Bhután, amit a helyiek csak a "Mennydörgő Sárkány" országának neveznek, az egyik legkülönlegesebb ázsiai ország a Himalája lábánál. Internet, sok pénz, és modellek nincsenek. Viszont van boldogság, közösség, és hagyományőrzés.

A táj egészen varázslatos: ősi templomai, színesre pingált házai, és az ország háromnegyedét beborító erdők teszik kivételessé.

A bhutániak több mint ezer évig éltek szinte felfoghatatlan elszigetelentségben - mégis boldogan. A '60-as évekig ugyanis nem voltak aszfaltozott utak, elektromos és telefonhálózat, gépjárművek vagy postaszolgáltat sem. A TV-ről nem is hallottak sokáig - csak 1999-ben oldották fel a TV-zésre vonatkozó tilalmat, de még most is komoly korlátozások vannak. A kábeltévé az 1998-as foci VB miatt jelent meg az országban: az érdeklődés óriási volt,  a bhutáni király óriáskivetítőt állíttatott a fővárosi stadionba, egy évre rá, megkoronázásának 25. évfordulóján pedig országszerte kiépíttette a hálózatot.

Ma már az internet is elterjedt, de itt még szerencsére léteznek telefonnyomkodás-nélküli társas tevékenységek.

A király a modernizálást abban látta, hogy a GDP mérőszám helyett a „Bruttó nemzeti boldogságot” méri. Itt négy fontos pillér van: a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a kultúra megőrzése és a felelős kormányzás.

Bhután a világ egyik legszegényebb országa, a lakosság elsősorban gabona- és fűszerféléket termeszt. Fő bevételi forrásuk a vízenergia eladása Indiának. Az írástudók száma az elmúlt évtizedekben drasztikusan nőtt, és sok fiatal tudott külföldön tanulni, hála az ösztöndíj-programoknak - mégis legtöbbjük haza jött, hogy a szülőföldjét tegye szebbé.

Az ország egykori vezetője Dzsigme Szingje Vangcsuk király, és fia Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuk (aki már mondarchiát irányít a királyság helyett) iskolákra és utakra költik a vagyonukat, ahelyett, hogy még szebb palotára vagy saját szórakozására szórnák.

A férfiak itt szoknyában (ghó) járnak, amit minden középületben, templomban, iskolában hordaniuk kell.

Ennél még furcsább lehet a nyugati ember számára, hogy sok lakóház falát díszítik hatalmas falloszok, amik nem a termékenység szimbólumai, hanem az ördögöt tartják távol.

A turizmus egyre fontosabb, bár napi több száz dolláros látogatási adó távol tartja a turistaáradatot.

(forrás: Travellina, fotó: Adriaan Zimmerman)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés