Tiétek a Sziget, tiétek a város. Ez a mondat cövekelte be magát a fejembe, míg a Deák felé kerülgettem a térképpel a Gozsdu közepén álló külföldieket, míg a HÉV-en a melltartóban sörrel gesztikuláló, hullafehér angol hetijegyes lányok mellett ültem, majd a dögvészmeleg sorban vártam, hogy bejussak a porfelhős, édesen kihányt szeszszagot ontó fesztiválra, ahol egyvalaki magyar: a személyzet. Szubjektív Sziget-beszámoló az idei Island of Freedomról.

Oké, persze sarkos a kijelentés, azért vannak még kint magyarok. Például a pár haverom, akivel találkoztam és a pultosok, akiktől a sört kaptuk, mikor a rekkenő, pornyelős hőségben úgy döntöttük: csapjuk meg idén is a Szigetet. Meg aztán még a nagyszínpad mellett állva belefutottunk két random magyarba: a dolog számukra is olyan meglepő és örömteli volt – mármint az a megdöbbentő, sokkoló dolog, hogy belefutnak pár magyarba, akik nem az ismerőseik –, hogy gyorsan megvendégeltük egymást pár körre.

Nem új kijelentés, hogy a fesztivál elkülföldiesedett – viszont, miként ezen a nyáron a hőség durvább mint tavaly, a belvárosi turisták száma is exponenciálisan megugrott, az Airbnb-n az eddigi ezerötszáz rövid távon kiadó pesti lakásból idén hétezer lett, úgy a Sziget is tényleg karcosabban és sokkal feltűnőbben külföldi mint eddig. A vigalmi negyed szívében lakok (még), tudom, miről beszélek: a környékbeli helyeken Can I help you?-val köszönnek, ötször annyi Beerbike megy el a házunk előtt, mint eddig valaha, a csütörtök-péntek-szombat buliháromsága most a hét mind a hét napján este hattól reggel négyig zajlik: tiétek a város.

Tiétek a város, kedves másnaposan részeg angolok, szeretett félmeztelen, ordítozó írek, drága út közepén állva hadaró spanyolok, édes hajnali négykor a Szimplakertből kidobott, Instantot kereső turisták. A Sziget is a tiétek, mind a tiétek: a nyolcvanezer forintos hetijegye is a tiétek és a tizennyolc ezres napija is; a nyolcszáz forintos pizzaszelete és az ezer fölötti pálinkája – fogjátok, egyétek, igyátok, bulizzátok, vigyétek.

Tényleg turistaként éreztem magam idén a Szigeten, amiből még van három nap és nézzük meg, vajon másként lesz-e ez a hétvégén. És persze, jó volt a buli: a nagyszínpad előtt ott voltak a kellő tízezrek (akármi is szólt), az ember bárkivel megismerkedhet (de nem mentek el arisztotelészi magasságokig a beszélgetések, általában egy pszeudo-prousti 'Sup, mate, havin' fun?-nál akadtak el) és az egész annyira szabad, hogy szinte tilos normálisnak lenni.

Egy kicsit megcsípett a gondolat, hogy a legtöbb magyar valóban a Szigetet szolgálja, nem pedig élvezi: a staff adja ki azt a pár százalékot, aki számbavehetően hazai ember – ahogy Londont is takarítjuk, úgy a saját fesztiválunkat is. De abból a szempontból persze jó ez, hogy az embernek nem kell átlépnie Budapest határát sem, hogy külföldön érezze magát: elég öt megállót mennie a HÉV-vel. És megvannak a Sziget saját bájai is, amik az elmúlt tizennégy évben, amióta látogatom, nem változnak:

„Ha szembeállsz a Nagyszínpaddal, ott vagyunk jobbra hatvan méterre, tudod, annál a pultnál”

Persze most is lefutottuk a reménytelen, egymás megtalálását kísérlő köröket: ha voltál már Szigeten, akkor biztos ismered ezeket a halva született telefonbeszélgetéseket, miszerint:

„Gyere a Rézangyalhoz, ott vagyunk!” Két perc múlva: „Várj, a Béla rosszul lett, elvittük hányni, a Zsuzsi éhes, elmegyünk ahhoz a giroszoshoz, tudod, nekem meg fel kell töltenem a kártyám, de aztán átnézünk az A38 sátorba, akkor valamelyikhez odajössz?”

„Mindjárt hívlak és mondom, hol leszünk, csak merül a–”

„MI VAAAAN?! NEM HALLAK, ITT VAGYUNK A MAGIC MIRRORBAN!! KURVÁRA NEM HALLAKGÖETZI, ÍRJ EGY ESEMEST, HOL VAGY!”

És erre az sms:

„Gzertek marrr, it bok a clsseunal timvel rovideunk palinkaaa, minjar vege husz perces ott”

Szóval összességében a Szigetre a fesztiválság miatt érdemes ellátogatni, mert abból aztán van, dögivel. Mellesleg mindenki, akivel beszéltem most, a feeling miatt tolja évek óta a Szigetet: legyen az külföldi vagy magyar, egyetlen hetijegyessel sem beszéltem idén, akit bármilyen előadó érdekelt volna kifejezetten. Az Alt-j mellett például csak öt különböző csoport kérdezte meg tőlem lustán tompult begyantázással, hogy mi megy most. Nem, az már rég nem igazán lényeges, kik az előadók.

Csak a homokfelhős, de amúgy felhőtlen nyár, pia, csajok, pasik, őrület, egymásra izzadó testek, buli, estétől reggelig és reggeltől estig, valamilyen zenére, ami kábé mindegy mi, csak legyen kibaszott hangos, mert a harmadik vodkánál úgyis elhiszed, hogy neked megy ez a táncolás dolog. A Szigeten pedig tényleg mindent szabad, úgyhogy ha elfogadjuk, hogy ez már rég nem a mi (Diák és Pepsi)Szigetünk és rábólintunk, hogy a piálás a piálásért és a bulizás a bulizásért elv maga a megtestesült szabadság, akkor lehet élvezni a Szigetet, mert az atomból csapató partielvárást maradéktalanul teljesíti, idén is.

(Képek: Sziget Festival Official)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés