A Goo Goo Dollsé a 2018-as Sziget egyik legdurvább pillanata. Ez van, amikor mindenki el akar énekelni a nézőtéren egyetlen dalt.

A Goo Goo Dollsnak sikerült a lehetetlen. Úgy hívják, Iris. A ’98-as dalt az Angyalok városa filmzenéjeként rongyosra játszotta minden, ami csak hangot tudott kiadni magából, és valahogy még azok sem utálták, akik egyébként az amerikai szoftrock-hullámtól hupililát hánytak. Ha esetleg eljutott valaki odáig, hogy meghallgassa a lemezt, ami a dalt tartalmazza (nem, nem a soundtracket), akkor további meglepetésekben lehetett része, a Dizzy Up The Girl ugyanis tele volt slágerekkel, meglehetősen nagy slágerekkel, el is fogyott belőle pillanatok alatt négymillió példány.

De mire ide eljutottunk, a Goo Goo Dolls nem volt kispályás zenekar. Előző albumuk, az A Boy Named Goo is dupla platina státuszig repült, mert vitték, mint a cukrot a Name miatt, ami szintén egy mindent vivő sláger, és ha az ember jól belegondol, akkor össze tud szedni úgy 20-25 olyan dalt tőlük, amivel egy korrekt best of show-t le lehet nyomni. És ez nem kevés szám. Pont ezért volt annyi csak a kérdés, hogy a Goo Goo Dolls húsz évvel az Iris után még szeret-e zenélni, vagy csak nosztalgiáznak a lóvéért a világ körül.

Johnny Rzeznikék aztán jöttek, és két pillanat alatt villantottak annyi mosolyt, hogy nem volt kérdés, hogy ezek a faszik még mindig szeretik, amit csinálnak. Ez egy teljesen őszinte produkció. Szeretik is sokan őket emiatt még mindig, csurig meg is telt az A38 Színpad (úgy, hogy közben a Nagyszínpad is csúcsra járt Shawn Mendes alatt), és láss csodát, az emberek nem csak az Irist ismerik. Kb. mindent.

Volt is itt minden. Big Machine, Here Is Gone, Black Balloon, Name, Sympathy, Broadway, na meg persze a dal, amit húsz év alatt sem sikerült megunni úgy, hogy egyébként a rádiók tényleg mindent megtettek azért, hogy rémálmainkban se jöjjön elő. És ami tegnap történt az Iris alatt, az valami csoda.

Jön a koncertet záró Iris. Az egyébként is feltűnően lelkes közönség egyszer csak összeállt egy még nagyobb képpé, lányok a nyakakba, és mindenki az első szótól az utolsóig énekel. De valami brutálisan hangosan. És közben Rzeznikék még mindig úgy játsszák ezt a dalt, hogy tele van érzelmekkel, mosolyognak, nem csak le akarják tudni. Hát a fenébe is, én egy ilyen koncertre vágytam egy hasonló '90-es évek-líblingzenekartól már nagyon régóta.

Annyira jó látni, hogy egy zenekar, aki megírta a tutit még régen, úgy viszonyul a már hülyére játszott dalához, hogy ha esetleg már nem is jelent neki semmit (ha jelentett valaha valamit egyáltalán), ne látszódjon rajta, az sem, hogy többezredszerre nyomja el, hogy mindenki azt gondolja, pont ugyanannyira imádják, mint húsz évvel ezelőtt. Nyilván nem, mert ez majdhogynem lehetetlen, a Goo Goo Dolls viszont a végletekig kiszolgálja a közönségét, élvezi, amit csinál, és tényleg úgy áll az amerikai szoftrockhoz, hogy az bárkinek szimpatikus lehet. Az Iris alatti közönségénekléssel pedig beírták magukat a Sziget történelmének legdurvább pillanatai közé. És ez a 21. Szigetem. Láttam már ezt-azt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A cipőkollekció, melyben kompromisszumok nélkül lehetsz szabad, egyedi és vagány

Menhelyről? Tenyésztőtől? Honnan legyen kutyád?

Kapaszkodj meg, mert érkezik egy horror, amiben Micimackó, Pinokkió, Bambi és Csipkerózsika irtják a jónépet

További cikkeink a témában