Összeismerkedtél egy ösztöndíjas csajjal? Vidéken él és csak hétvégén tudtok találkozni? Tudd meg, vajon távkapcsolatban vagytok-e vagy szerető viszonyban!

Intő jelek: szerető-e vagy sem?

“Sokan – különösképpen a nők – nem is veszik észre, hogy amit ők távkapcsolatnak hisznek, az tulajdonképpen szerető-viszony” – állítja Bede Zsuzsanna. Azonban azt is megjegyzi, hogy igenis vannak határozottan intő jelek, melyekre mindkét félnek érdemes idejében felfigyelni.

„A szeretői státusz első és legegyértelműbb ismertetőjegye, ha az egyik érintettnek van felesége vagy férje. Akármilyen nagynak is tűnik a szerelem, amíg a viszonyban egy harmadik fél is érdekelt, nem beszélhetünk párkapcsolatról. Utazgató embereknél – például egy kamionsofőrnél, vagy egy légiutas-kísérőnél, akiknek az utazás a munkájukkal jár – a leggyakoribb az ilyen értelemben vett kettős élet kialakulása. Volt már dolgom olyan pácienssel, aki évek óta tartott szeretőt más országban.”

De nem csupán egy házasság figyelmeztethet a szeretői státuszra. Akár belföldi, akár külföldi távolságról van szó, a találkozások sűrűsége, helye és résztvevői is meghatározzák, kapcsolatról van-e szó vagy sem.

„Intő jel még, ha az illetők csak lakásban találkoznak, meghatározott időközönként. Az együttlétek körül egyfajta rituálé alakul ki, a szabályok rögzülnek – minden estének meglesz a saját, négy fal között zajló rendje. Nem járnak el együtt sehová, valamelyik fél ódzkodik bemutatni a másiknak a barátait vagy a családját, és nem kíván párjával nyilvános helyen mutatkozni. Így a közös élmények limitálttá válnak, és csakis a kettejük zárt térben történő együttléteire korlátozódnak.”

Hűség: érzelmi vagy szexuális?

A távkapcsolat egyik legnagyobb próbatáteléhez érkeztünk: vajon lehetséges-e hűségesnek maradni úgy, hogy havonta csak egyszer talákoztok? A szerető-viszonyban egyik fél sem várhatja el a másiktól, hogy monogám maradjon, egy kapcsolat azonban már teljes embert kíván. Bede Zsuzsanna szerint sok múlik azon, ki miként definiálja a hűséget.

„Ha hűséget emlegetünk, valljuk be, elsősorban mindenki a szexuális hűségre gondol. Egy jó beszélgetés és szellemi egyetértés valaki mással nem sorolható a megcsalás kategóriájába. De ami mindezt megelőzi, az az érzelmi hűség – mely nem csupán megalapozza a kapcsolatot, de rengeteget segít abban, hogy a testünknek is képesek legyünk megálljt parancsolni.”

Sokan megbeszélik, hogy amíg nem találkoznak, addig mindketten járhatják a maguk útját, miközben azért mégiscsak egymást szeretik – mindannyian ismerjük a nyílt kapcsolat kifejezést. Az érzelmi elköteleződés paktuma megnyugtatónak hangzik – de valljuk be, nem a legkellemesebb gondolat mással elképzelni a kedvest, ezért ezeken a megegyezéseken alapuló kapcsolatok érnek a legtöbbször tragikus véget.

Vajon tényleg olyan fontos a folyamatos szex, még akkor is, ha csak a testünk vesz részt benne, és tulajdonképpen igazán csakis arra a több száz vagy ezer kilométerre élő másikra vágyunk? Sokan védekezésképp azt mondjuk, hogy lehetetlen és egészségtelen kibírni hosszú ideig szex nélkül. Az álláspont ellen szexuálpszichológiai szakértőnk erősen tiltakozik.

A szex valóban egészséges, de a szex hiánya egyáltalán nem egészségtelen – ha igazán érdekel valaki, akkor le lehet küzdeni a hormontúltengést. Ha az illető nem képes erre az egy dolgot jelent; érzelmi instabilitást, ennélfogva pedig félelmet az elköteleződés iránt. Sokan a megkomolyodást halogatják a távkapcsolatnak vagy nyílt kapcsolatnak titulált szerető-szereppel.”

Hogyan tovább?

Bármilyen erősek és kitartóak is a felek, egy távkapcsolatban mindenképpen eljön az a pillanat, amikor a külön töltött idő már elviselhetetlenné válik, és dönteni kell: szakítás vagy egy lépés előre. Míg a szakítás (a fájdalmas érzelmi vonzatot leszámítva) egyszerűnek tűnik, addig az egy városba költözés ezer meg ezer komoly kérdést vet fel.

„Egyáltalán nem minden távkapcsolatból alakul ki együttélés: sokszor a helyhez kötöttség miatt egyik fél sem tud változtatni, máskor pedig kiderül, hogy a távkapcsolat elfedte a komoly problémákat: nincs elegendő perspektíva vagy érzelmi alap a következő lépcsőfokhoz. Nagyon sokszor találkoztam olyan esetekkel is, amikor a közös jövő lehetősége csak az érintett felek egyikében merült fel. Ha viszont mindketten komolyan elgondolkoznak az összeköltözésen, az azt jelenti, hogy számtalan dolog mérlegre kerül: állás, család, barátok, nyelv – tehát az általában vett életkörülmények kérdőjeleződnek meg. ”

Azért ne ess pánikba, ha az utóbbi mellett döntenél: nagyon sokaknak sikerült már, akik azóta nem csupán boldog párkapcsolatban élnek, de megtanultak egy új nyelvet, értékes munkatapasztalatot szereztek, és a modern technológia segítségével folyamatosan tudják tartani a kapcsolatot a hazaiakkal is. Ezt mi nem dönthetjük el helyetted, de reméljük, abban segítettünk, hogy megtudd, milyen viszony is van köztetek valójában.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Kell-e az apa a szülőszobába?
Hányadik randin illik lefeküdni a nővel? 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés