A hollandoké a Sziget, de ez nem biztos, hogy baj

Tegnap a Biffy Clyro : holland közönség meccset 0:1-re hozta a vengédcsapat, de az biztos, hogy egyik félnek sem kellett szégyenkeznie, a végeredmény viszont kicsit fáj.

A Biffynek nagyon nincs szerencséje velünk. 2013-ban headlinerként érkeztek a fesztiválra, baromi jó bulit nyomtak, mint mindig, de nagyon kevesen voltak kíváncsiak rájuk. Érdekes ügy ez, hiszen Nagy-Britanniában orbitális tömegeket mozgatnak meg, igazi stadiontöltő bandáról van szó, de mifelénk valamiért az emberek a Biffy és a bármi más között inkább az utóbbit választják. Ez pedig baj, mivel a Biffy Clyro ott van a jelenlegi legjobb mainstream rockzenekarok között, rengeteg bivalyerős slágerük van, jó a stílusuk, élőben pedig határozottan legyalulják az agyad. A mai napig nem értem, hogyan lehet egymástól ritmusban tökéletesen eltérő témákat egyszerre gitározni és énekelni perfekt színvonalon, de a frontember Simon Neilnek nagyon flottul megy.

Simon egyébként úgy nézett ki most bő kék gatyájában, mint aki épp a Guy Ritchie-féle Aladdin castingjáról jött, és valószínűleg ő sem hitte el, amit lát. Semmit. Vagy inkább senkit. Az értelmező kéziszótárba a lézengés címszó mellé a Biffy Clyro közönségéről készült fotót kellene beszerkeszteni, mert ez bizony a nagy betűs lézengés volt, de sebaj, látott már ilyet a Biffy, először 2013-ban a Szigeten, aztán 2014-ben a Pannónia Fesztiválon, ami még ennél is hihetetlenebb embercsoportot vonzott, egy maréknyi tömeg nézte ezt ott őket, előttem pedig egy odatévedt hatvanas úr állt napszemüvegben. A sötétben. Szóval voltak bajok.

A Biffynek tehát nincs szerencséje a magyar közönséggel, valamiért nálunk ők nem lettek szupersztárok, nem pörögnek a dalok a rádiókban, pedig pöröghetnének, annyira pop lett már némelyik új dal. Most is keményen pörgették ki az energiamérőt, faszán szóltak, slágereket hoztak plusz egy-két meglepetést, és pont úgy néztek ki, mint amik, egy iszonyúan jó rockzenekar, ami valamiért sosem lett annyira nagy, mint mondjuk a Foo Fighters, pedig akár úgy is alakulhatott volna.

Én már nem akartam válaszokat kapni arra, hogy hol vannak az emberek. Aztán kaptam. A koncert után még átugrottunk az A38-ba megnézni, milyen a Kensington most, és a legmélyebb döbbenettel kellett tudomásul venni, hogy az emberek bizony Kensingtonra mentek Biffy helyett. Hogy miért? Egy holland zenekarról beszélünk, ráadásul egy elég jó holland zenekarról. Kikkel van tele a Sziget? Hollandokkal. Ők bizony inkább egy kis hazait akartak fogyasztani a skót ízek helyett, és olyan hálásak voltak a Kensintgonnak, hogy komolyan mondom, megdöbbentő volt.

Akkora buli volt az A38-sátorban, hogy azért bármelyik nagyszínpados előadó a fél életét adná. A banda pedig pontosan tudta, hogy hazai pályán van, és ki is használta ezt a helyzeti előnyt. Nem tudom, láttam-e már ekkora partit a Szigeten. Biztos. De az is biztos, hogy a top3-ban van a Kensington közönsége lelkesség szintjén. Volt ott jókedv, kacagás, aztán nem sokkal később már jött is Wiz Khalifa a szájában a Holdról is jól látható méretű dzsókerrel, hatalmas mosollyal, a háta mögött egy (többnyire) díszletzenekarral. Buli a füvészkertben a Trombi és a Tűzmanókkal jeligére. Az a szép zöld gyep senkinek sem hiányzott, vagy ha mégis, akkor Wiz adott belőle. Voltak szerencsések. Csak a security meg ne tudja...

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon