Ha kimerülünk, érdemes feltöltődni, erre a célra pedig a legalkalmasabb intézmények a wellnesshotelek. Következzen egy remek trió a víz-gőz-masszázsolaj háromszögből.

Hotel Villa Völgy, Eger

A három és négy csillagos részekkel is rendelkező egri intézmény a környék legismertebb pontján, a borairól és borospincéiről méltán híres Szépasszonyvölgyben található. Az épületegyüttest egy látványos, 1,2 hektáros park öleli körül, a szálló rendkívül büszke az itt álló kis műemlék kápolnára, amely szerintük a hangulatot még romantikusabbá teszi.

A helyi ambient netovábbja a külső medencéhez tartozó poolbár, és minden napra jut egy tematikus (görög, bajor, olasz, magyaros) est is, ami jó hír azoknak, akik szeretik az ilyesmit, és intő jel azoknak, akik nem. A Színpompás ősz nevű csomag szeptember 1-jétől érvényes október 19-éig (kivéve a hétvégi napokat), és fő vonzereje a wellness-részleg (benne fitneszterem, beltéri medence, jakuzzi, finn és infraszauna, jég-gőz-aromakabin) korlátlan használata.

Espa Bio & Art Hotel, Zsámbék

Zsámbék kétségtelenül egyike az ország meg nem énekelt gyöngyszemeinek, ugyan nem egy Szentendre, mégis rendelkezik valami nehezen körülírható bájjal. A valóban bámulatos szépségű, középkori romtemplomáról híres faluban található négycsillagos szállodakomplexum élménymedencével, szaunával, gőzkabinnal, infrakabinnal, masszázzsal, kozmetikával és fodrászattal várja vendégeit, utóbbi két opció minden bizonnyal leginkább nőnemű útitársainkat fogja lázba hozni.

Sportbarátok előnyben: két squashpálya és két bowling pálya is található a szálloda épületében, a komplexum külső területén pedig egy 12x16 méteres medence, négy teniszpálya, egy kispályás füves futballpálya helyezkedik el. Őszi feltöltődés nevű, több extrával megpakolt csomagjuk szeptember 1-jétől november végéig vehető igénybe (kivéve a hétvégéket) két éjszakára fejenként 10 750 forintért.

Kolping Hotel, Alsópáhok

Az alsópáhoki Kolping Hotel**** Spa & Family Resort a családosok kedvence lehet, ugyanis tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi is kell egy gyermekekkel érkező felnőttnek! Hogy mi? Pár óvónő, akik a három év feletti lurkókra napi kilenc órában, az egy–három év közötti csemetékre pedig mindennap három órában vigyáznak. Így miközben a gyermekek felfedezik Bobóországot (ez a játékokkal teli terület megnevezése), addig a szülők kipróbálhatják a romantikus fürdőrészleget, vagy betérhetnek egy frissítő italra a hangulatos Bobó Café & Barba.

Elég sok a bobós program, ami nem véletlen, a hely nem hivatalos címerállata ugyanis Bobó, a víziló – a marketinget nyilvánvalóan kiskorúakra hangolták. Ami a wellness-részleget illeti: minden generáció megtalálhatja a neki való szórakozást: gyerekmedence, babapancsoló, valamint nagy medence ellenirányú áramlással, vízalatti masszázzsal, vízköpővel, pezsgőfürdővel, szaunák, jacuzzik, és így tovább. A Tripadvisoron előkelő négy és fél csillaggal álló intézményben szeptember 1-jéig tartó időszakban egy éjszaka 19 900 forintba kerül két fő részére.

Még több csodás hotel Wellnesstúra sorozatunkban!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában