Kínai realityt forgat az EFOTT-on Jessie J? És mit kért a szervezőktől Dub FX?

Érdekes lesz az idei EFOTT a színfalak mögött. Megkérdeztük Maszlavér Gábor fesztiváligazgatót, hogy mi a helyzet Jessie J-vel, hogy meddig maradnak Velencén, és még az is kiderült, hogyan kavarhat be a Balaton Sound az EFOTT-nak.

- Mi történt veletek idén? Rátok szakadt a bank? Az EFOTT nem volt ennyire külföldi zenekar-orientált fesztivál.

- Miért, szerinted most külföldi zenekar-orientáltak lettünk, mert szerintem nem. Csak van 1-2 jobb headliner.

- Azért sokkal több jobb headlineretek van, mint eddig bármikor. Ott van például Jessie J, ő azért erősen A-kategória.

- Igen, azért az egy nagyon-nagyon nagy öröm számunkra, hogy elfogadta a meghívásunkat. Igazból szerettünk volna az idei évben a minőség oltárán áldozni, és úgy összeállítani a programot, hogy tényleg kiemelkedően jó produkciókat tudjunk hozni. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Jessie J nálunk már régóta a vágyott előadók listáján szerepelt, sőt, két éve az első helyen volt. Tavaly is majdnem összejött, de végső soron idén is egy nagy szerencsének köszönhető, hogy hozzánk látogat el, mert azért itt volt verseny a régión belül bőven.

- Hát azt gondolom, mert Jessie J abszolút egy Sziget-kompatibilis előadó. Az, hogy az EFOTT-on lesz, az nektek óriási fogás. Mennyire nehéz őt megszerezni? Ha évek óta próbáltátok már, akkor gondolom, nem lehet túl könnyű.

- Több mint másfél éve folyamatosan tárgyalunk a menedzsmentjével. Tavaly nem is nagyon turnézott, készült arra a kínai turnéra, aminek most lett vége, ott naponta több mint 300 millióan követték a tévében.

- Ez nagyon beteg dolog.

- Nagyon. Többmilliárdos nézettsége van. Ott a Bang Bang, a Price Tag, a Flashlight, a Domino, de most hozott ki új albumot is, és valami zseniális az énekhangja.

Inkább hallgatnád tovább? Akkor hallgasd meg a beszélgetést podcastünkben, ahol még többek között Puskás Peti és az Alma Együttes is vár.

- És azt mesélted, hogy jön vele egy stáb. Egy kínai stáb, akik forgatnak majd vele az EFOTT-on egy realityt.

- Igen, bár nem tudom, hogy pontosan mi lesz. Volt erre utaló kérdés az egyeztetéseken, hogy jöhetnek-e, mi mondtuk, hogy jöhetnek. Elméletileg jönnek.

- Valószínűleg jövőre egy komolyabb kínai delegáció megjelenik majd a fesztiválon.

- Én azt gondolom, hogy az EFOTT mindig leginkább a magyar ajkúaknak szólt, de állunk elébe. Az EFOTT mindig is a magyar ajkú egyetemistákról, illetve a hozzájuk kapcsolódó családtagokról szólt, illetve azokról, akik már kikerültek a felsőoktatásból.

- Miért maradtatok ti Velencén? Régen azért volt nagyon szerethető a fesztivál, mert mindig máshol rendeztétek, és nagyon-nagyon jó volt az EFOTT-tal menni, és megismerni új helyeket, de most már évek óta ugyanott vagytok. Gondolom, nem véletlenül.

- Nagyon nehéz egy ekkora fesztivált már mozgatni, ezt be kell vallani őszintén. Ahhoz, hogy tudjuk azt a színvonalat hozni kiszolgáló-létesítményekben, tóparti közelségben, hogy ne is nagyon zavarjuk a lakosságot, ahhoz már elfogytak a lehetséges opciók. Vannak még, de alapvetően abból a megfontolásból maradtunk itt, hogy próbáljuk ki, hogy mennyit tudunk fejleszteni a felhasználói élményen, és egyelőre pozitív visszacsatolásokat kapunk a fesztiválozóktól. Leginkább emiatt maradunk.

- De azt azért nem állítanád, hogy soha többet nem mentek el innen.

- Nem, ezt nem szabad kijelenteni, mert az EFOTT-ban az egyik T mindig is a turisztikáé volt. Itt is megvalósítjuk ebben a régióban, hogy bemutassuk a környékbeli turisztikai attrakciókat, legyen szó egy jó kis lovaskocsis bortúráról a Bence-hegyre, vagy a pákozdi emlékhely szervezett megtekintéséről, vagy egy-két bringás aktivitásról, szóval azért van itt is látnivaló bőséggel, de természetesen nem jelenthető ki, hogy végleg letelepedett az EFOTT.

- Azért arra még emlékszem, amikor először volt Velencén az EFOTT. Még alig volt valami kiépítve.

- 2012-ben érdekes volt. Sokkal kisebb területen, teljesen más felépítésben voltunk itt. Azóta építettünk közösen a területgazdákkal új vízhálózatot, új csatornahálózatot, ültettünk fákat, nagyobb lett a terület majdnem háromszor, 25 hektáron kerül megrendezésre a fesztivál idén. Már nem a strandon kell kempingezni, van két külön dedikált kempingünk.

- Mennyire nehéz nektek még megrendezni egy EFOTT-ot? Gondolom, csuklóból kirázzátok, de mivel nőtt a fesztivál, azért úgy sejtem, vannak még nehézségek.

- Pontosan a mai napon kaptam egy hírt arról, hogy van némi probléma a konténerek ide szállításával. Az előző rendezvényen nem úgy kérték a konténereket, nem abban az ablakkiosztásban, nem annyit, hanem többet, és emiatt a szállítást Kelet-Magyarországról kell megoldani, stb, stb. Magyarul lesznek még olyan konténerek, amik szerdán délelőtt érkeznek meg, és kedden már kinyitottunk. Igaz, hogy akkor még nem a teljes terület nyit ki a mínusz egyedik napon, de hát azért ez probléma. Ez mindig benne van ebben az iparágban, ebben a fesztiválszervezésben, mert hogy olyan is volt már, amikor a Balaton partján rendezett elektronikus zenei rendezvényt elég csúnyán elverte az eső, és az kihatással van ránk is, mert a konténereket nem lehet ilyenkor kinyerni a rendezvényről, és nincs ötfesztiválnyi kapacitás Magyarországon, hanem másfél fesztiválnyi.

- Ti most már akkora fesztivál lettetek, hogy nem lenne ildomos ennél a szintnél megállni? Vagy akartok még ezen turbózni?

- Nekünk ez egy stratégiai célunk is volt, hogy mi most ezt a szintet hozzuk még tökéletesebbre, de nem nagyon akarunk már bővülni látogatói számban. Ezt akarjuk jól megcsinálni, úgy, hogy mindenki elégedetten távozzon, ne csak a 95%, hanem tényleg mindenki. Nem az az elsődleges cél, hogy bővüljünk, hogy grandiózusabbá váljunk, hanem ebben a méretben tudjunk sokkal jobbá válni. Ezt is célozza egyébként ez a lineup, mert a hazai előadók mellett olyan szerintünk minőségben nagyon jó előadókat hívtunk el, mint Jessie J, John Newman vagy a Volbeat.

- És ne felejtsd ki DubFX-et, aki szerintem akkor is ott van a fesztiválon, ha meg sem hívjátok.

- Őt kifejezetten kedveljük, mert annyira közvetlen és jófej, mindig elő tud húzni egy barátságos stílust, nyilván ezt az utcazenei múltjából hozza, nála nincsenek sztárallűrök. Elvan, nyom egy tök jó koncertet, utána meg beleveti magát a fesztiválba, és ugyanúgy kajál a fesztiválozókkal együtt, ahogy mindenki. Egyébként pont beszéltünk erről, mert szeretné, hogy a szervezők a fesztiválon belül vigyék el kajálni, hogy érezze kicsit az EFOTT lüktetését.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon