Top 5 horgászparadicsom Európában

A horgászat nem egyszerűen a halakról szól, sokkal több annál. Ez a tökéletes módja annak, hogy visszatérjünk őseink egyszerűségéhez – jelentette ki Herbert Hoover, az Egyesült Államok egykori elnöke. A megfelelő helyszín megtalálása nem egyszerű feladat, de az igazi szakértők pontosan tudják, hogy melyek azok a pontok, amelyeket nem lehet kihagyni. Endrődy Balázs kőkemény profi, és nem mellékesen ugyanilyen keménységű megszállott: Svédországban például „csak” 14 alkalommal pecázott, anélkül, hogy bármi mást megnézett volna. A tapasztalt horgász segítségével összeszedtünk nektek öt tökéletes helyet.

Våstervik, Svédország

Európa egyik legcsodálatosabb horgászparadicsoma Svédország Balti-tengeri részén található. A fejezetcímben Våsterviket emeltük ki, de a tengerparti várostól a fővárosig, Stockholmig vezető rész tulajdonképpen végig tökéletes. Nagy előnye, hogy ezen a szakaszon szinte édesvízi tulajdonságokkal rendelkezik a víz. Sok folyó ömlik itt a tengerbe és a víz alig sós, emiatt édesvízi halak is megélnek benne, ráadásul mivel meglehetősen hideg hőmérsékletű, ezért a halak itt viszonylag nagytestűek. Tőlünk nyugatra a horgászaton általában a ragadozóhalak horgászását értik, és ez itt is tökéletesen érezhető. A lazac az egyetlen tengeri hal az itteni kínálatból, ez a fajta népszerűségét tekintve magasan kiemelkedik a többi faj közül, de van sügér, csuka és süllő is. Egy 600 hektáros tó errefelé apró magántónak számít. Előfordulhat, hogy egyedül horgászhatunk egy ekkora területen, ha pedig a tó vagy öböl tulajdonosa még egy csónakot beenged a tóra, akkor rendszerint elnézést kér. Általában egy hét is kevés a teljes terület feltérképezésére, és beteljesül a horgászok álma: zavartalanul, egymagukban pecázhatnak naphosszat. A tenger hullámzása a jól tagolt öblök miatt egyáltalán nem érezhető. Az infrastruktúra mesebeli, ami nem véletlen: Svédország horgászfanatikus nemzet: a 9 milliós össznépességből 2 millió ember pecázik. A legnépszerűbb pecás magazinnak, a Fiske Journalen-nek például 1 millió előfizetője van. Itt más dimenzióba kerül a horgászat, mint itthon. Nehéz egy helyet kiemelni, ezen a partszakaszon ugyanis egymást érik a jobbnál jobb helyek.

Duna-delta, Románia

Itt rengeteg a hal, nagy a fajok diverzitása, ezért a Duna-delta fantasztikus horgászkalandnak számít. Ez a régió a nyurgapontyok miatt világhírű – sok van belőlük és hatalmasak -, de akadnak itt vizák is, némelyikük 200-300 kilós, megállíthatatlan szörnyeteg. Fanatikusok számára kötelező, ennek ellenére olyan, mint egy elkárhozott paradicsom. Fantasztikus hely lehetne, ha kevesebb, és egymásra jobban odafigyelő ember lenne itt. Szomorú tény, de  rengetegen - főleg helyiek - szemetelnek a Dunába a legkisebb szégyenérzet nélkül, ezért természetszerető emberek számára kellemetlen pillanatokat is tartogathat. Az érintetlen Duna-delta pusztán mítosz, ráadásul egy árban vannak a szolgáltatások Svédországgal, csak sokkal alacsonyabb minőség mellett. Csak horgászfanatikusoknak ajánlott, de nekik nagyon!

Rügen-sziget, Németország

Ez a terület valaha az NDK része volt, fő vonzerejét pedig könnyű megközelíthetősége jelenti. 9-10 órás autózással odaérhetünk, ráadásul szinte végig autópályán száguldhatunk. Ez is a balti tenger része, vagyis a víz nagyon hasonló, mint Svédországban. Ez a terület a csukáról a leghíresebb, télen viszont nagyon megy a tőkehal. Ez már nyílt vízi, tengeri feeling, a hullámok dobálják a csónakot, erős szél fúj. A szállások árfekvése a hazai színvonalakat idézi, és akadnak elképesztően jó vízparti apartmanok, saját csónak beállóval. Az élelmiszer olcsóbb, mint például Svédországban, de ha apartmanban vagyunk, akkor a kajával sem kell bajlódni. Mivel természetvédelmi területről van szó, ezért itt engedélyt kell kiváltani, amelynek ára a hazai összegekkel összehasonlítva megalázóan alacsony. Itt is elvárás, hogy a kifogott halakat visszaengedjük. Svédországban egy-két halat meg lehet tartani, a svédek a lazacot például mindig hazaviszik. Rügen-szigete már önmagában is látványos, így azok is értékelhetik, akik nem éreznek affinitást a horgászathoz.

Pó folyó, Olaszország

A Pó deltavidékétől egészen Mantováig tartó, nagyjából 150 km-es szakasz szintén kiváló célpont. 7-8 óra autóval, vagyis nagyon közel van. Tulajdonképpen csak olyan célpontokat választottunk, amelyek könnyen elérhetők, és olyanok számára is vállalható, akik nem szeretnek utazni. Pó folyó csak tapasztalt pecásoknak ajánlott, egyrészt a folyó miatt, ami néha félelmetesen erős sodrású, másrészt, mert a fő attrakció errefelé a harcsapergetés, ami köztudomásúan a horgászat csúcsa. A világrekord harcsát – egy nagyjából 150 kg-os jószágot – itt, ezen a szakaszon fogták ki. A harcsák egyébként azért szaporodtak itt el ennyire, és azért ilyen óriásiak, mivel a cefalo nevű keszegféle hatalmas rajokban úszik fel a tengerből, hatalmas mennyiségű táplálékot szolgáltatva a ragadozóhalnak. A kifogott halat egyébként itt is vissza kell engedni, ami annyira nem is nagy gond, ugyanis a híreszteléseknek megfelelően a helyi harcsa húsa nem túl ízletes. A horgászatra alkalmas helyekre általában az jellemző, hogy távol esnek a turizmus által felkapott részektől, itt ez nem igaz. Sűrűn lakott területeken zajlik az akció, előfordulhat, hogy a csónak hangulatos olasz városkákon csorog át. Mivel harcsáról van szó, ezért itt főleg éjszakai horgászatról beszélünk, így nappal akár turistáskodásra is jut idő. Sok jó szállás található, és gyakori errefelé a német és a magyar horgász. Az éves engedélyt ki kell váltani, az ára 30 euró. Ennek ellenére kötelező hely, aki szereti a halakat, nem hagyhatja ki.

A Pilawa-folyó tavai, Lengyelország

Ez a terület 1989-ig konkrétan egy fehér folt volt a térképen. Ennek oka, hogy katonai területnek számított, több repülőtér, gyakorlópályák és egyéb katonai létesítmények feküdtek rajta. Csak a rendszerváltás után nyitották meg, és eleinte, főleg a 90-es évek első felében, az infrastruktúra is igen szegényes volt. A német-lengyel határon fekvő régió elsősorban kajakozók számára ígér feledhetetlen élményeket, de a második helyen már ott vannak a pecások! Meglehetősen elszigetelt terület, a legközelebbi város, Borne Sulinowo 30 km-re fekszik. A Pilawa folyó egymásra fűzött tavai eszméletlenül szépek, igazi csendes vizű, tündérrózsás gyöngyszemek, amelyek sügér, csuka és dévérkeszeg állománya mesés. Sok angol kézben lévő vállalkozás szakosodott a halak és pecabotok szerelmeseire. Az egyetlen hátulütője, hogy a horgászásra alkalmas tavakra csak limitált számú pecást engednek rá. Ha sikerült közéjük férkőznöd, az eredmény érdekében vess egy pillantást erre az öt penge horgász kiegészítőre, amivel a siker garantált!

Ha többre vagy kíváncsi, akkor látogass el Endrődy Balázs honlapjára, ha pedig a halak nem érdekelnek, de a tavak igen, akkor itt vannak Európa legszebb tóparti városai!

(fotók: Endrődy Balázs, norman, 23dennis, frankpc)

A quiche (ejtsd: kis) egy francia tésztás lepényféleség, amerikaiak szerint igazi csajos kaja, szóval kitűnő választás, ha meg akarjuk lepni valamivel párunkat, vagy le akarjuk nyűgözni azt a szőkét, akit végre sikerült elhívni randizni.

A quiche-t sok mindenhez hasonlítják különböző fórumokon, nevezik francia pizzának, nyitott lepénynek, és a műfaja sem tisztázott, ugyanis van, ahol desszertként emlegetik, máshol főétel, egy harmadik helyen pedig a reggeli étkezés tipikus fogásának nevezik. Mi nem foglalkozunk a címkézéssel, szerintünk a quiche olyan valami, amit meg lehet enni, és finom. A töltelék ezerféleképpen variálható, mi ezúttal egy zöldséges verziót készítünk, hús nélkül, szóval ha vega a szíved választottja, akkor ez nyerő megoldás lehet.

Itt egy vizuális gyorstalpaló:

Kezdjük az alapoknál: ha elkészítésről beszélünk, akkor a quiche két fő részből épül fel: 1. van az alapot jelentő tésztalap, 2. minden egyéb, ami a tésztalapra kerül. Elsőként a tésztát fogjuk elkészíteni, mert ennek kell egy kis idő, hogy megkeljen. A tésztagyúrás általában sok hobbi szakácsnál egy komoly lélektani határt jelent, mert rejtélyes, misztikus dolognak tűnik, amit csak a beavatott kevesek képesek megalkotni egy titokzatos szeánsz során. A helyzet ennél egyszerűbb, ugyanis a tésztagyúrás alapjában véve egy igen mechanikus folyamat: az ember összerakja A-t, meg B-t és C-t, és kész a termék. Jó, jó, tudjuk, a főzés az művészet, meg kreativitás, meg minden, de ezt a szöveget hagyjuk meg a csajoknak.

Part 1. A tészta

Tésztát gyúrni egyáltalán nem nehéz. Kell hozzá pár dolog, például egy konyhai mérleg, ugyanis a tészta esetében a számok fontosak. Harminc dekagramm lisztet morzsoljunk el tizenöt dekagramm vajjal – vajról beszélünk, a margarint dobjuk ki, gyújtsuk fel, lőjük ki a világűrbe –, egy tojás sárgáját, egy csipet sót, majd lassan öntsünk hozzá annyi hideg vizet, amitől a tésztánk még nem lesz nyúlós. Kezdjük egy decivel, ez a minimum, majd a halmazállapotot figyelve öntsünk hozzá egy újabb decit, ha kell. Milyen a kemény tészta? Olyasmi, mint a gyurma, de annál azért egy árnyalatnyival puhább, szétmorzsolhatóbb. A nyúlós tészta meg úgy nyúlik, mint a megolvadt sajt, de ha itt tartunk, az már nem szerencsés. Ebben az esetben a mentőövet pár deka liszt és egy kevés vaj jelenti.

A tésztát tegyük egy tálba, takarjuk le, és tegyük fél órára hűtőbe. Vegyük elő a sütőformát, ami esetünkben egy kerek, általában hullámos szélű frizbihez hasonlító tárgy. (Nagy szupermarketekben is könnyen beszerezhetjük, olyan helyeken van, ahol férfiak általában nem szoktak megfordulni, nevesül a fakanalak, sajtreszelők, és hasonló tárgyak osztályán. Egy kb. egy centi magas peremű, béna fémtálcát keressünk.) A tésztát nyújtsuk ki, szokták mondani a szakácskönyvek, de mit jelent ez? Semmiképpen ne úgy nyújtsuk ki, mintha egy expander lenne! Ehelyett inkább tegyük a liszttel beszórt konyhapultra, és egy sodrófával, vagy akár egy üres borospalackkal (kipróbált módszer, ráadásul egy legénykonyhában előbb fogunk üres borosüveget találni, mint sodrófát, nem igaz?) és nyújtsuk ki. A tészta ne legyen papírvékony, inkább jó félcenti-centi vastag. Ezt követően tegyük be a sütőformába. Ha ezzel megvagyunk, akkor veregessük vállon magunkat, bontsunk ki egy üveg pezsgőt, mert megcsináltuk!

Vaksütés

Nem, a vaksütés nem azt jelenti, hogy innentől kezdve letakart szemmel sütünk tovább. Ennyire még a franciák sem furcsák. A vaksütés azt jelenti, hogy a tésztát töltelék nélkül elősütjük, hogy amikor élesben megy majd a dolog, akkor ne púposodjon fel, és ne ázzon szét a később belépakolt tölteléktől. Halmozzunk valami olyan súlyt a közepére, ami nem olvad meg, például egy marék szárazbabot. Az elősütés 190 °C fokon történjen, kb. 10-15 perc elég is lesz. Utána vegyük ki.

Part 2. A töltelék

Amíg vaksül a tészta, addig forrásban lévő vízbe dobjunk bele falatnyi darabokra vágott brokkolit, majd 2 perc után vegyük ki és öblítsük le hideg vízzel. Erre azért van szükség, hogy lehűljön, és ne főjön tovább magában. Keverjünk össze másfél deci főzőtejszínt, két tojást, meg 15 deka szétmorzsolt rokfort sajtot, majd sózzuk, borsozzuk. A brokkoli darabokat tegyük bele a tésztalapba, majd öntsük fel a sajtos-tejszínes keverékkel, utána vágjuk be az egészet a 180 °C fokos sütőbe és hagyjuk ott negyven percig, vagy amíg a teteje megbarnul.
Kifejezetten olcsó fogásról beszélünk, ráadásul a quiche jól elvan hűtőben is, és hidegen is fogyasztható. A tészta miatt időigényes az elkészítése, ráadásul a mosogató is meg fog telni, de megéri a fáradságot, mert a végeredmény mutatós és ízletes.

Hozzávalók

30 dkg liszt

15 dkg vaj

3 tojás

1 brokkoli

150 g tejszín

15 dkg rokfort



frissen őrölt bors

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.