Távol álljon tőlünk, hogy bárkit is erőszakra buzdítsunk, mi ugyanis a békés, kulturált megoldások hívei vagyunk. Vannak viszont olyan helyzetek az életben, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt mi szeretnénk.

Ha egyszer egy napon balhéba keverednél és elkerülhetetlen a bunyó, akkor ezeket a tippeket nem árt, ha szem előtt tartod. Most felsorolunk egy pár tájékot az emberi testen, ahová egy jól sikerült és kellő erejű ütést kivitelezve rövidre zárhatod az incidenst.

Az orr

Az orr valóban egy jó és könnyen elérhető célpont lehet, ha nem szeretnéd kiütni, csak megsebesíteni és egy időre harcképtelenné tenni a szemben álló felet. Ahhoz ugyanis, hogy eltörd valakinek az orrát, nem is kell túl erős ütés, viszont nagy fájdalommal és erős vérzéssel jár. Arról nem is beszélve, hogy egyből könnyek szöknek majd az illető szemébe, korlátozva őt ezzel a látásban, ezt pedig menekülésre is kihasználhatod.

Az áll / állkapocs

Ha valakinek az állkapcsát célzod, nem is kell túl pontosnak lenned ahhoz, hogy elérd a kívánt hatást. Egy kellő erejű jobbegyenes a szemben álló fél állára vagy állkapcsára irányítva még ahhoz is elég lehet, hogy kiüsd őt egy időre.

A nyak

Biztosan te is láttál már régi karate-filmeket, amikben az öreg mester nyakon vágta a rohadékokat és azok egyből eldőltek mint az ólajtó. Nos, ez a jelenet tulajdonképpen kivitelezhető, az emberi nyak ugyanis egy nagyon sebezhető pont. Egy éles ütés a nyak oldalsó részére pont eltalálhatja a bolygóideget, ami rengeteg információt szállít az agyból a test többi része felé. Ez szédülést vagy akár ájulást eredményezhet.

A torok

Csakis utolsó megoldásként mehetünk a torokra, hiszen ezzel akár meg is lehet ölni valakit. A gége porcai nagyon törékenyek, szóval egy erősebb ütés hatalmas károkat okozhat bennük. Éppen ezért torokra ne is üss ököllel, csak a kezed élével, utolsó megoldásként!

A vesék

A vesék is jó célpontok lehetnek, ha szeretnéd leszerelni a támadód, hiszen egy vesére mért, erős ütés komoly fájdalmat okoz. Az egyetlen gond csak az, hogy nehezen érhetőek el, hiszen nem a test elején, hanem hátul, a gerincvelő közelében a bordaív alatt találhatóak. Mindenesetre, ha alkalmad nyílik rá, mérj oda egy ütést! Ez nem fogja ártalmatlanná tenni a támadódat, ám mindenképpen átgondolja majd, hogy érdemes-e leállni veled balhézni vagy sem.

Hasi szimpatikus idegközpont

Ez a pont a szegycsont alatt található a hasüregben, ahol a fontosabb hasi erek erednek. Még jobb célpont, mint a gyomor és még nagyobb fájdalmat okozhatsz vele, amivel roppantul rövidre zárhatod az egész bunyót. Egy enyhén felfelé irányzott ütés erre a pontra akár öntudatlanná is teheti az ellenfelet.

A legegyszerűbb azonban kimaradni az egészből és kerülni a balhét. Az esetleges büntetőjogi következményeket pedig mindig tartsd szem előtt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés