A világbajnokság itt a nyakunkon, Nigéria pedig olyan mezekben fog virítani az oroszországi meccseken, hogy azok a futballpályákon kívül is simán megállják a helyüket.

A mezekről már február körül kaphattunk egy kis ízelítőt, és bizony már akkor is úgy tűnt, hogy Nigéria valami igazán különlegeset fog dobbantani a nyáron, már ami a szerelésüket illeti. Nemrég pedig forgalmazni is kezdték a mezeket, és rövid időn belül az összes elfogyott.

A boltokba hivatalosan május 29-én, kedden került, de előtte közel 3 millió előrendelés született – ami világrekord –, így a készlet nem sokáig tartott ki.

A dressz ára egyébként 23 ezer forint volt, idővel majd remélhetőleg újra meg lehet vásárolni, azonban az egyelőre nem ma lesz. A Nike közleményt is kiadott az ügyben, ugyanis annyi megrendelés érkezett, hogy sokan csak jövőre juthatnak majd hozzá – a sportszergyártó cég elsődleges célja ugyanis a márkaüzletek ellátása.

Azt nem tudjuk, hogy Nigéria mit fog virítani majd a vébén, de a mezek háborúját már biztosan megnyerte. Méghozzá fölényesen.

Azért ez se volt gyenge:

Különös szerkójával ismét az olimpia egyik fénypontja lehet a norvég curlingcsapat

A fiúk ezúttal is színt visznek a curlingbe, na meg az egész olimpiába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés