Hamarosan újranyit egy rég elhagyott és nagyon para Óz, a csodák csodája-vidámpark Észak-Karolinában

1939-ben mindenki hasra volt esve a Technicolorban készült Óz, a csodák csodája című klasszikustól. De annyira, hogy nem csak a filmipar akarta megfejni a mozi sikerét teljesen felesleges rókabőrökkel, de egy vidámpark is épült az észak-karolinai hegyek között Land of Oz névvel.

A film keltette mánia évek alatt elhalt, majd tíz évvel a park megnyitása után az üzemeltetők csődöt jelentettek. A vidámparkot azóta bekebelezte a természet, ami végeredményben úgy néz ki, mint egy rémálom önmagából kifordult helyszíne. Egy Johnny Joo nevű fotós olyan baljós képeket lőtt a parkról, hogy ha szeretted a filmet, kicsit ki fogsz akadni ettől a sorozattól.

A The Charlotte Observer tudósítása szerint júniusban hat nap erejéig újra megnyitják a parkot. Ennyi időre természetesen nem fogják felújítani az egész hóbelevancot, de a park – szerintünk szintén elég para – honlapja szerint 25 dolcsiért szakértő kíséréssel is be lehet majd járni a sárga utat.

Nos, ezért a hangulatért talán még akkor sem kerekednénk fel, ha fizetnének érte.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon