Anno 1963-ban a Jaguar 18 darab könnyűsúlyú E-type versenyautót szándékozott legyártani, ám végül csak 12 lett belőle. Évekkel később, 2014-ben legyártották a másik hatot, az eredmény pedig egészen varázslatos lett.

Az autó legnagyobb sikerét az 1963-as sebringi 12 órás autóversenyen aratta, amikor két E-type vezette a mezőnyt és végül a 23-as számú verda ért elsőként a célba. Most éppen ez a győztes autó szolgált inspirációként a Bremont hihetetlenül stílusos karórájához, amelyet a Jaguar közreműködésével készítettek el. Az eredmény újfent varászlatos.

Az új, fehér számlapos szépség természetesen képes a sebesség mérésére is, arról nem is beszélve, hogy a pirossal díszített bőrszíja a győztes autó piros és kék csíkozására utal. A Jaguar logó ott virít középen a dátum felett, és még a számozását is a legendás E-type ihlette. A zafír hátlapnak köszönhetően az automata szerkezet működését is megfigyelhetjük.

Egyszerűen tökéletesen passzolnak, amikor a vezetőülésben hordod az órát. Mintha egymás mellett tervezték volna őket 1963-ban - foglalta össze tökéletesen Ian Callum, a Jaguar dizájnigazgatója.

Nagyon nehéz lenne nem egyetérteni vele. Ha megtetszett a karóra, itt megtalálod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában