a világ szeme láttára rendeztek ez hatalmas sporteseményt, sok ezer ember állt a pálya szélén, rengeteg kamera és nagy felhajtás volt ott, ahol ma éppen rohad szét a betongyűrűk találkozásánál a vas, meg ami még maradt.

Ennél jobban átgondolt és fenntartható nyilván egy sportcsarnok, akkor és most:

Ma meg (gondolom variálható burkolaton) éppen teniszoktatás zajlik a stadionban egy októberi szombat délutánján.

Egy séta erejéig célba vettük a korábbi nemzeti stadiont is, ahol ma az FK Sarajevo csapata látja vendégül ellenfeleit. Találkozunk a jövő Pjanić-jaival és Džekoival is.

 

Mostar és az út odáig

Szarajevó mellett egy háromnapos hétvége másik, kötelező turisztikai célpontja, nagyjából egynapos programnak értelmezhető. A fővárostól délre helyezkedik el a horvát kulturális főhadiszállás, mely leginkább az Öreg-hídról ismert. (A nevét is innen kapta: most=híd stari=öreg). Az egyik legjelentősebb eseményként itt rendezik a Red Bull Cliff Diving World Series egyik versenyét, elég impresszív:

A város gyakorlatilag ennek a hídnak a történetére rendezkedik be a hétköznapokban, az ékszerdobozka belvárosa nagyjából olyan hangulatú, mint Szentendre, és a híddal kapcsolatos kereskedelemre és vendéglátásra épül, illetve az előbb említett vízbeugrós manőverre.

Egy permanens attrakcióként jellemzően

egész nap tolja a műsort: nagyjából félóránként leugrik valaki, miután a másik két havercsávó összekalapozott annyi eurót, amennyiért úgy gondolják, hogy összevizezik magukat. Az egyik kiáll a híd közepére, és élesre teszi a műsort. Beáll, mint aki mindjárt ugrik, nyújt, átszellemül, imádkozik. Nyilván odagyűlik háromszáz ember, és várja, hogy az amúgy hatvanméteres magasságból végre ugorjon le.

Ott állnak és feszülten várják, hogy

na…NA…NAAAA!

Ez megy négy-hat percig, aztán kicsit visszamászik a híd belső részére, kicsit magyaráz, lemorzsolja a tömeg 15%-át, akiknek elfogyott a türelmük, majd újra eljátssza az egészet, de közben megköt még ötven embert. A végére már tele a híd, lépni nem lehet, és mindenki tiszta idegbeteg, hogy ugorjon már le. Ilyenkor, a leggyengébb láncszemek megnyitják a tárcákat, és kipotyognak szépen az egy-két-öt eurók.

Amint a közösségi finanszírozásból összehozott akció elégnek tűnő aprót gyűjt be, egy ugrás kiviteleződik. Elég látványos, tényleg, de ha rosszkor érkezel, és végig kell nézned, ahogy feszítik a húrt az ugrás előtt, simán lehet, hogy feladod, mert elég idegesítő.

Nem lőném le az összes poént Boszniáról (mert nyilván három nap alatt én sem tudtam meg mindent), érdemes elmenni és megnézni. A szállások baráti áron elérhetőek, működik az Airbnb is, nem csak a pro szállodák, az étel-ital kérdés elég sokszínű, és nem feltétlenül a szexi-luxi helyekre érdemes beülni, sokkal inkább a belvárosi kis utcák helyi kajákra specializálódott egységeit érdemes kipróbálni.

Az alkohol nem igazán fellelhető az autentikus muszlim helyeken, de azért sokfelé lehet kapni, szóval nem kell megijedni. Arra érdemes felkészülni, hogy internet híján leszünk (nem EU, de ha mégis szerválnál mobilnetet, akkor is nagyon lassan jön az adat, úgyhogy a napi bandázás eggyel tudatosabb felkészülést igényel). Jó szórakozást!

(Fotó: Donkó Péter, gép: Canon 6DMII, obi: Canon 50 mm f 1.4)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon