Talán nem kell többször hangoztatnunk azt az alapigazságot, hogy a férfi számára az egyetlen igazi, komoly ékszer az órája. Kétirányú tárgy, befelé is kifelé is kommunikál, egyensúlyozni kell vele. Nem mindegy, mit viselünk a csuklónkon, mondjuk is, hogy miért!

Ahhoz, hogy jobban belelássunk az órák szerepének legmélyebb bugyraiba, segítségül hívtuk Kovács Orsit, a YURKOV stúdió sokat látott stylistját, hogy ossza meg a nagy titokat, mitől állhat majd igazán jól a csuklónkon egy párezres divatóra, és miért fognak kiröhögni, ha felcsatoljuk az arany Rolexet.

Azt a nulladik pillanatban leszögezhetjük, hogy az nem kérdés, hogy hordunk-e órát, vagy sem. A férfi karján van óra. Pont. Az már részletkérdés, hogy milyen, de ebből nem nagyon engedhetünk.

A férfiak esetében az óra és az autó között elég erős kapcsolat fedezhető fel. Mindkét eszköz kifejezi a személyiségünket, státuszunkat, akárhány évesek is vagyunk. Talán nincs is más ilyen tárgy egy férfi életében ezen a kettőn kívül.

Régen egy funkcionális dolog volt, mely az idők folyamán egyre fontosabb kiegészítője lett a létünknek. Mára szimbóluma annak, amiben hiszünk, amik vagyunk, ahogy érezzük magunkat. Egy kommunikációs pillér, mely egyre nagyobb fényt kap, egy ruhadarab, amit egy hangsúlyos helyen hordunk.

Gondoljunk csak bele! Egy tárgyalóasztalnál a kezünk az asztal fölött van, és gyakran magunk előtt tartjuk. Ezt toljuk előre, olyan mint az illatunk, felhívjuk a figyelmet rá, megmutatjuk, anélkül mondunk információkat magunkról, hogy elmesélnénk bármit is. Az óra egy nyelv, amit sokan beszélünk, és sokan tudjuk dekódolni a mögöttes tartalmait.

Fémszíj vagy bőrszíj? Kvarc vagy automata? Sportos vagy elegáns?

Nincs örökérvényű igazság óraválasztásnál, mert életünk során folyamatosan változunk. Engedjük meg magunknak azt az arroganciát, hogy a férfilétet 18 éves kor felett tekintjük csak annak, az órák választásának fontosságával e kor felett foglalkozunk csak komolyabban. Ugyanakkor a 18. életév az egyik legfontosabb mérföldkő. Felnőtté válik egy fiú, férfi lesz belőle, komolyodik, felelősséget vállal, egyre inkább áll a saját lábára. Innentől veszi komolyan a társadalom, alatta sokmindent megbocsátunk, hiszen gyereknek tekintjük az embert.

A komoly és a komolytalan férfit pedig például az különbözteti meg egymástól, hogy az egyiken van óra, a másik meg komolytalan.

18 évesen jók az esélyeink, hogy a ballagásunkra órát fogunk kapni. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha van beleszólásunk, de ha nagypapa meg akarja lepni az unokát, valószínű még egy kevéssé telitalálat órával is jobban járunk, mint egy arany nyaklánccal. Nem ez most a témánk, de gyors közbeékelés:

a Player kampányolni fog azért a jövőben, hogy ne idétlen, hasznavehetetlen nyakláncokat, gyűrűket, emléktárgyakat ajándékozzunk egy ballagó férfinek. Ez itt az óraadás/órakapás ideje, uraim. Az első komolyan vehető óra felcsatolásának, ajándékozásának ideje.

Szóval, visszatérve a témához, ahogy változik a személyiségünk, az öltözködésünk, a környezetünk, vele párhuzamosan változik az ízlésünk is, így elég valószínű, hogy több óránk is lesz életünk során, akár egyidőben is, hiszen az öltözködésünknek is sokféle helyzetben kell harmóniában lenni elsősorban önmagunkkal, másodsorban a környezettel. Egy maraton futáshoz például elég jól jöhet egy pro tech óra pl. a Garmintól, ami méri a pulzust, a megtett távolságot, vagy akár a sebességünket, segít optimalizálni a teljesítményünket. Ebben az esetben az óránk egy fontos eszköz, ami elsősorban funkciójában a társunk, mint esztétikailag.

Milyen haszontalan és hátrányos ebben a helyzetben felpattintani egy Rolex Yachtmaster 2 vekkert, nem? Ellenben milyen jól jön vitorlázáshoz, de ez az óra akár a hétköznapokban is elég pompásan virít a karunkon.

Van az úgy, tehát, hogy van több óránk is, ahogy több cipőnk, farmerünk, hiszen jó, ha a megfelelő helyzethez a legjobbat tudjuk felvenni.

Elegánsabb helyzetekhez fémszíjas órák passzolnak leginkább, egy öltöny mellé egy sport óra kevéssé baba, de egy farmer-zakó kombináció mellé már tökéletes lesz egy bőrszíjas, sportosan elegáns óra. A szíj elég fontos kérdés, hiszen ez az óránk legnagyobb felülete, körbefonja a csuklónkat, mint egy karkötő, szóval a szíj egy legalább annyira fontos rendező elv, mint maga az óra tokja.

A perforált szíj is sportosságot kölcsönöz, de nem “performance” típusú stílusjegy, inkább hétvégi, uras sportosságot találunk benne, de mindenképpen mozgást, aktivitást érzünk bele.

A lünettás órák is azonnal a sport vagy sportosan elegáns kategóriába esnek, használatuk során is tudjuk használni ezeket a funkciókat, legyen az búvárkodás, vagy sebességmérés.

Megvannak a típusok tehát, de ez még nem elég. Lehet, hogy sportos alkatok vagyunk, és a döntésünk egy sportos óra megvásárlása lesz, de jön a második kör, mert egyáltalán nem biztos, hogy jól fog állni.

Ezekre érdemes odafigyelni

A csukló mérete nagyon fontos, a szélsőségek általában csak nagyon kevés esetben állnak jól. Gondoljunk csak bele, hogy egy jókötésű legény izmos karján egy vékony szíjas, kis tokos órát látunk, azonnal diszharmónikus érzetet kelt, ahogy fordított esetben is. Egy alacsony, vékony férfi kezén nagyon hülyén áll egy Breitling Aviator. Lötyög, lelóg, nehéz, esetlen lesz tőle a karakter. Fontos, hogy a csuklóméretünknek megfelelő órát csatoljuk fel, egy átlagos csuklóhoz egy 42-es méret tökéletes.

Az órák mérete, súlya fontos. Egy vastagabb, markánsabb darabnál látszik, hogy tartalmas, van súlya, értéke, tartalma, “tartalmazza az időt”. Egy megfelelően kiválasztott óra felemel, beáraz, súlyoz. Ugyanakkor a nem megfelelő választások disszonáns érzést keltenek, félrepozícionálnak, súlytalanná tehetnek.

Mindenkinek megvannak a saját színei. Összesen négy kategóriába eshet, hogy milyen tónusok állnak nekünk jól, ezeket a szakma az évszakokkal jelöli. Vannak tavasz/nyár/ősz/tél típusok, akiknek a színek különböző tónusai állnak jól. (Ha ez a téma jobban érdekel - mert az öltözködésünket masszívan meghatározza -, akkor keresd fel Orsit, szívesen segít majd, vagy olvasd el a könyvét.) A melegebb tónusok, a föld színeivel azonos karaktereknek például inkább az arany, vagy sárgásabb színek fognak működni, és egy fém vagy ezüstös hideg szín le fog esni a kezéről. A hűvösebb típusoknak pedig a fehérarany, ezüst, titán színek/anyagok fognak dukálni, és idegen lesz tőlük az arany.

Divatórák vs. Klasszikusok

Egy automata klasszikus mindig is viszonyítási pont lesz. Egy Omega Moonwatch egy örök darab a maga 50 éves történelmével, iránytű lesz mindig is az órák között. Az automata órák viszont drágák, legalábbis a kvarcokhoz képest mindenképpen, de itt már számolni kell, hogy a beugró darabok is 200.000 - 300.000 Ft körül indulnak. Ennyiért még nem feltétlenül fogunk igazán fantasztikus automatát kapni, azok egy nagyságrenddel odébb lesznek, de már a százezres tartományban is bőven találunk szép, izgalmas darabokat.

A divatórák ezzel szemben a könnyedebb műfaj képviselői, általában aktuális trendek mentén készülnek, kifejezik az aktuális kor és a márka értékeinek a kapcsolatát, a letisztult daraboktól az extrém megoldásokig jó ár/érték arányban találunk remek darabokat. Jellemző azért, hogy ezeket nem visszük magunkkal a sírba, de az adott ízlésünknek, korszakunknak jóféle társai lehetnek például a Zeppelin vagy Junkers órák. 50.000 - 200.000 Ft között találunk itt is eredeti gondolatokat, izgalmasan megbolondított koncepciókat. Érdemes körbenézni pl. ebben az üzletben, ahol elég sokféle elérhető árú de menő órát lehet végigpörgetni.

Bármilyen órád is van, a lényeg, hogy van órád, a többi pedig, mint minden szenvedély, szépen csiszolódik az évek alatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés