Ha ezt a 167 ezer forintos cipőt rátűznénk egy karóra a szőlősben, tuti elűzné az összes seregélyt

Jeremy Scott napjaink egyik közismert divattervezője. A divat világában pedig a túl nagy siker és népszerűség könnyen a sokadik dimenzióba emelheti az alkotói ént, ahonnan a mágus már nehezen tud kommunikálni az egyszerű halandóval. Mondjuk valószínűleg nem is célja.

Az extravagáns kansasi divattervező már virított néhány merészet az elmúlt években – az Adidasnak is tervezett többek között ilyen hétköznapi dolgokat –, ezúttal pedig az UGG-vel kötött megállapodás értelmében ajándékozta meg a világot az UGG x Jeremy Scott kollekcióval.

A lábbelik többféle mintában láttak napvilágot, közülük ez a lángos egészen szemet gyönyörködtető. Annyira rusnya, hogyha egyszer már ránéztél, csukott szemmel sem tudod többé nem látni. Valahogy úgy, mint a tetétleni fantomot:

S persze tudjuk mi, az ízlés egy személyes dolog, de így egymás közt szólva valljuk be, a cipő esetében az olyan csúnya, hogy az már szép szállóige határozottan nem állja meg a helyét. A csuka egyébként potom 167 ezer forintba kerül – innen rendelheted, ha érdekel. Azt nem tudjuk, hogy a nők ragadnak-e majd rád, de hogy a seregélyeket kiűzi a szőlősből és a gyümölcsösből, arra fogadni mernénk.

(forrás: Highsnobiety, Farfetch)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon