Miért feledkezünk el ezekről teljes naivitással minden évben?!

Millió amperen dübörög itthon is a fesztiválszezon: Fishing on Orfű, Volt, Balaton Sound, Bánkitó Feszt, a Szigetről meg már ne is beszéljünk. Nyáron úgy nyílnak a fesztiválok, mint a gombák, és rendre el is megyünk sokra közűlük – de valahogy úgy, hogy az előző évi negatív élmények teljesen kimosódtak a fejünkből.

Rengeteg szuper dolog van a fesztiválokban, természetesen nem vitatjuk, de ez a pár gyász tuti, hogy veled is megtörtént, ha már fesztiváloztál!

1: Kedves vendégek

Ahelyett, hogy a természet csendjét és a szabadban sátrazást élveznéd, tuti lesz egy elsőéves angol egyetemista, aki hajnali négykor lehugyozza a sátradat.

2: Mindent beterítő dzsuva

A fesztiválmocsok igazából egy teljesen külön fogalom. Azt a máshol ismeretlen mocskot takarja, mely sárból, húgyból, alkoholból, széttaposott kajamaradékokból és egyéb olyan dologból tevődik össze, melyeket nem is mernénk gusztussal itt felsorolni.

3: Tömeg

A fesztiválokról mindig az jut eszünkbe, mennyire jó, hogy nem bezárva vagyunk valahol, hanem a szabad ég alatt, hatalmas réteken, temérdek nagy helyen pakoljuk a baszatáskát. Persze. Egy fesztiválon tuti rájössz olyan, eddig ismeretlen tulajdonságaidra, mint a tömegiszony és az abszolút emberítisz, valamint persze a sorbanállásoktól is heveny szédülés környékez.

4: Időjárás

Szinte mindig elbaszódik. És ettől jó pár, a fesztiválélményhez kapcsolódó pozitívum is elbújik a felhők és a derékig érő sártenger mögé.

5: Elviselhetetlen hőség

Ha pedig nem az eső veri szét a cuccot, akkor a sátradban kialakult 57 fok lesz a fesztiválos jó barátod. Ha keltél már fel reggel arra, hogy szürcsölöd a forró levegőt a szaunákat is megszégyenítő sátorban, tudod, miről van szó.

6: Egyszerűen nem tudod lemosni a dzsuvát

Hetedjére zuhanyoztál le, de ugyanolyan poros, sáros, leöntöttsörös és pizzás vagy, mint előtte.

7: Minden túl van árazva

Minden évben szembesülsz vele, hogy reptéri terminálokat megszégyenítően túlárazott junk kaját és piát veszel.

8: Gyomorforgató vécék

Akármilyen prémium-vip-deluxe jegyet is vettél magadnak, a Toi Toi ugyanolyan undorító lesz ott is, ne aggódj. És a fesztivál egész időtartama alatt, bárhol is vagy, érzed azt a meghatározhatatlanul gusztustalan, de azonnal felismerhető szagát is a Toi Toi-nak.

9: Előre tudod, hogy fog kinézni mindenki

Mintha lenne a fesztiváloknak egy titkos dress code-ja, miszerint csak az elképesztően hippiszabadszellemű és a kulturálisan mindenhova besorolható, festett arcú, randomhennás, virágkoszorús, semmit sem takaró toppos, szakított farmersortos szetteket szabadna viselni.

10: Mellek, seggek és farkak. Mellek, seggek és farkak mindenütt!

És minden fesztiválon egészen biztos, hogy látsz olyan testrészeket, amiket nagyon nem akartál látni – és éppen olyasmit csinálnak, amiket szintén nem akartál látni.

11: Sose találsz semmit

És valld be, az időd nagy részében a térképet vagy a fesztiválappot böngészed, hogy hol a francban vagy és hova a francba is kéne és hogy a francba eljutni.

12: Lemaradsz

Az is biztos, hogy legalább egy dologról lemaradsz vagy nem jutsz be, amit baromira akartál látni.

13: Kikerülhetetlen sámánok

Garantált, hogy találkozol egy kenderruhás, levakarhatatlan, betépett sámánnal, aki meg akar téríteni.

14: Egyedül pánikolsz

És előre megjósolhatóan eljön az is, mikor az összes barátodtól elkeveredsz, lemerül a telód és úgy érzed magad, mint gyerekkorodban a bevásárlóközpontban, mikor nem találtad anyut és aput.

15: Másnap, harmadnap, negyednap…

Szinte teljesen biztos, hogy több ideig fogsz regenerálódni a fesztiválból, mint amennyi ideig konkrétan fesztiváloztál.


16: Biztosan elveszik valamid

Ha nem, akkor a vip sátorban, egy helyben ülve nyomtad végig, úgy pedig nem ér. Ha egy kicsit is kijjebb merészkedtél, valamidnek 99,999%, hogy lába kél.

17: Rengetegért

Ja, és mindezért egy rakat pénzt kifizetsz. Üdv a fesztiválszezonban!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés