Beugrottunk a Balaton Sound nulladik napjára, és nem bántuk meg. Szeretet, béke, EDM, hiphop, Macklemore, Ryan Lewis, és csak semmi fesztiválhakni, kérem.

Öreg vagyok. Ott voltam a legelső Balaton Soundon 2007-ben, és ha megkérdeznek, bármikor azt mondom, hogy az a pár nap örök helyet foglal el életem három legjobb bulija között. Akkor nagyon elkaptak valamit a szervezők, mindenféle helyszínen mindenféle elektronikus zene, szeretet, nagyon jó csajok, és bár picit drágább volt a megszokottnál, nem volt vészesen túlárazva semmi. Az pedig, hogy a Beastie Boys zárta a 2007-es Soundot… na az olyan pillanat, amit ha kihagytál, akkor bánhatod örök életedre, és jobban is teszed, ha bánod.

A Sound azóta egyszer sem volt olyan jó. Közel sem. Nem arra gondolok, hogy gyúrós arcok játszótere lett, mert ez sosem volt teljesen igaz. Csak valahogy megszűnt a zenei sokszínűség, nem lehetett színpadok között mászkálni úgy, hogy minden helyszínen másfajta elektronikus zene szóljon, csak a sláger EDM, csak a veretés, senkiháziak kezébe került a popszakma, mondaná Janklovics Peti. Bár mindig jött egy-egy hiphop előadó, egy-egy kakukktojás, a Sound vállaltan egysíkú EDM-fesztivál lett, és ez tetszik vagy sem, okos döntés, hiszen lett egy egyértelmű profilja, belőtte magát egy meghatározott közönségre, őket kiszolgálta, másoknak pedig a szervezők adtak más fesztiválokat. Aztán úgy néz ki, valami történt.

10. jubileumot ünnepel a Balaton Sound idén, olyan felhívás volt ez keringőre, amit nem nagyon lehetett kihagyni, pláne, hogy Macklemore & Ryan Lewis szigetes buliján nem tudtam ott lenni, úgyhogy Zamárdi csak egy óra kocsival, aztán lesz, ami lesz.

- És akkor majd elrakod a farkad?

- Akkor majd el! - beszélget két srác nem túl színjózanul a fesztivál kerítése mellett, és isten bizony kíváncsi lettem volna a beszélgetés elejére, mert hát miért kerül elő, és milyen okból kell eltenni? Netán valami évek óta érlelt édes bosszú készül megvalósulni, vagy egy fogadás ér véget, aminek következtében már hosszú ideje kint van a szerszám? Már sosem fogom megtudni a választ. Azt egyből sejtem, hogy hála istennek a nulladik napot sem veszik félvállról az emberek, szépen fogynak a Heinekenek, sőt, a fesztivál területén kívüli meglepően kulturált söntéseknél is folyik az olcsóbb parádé, amit én kifejezetten előnyösnek tartok, mert pár évvel ezelőtt mi is egyetemistában toltuk Royal vodkával és parizeres zsemlével a bulit nosztalgiából, de ez egy másik történet.

Szóval a Sound most már a Holdról nézve is egy színes-szagos, szerelemittas EDM-fesztivál képét mutatja hatalmas, világító, tüzet okádó virágaival, színes fényeivel, és ez jó. Tulajdonképpen, és ezt sosem hittem volna, hogy kimondom, jobb, mint bármelyik magyar fesztivál. Ha befizetsz, tudod, hogy mit kapsz, és azt üzembiztosan megkapod. Top DJ-ket, vagy ismeretlenebb, de tehetséges lemezlovászokat, rappereket, Balatont és finom piákat. Még a WC-k is szebbek. A csajok gyönyörűek. Az izmok feszesek. A hasam gömb. De kit érdekel?

Persze mindezért fizetni is kell, nem keveset, de a Sound mindig is prémium fesztivál volt, és míg ő alig változott az évek során, a többi fesztivál soundosodott, így csinálhatott bulit Axwell és Ingrosso a VOLT Nagyszínpadán vagy David Guetta és Martin Garrix a Szigetén. A Sound beitta magát a többi fesztiválba, míg ő ott állt, ahol mindig is volt. Idén viszont mintha kicsit visszakanyarodott volna az első évhez, több hiphop, a kisebb színpadokon is nagy nevek, és a sörcsapokból is szeretet folyik.

Van olyan barátom, aki csak azért nem megy el a Soundra, mert nem gyúrja ki magát soha a nyárra, és nem győzöm eléggé felpofozni őt. Ez egy hülyeség. Hogy mekkora, azt a nulladik nap bizonyítja a legjobban. Macklemore & Ryan Lewis. Ha van olyan formáció, amit illik most a legek közé sorolni, hát ez az, a Thrift Shop óta a csúcson vannak a srácok, múltkori Sziget-bulijuk óta kihoztak még egy lemezt, szóval most már nem kell háromszor lenyomni a Can’t Hold Ust, hogy kitöltsék a műsoridőt, annak ellenére sem, hogy a This Unruly Mess I’ve Made sokkal kevesebb emlékezetes pillanatot tartalmaz, mint a slágerparádés The Heist.

Egy szentimentálisabb lemez pedig szentimentálisabb koncertet eredményez. Ez is történt. A mindenki meglepetésére magyar focimezben elővonuló Ben Haggerty, azaz Macklemore és kisbarátja, Ryan Lewis a kötelező slágerek mellett az új album lassabb, nem annyira bulikompatibilis slágereit is kötelező jelleggel előveszi, de furcsa módon élőben sokkal inkább működnek vetítéssel, zenészekkel, megspékelve, szóval azannya, mi a fene, valamit tudnak ezek a srácok, mert működik a produkció.

Arról nem is beszélve, hogy Wiz Khalifa VOLT-os überhaknija után még akkor is jó látni nagy melót a színpadon, ha a hangszereket hiába nyüstölik, néha nem is szólnak, de legalább jól néznek ki, és néha tényleg van szerepük is. Két trombitás, zongorista, dobok, gitárok, táncosok, nincs itt semmi hakni kérem szépen, rendesen megkomponált vizuál a háttérben, sőt, még az az Eric Nally is befut, aki a Downtownban énekel. Ez mind. Egy fesztiválon. Hála istennek. Pedig eljöhetett volna a haverjával egy szál laptoppal egy kurva nagy kivetítővel, és lehúzhattak volna irdatlan nagy lóvét, amin aztán osztozkodhatnak testvériesen.

Persze megy a parasztvakítás is ezerrel, Budapest most már Ben kedvenc európai országa (!!!), ezt a kijelentést Ryan Lewis a háttérből röhögve javítja, túlzott érzelmek záporoznak hazánkkal kapcsolatban, ide költözök, de nem, inkább itt nyaralok, az biztos, hogy mi vagyunk a legjobb közönség, aha, hogyne. Valamiért mégis olyan szeretettel mondja ez a fazon, hogy akár kamu, akár nem, elfogadjuk neki, költözzön, ha akar. Mint kiderült, amúgy melóztak is Törökbálinton, beugrottak kicsit stúdiózni a SuperSize Recordinghoz, Ben felesége pedig szanaszét fotózta magát a gyerkőccel az Instán.

Kicsit hosszúra nyúltak az átvezető szövegek, megtudtunk közben mindent az országunkról, amiket az ilyen koncerteken meg szoktunk tudni, a gulyás a legfinomabb, a lányok gyönyörűek, sallala, sallala. Ugorjunk. Ami ezen kívül volt, az színtiszta, már-már túláradó, de mégis hihető szeretet, az elfogadás fontosságának sulykolása, fánkdobálás a közönségbe, táncverseny a közönségből felhívott, táncolni közepesen tudó lányokkal, az összes sláger, ezúttal csak egyszer előadva, végül pedig meglepetésként Eric Nally a színpadon énekelte el a Downtownt, aztán tűzijáték. A szép lányok, a kigyúrt fiúk, az anyák a kislányaikkal, a pocakos idősebbek és én, a 35 éves apuka, aki eljött megnézni egy koncertet, mindenki boldog.

Nem mondhatni szokásos fesztiválhakninak, és ezért tényleg lehet becsülni Macklemore-ékat. Utánuk a Jäger Arénában a Madcon hasonló felfogásban, élőben nyomta, marha hangulatosan, kár, hogy elnyomta őket a mellettük lévő Music FM-színpad. A fesztiválon mindenhol szeretet, béke, parádé. Az a helyzet, hogy majdhogynem visszataláltam a Soundhoz. És nekem bárki elhiheti, ez az a mondat, ami a legkevésbé hittem, hogy valaha is őszintén kiesik a számon közvetlenül a „kérek egy schnautzert a wiener schnitzel mellé” után.

Fotók: Rockstar Photographers

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés