Noel Gallagher végre eljött, a legnagyobb profizmussal lenyomott egy szettet szóló- és Oasis-dalaiból, közben pedig nem felejtett el a világ legszórakoztatóbb parasztjának lenni.
A Gallagher-fivérek nem bársonyos modorukról híresek, Liam továbbra is fullba nyomja a kretént, Noel viszont már sokat finomodott, kifejezetten szórakoztatóvá vált, és nem mellékesen továbbra sem felejtett el baromi jó dalokat írni. Továbbra sem úgy néz ki a helyzet, hogy összeborul az Oasis, most épp Liam tervez szólólemezt, amiből valószínűleg úgysem lesz semmi, Noel viszont szépen szállítja új bandájával, a High Flying Birds-zel az albumokat, amelyeken bőven akad már annyi szuper pillanat, hogy akár nem kellene a régi dalokat sem elővennie. De előveszi, és ezért is nagy szó, hogy végre eljött.
Anno 2000-ben ugyan járt az Oasis a Szigeten, de akkoriban Noel pont kiszállt a bandából, így nem volt teljes az öröm, mivel ugye ez nem csak azt jelentette, hogy Noel helyett valaki más gitározott, hanem hogy el lehetett felejteni azokat a dalokat, amelyeket énekel. És azok közül van egy rakás, ráadásul egyik jobb, mint a másik.
Így 16 évvel később, mondhatni erős csúszással megérkezett a fesztiválra az idősebb tesó, és úgy nyert, mint a huzat. Olyan dalokkal, mint a Lock All the Doors és az In the Heat of the Moment elég nehezen lehet tévedni, de itt nem csak a dalok fontosak, az attitűd is. Noel még mindig séróból küld el bárkit az anyjába, elküldi a részeget, aki alig áll a lábán, elküldi a magát mexikóinak valló, szombrérós fazont, az Oasis-rajongóknak küldi a You Know We Can’t Go Back-et. De ki is szolgál, mert a High Flying Birds marha jó dalai mellett a koncert felében Oasist játszik, kifejezetten nagy meglepetéseket, mint a Digsy’s Dinner, a Fade Away, a D’Yer Wanna Be a Spaceman?, sőt, még a Wonderwallt is lenyomja.
Bazi jó zenészek nyomják a színpadon Noellel, különösebben arra sincs szükségük, hogy felszántsák a színpadot, mert ez nem erről szól. Sokaknak Noel Gallagher látványa önmagában elég lenne, de hála istennek egy olyan setlisttel jött, amitől nem lehet nem elégedetten bólogatni, mivel igen, hallottad tőle a Champagne Supernovát akusztikus feldolgozásban, igen, lenyomta végre a hidegrázós The Masterplant, a Listen Upot, a Talk Tonightot, a Half the World Awayt. És minden, de minden olyan elemi pontossággal lett elénk rakva arany tálcán, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Igen, hiányzik az Oasis, és még sokáig hiányozni is fog, de Noel Gallagher önmagában sokkal több, mint amit Liam a Beady Eye-jal össze tudott kalapálni. Ez a koncert pedig arra emlékeztetett, hogy bár frontemberként Liam volt igazán fantasztikus, azért mégis Noel a nagyobb zseni. Azt mondta, nem akar megint 25 évet várni, hogy Magyarországra jöjjön. Részünkről jöhet bármikor.
Fotók: MTI / Mohai Balázs