Szürreália Fesztivál 2017: a budiba ejtett farmer, a húgyálló telefon és csajozási pokol a Szigeten

Ez a huszadik Szigetem. Néha azt hiszem, nem tud már meglepni, de aztán jönnek a ToiToi-ba ejtett nadrágok, a hugyos mobilok és Sanyi, a rosszul csajozó biztonsági.

Egy pillanatra nem figyelsz, és majdnem elmegy veled a HÉV. Filatorigát. Mondjuk a Kaszásdűlőn leszállni sem hülyeség, de a megszokás nagy úr, amikor kimondja az a selymes női hang, hogy Filatorigát megálló, leszállsz akkor is, ha Szentendrére mész. Már akkor, ha minden évben kint vagy a Hajógyárin. 1996 óta ez húsz alkalommal történt meg velem. Húsz. Mint valami elég komoly házasság, olyan ez. Nem is mindig szeretjük egymást, de kitartunk a másik mellett, néha sokat bazmegelünk, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, de nem, nem történhet meg, hogy lekerüljön a gyűrű… akarom mondani a karszalag, vagy hogy ne kerüljön fel.

Szóval egy pillanatra nem figyeltem, és majdnem elment a HÉV. De elég gyors voltam, egyik láb a másik után, és máris lent vagyok a folyosón, ami bevisz Szürreáliába, a helyre, amit néha még ma sem tudok felfogni. Hogy miért? Az emberek miatt. Szabadság van, és eszméletvesztés, a nagy szabadság pedig mindenkiből kihoz mindent, és én ezt annyira élvezem, mint kisgyerek a karácsonyt, annyi sztorit szedek össze pár nap alatt, hogy abból elélek hónapokig. Mert hát lehet kérdezgetni, hogy "emlékszel-e arra, hogy...".

Például emlékszel arra, hogy amikor leszálltál hirtelen a HÉV-ről, befurakodott eléd egy hajviseletet tekintve német fazon a nyolcvanas évekből a világ legirdatlanabb bundesliga-sérójával, szandál-zokniban, Johnny Cash-pólóban, és láthatóan nagyon tempósan igyekezett befelé a fesztiválra egy felfújható vendégággyal? Ott szlalomozott az emberek között, a feje felett tartott matraccal, vagy mi az istennel, na, azzal, ott rohant, volt vagy 45 éves, és nem hittél a szemednek. Miért sietett? Sürgősen le kellett feküdnie még az esti Steve Aoki előtt? Összeszedte a csajt, de nem volt meg az ágy? Kiszaladt hát a közeli Jyskbe, és vett egyet bagóért? Netalántán felmászott a Vaterára, ott olcsóbb?

És arra emlékszel, amikor próbáltál bejutni a K-hídon, de sasszézni kellett folyamatosan jobbra és balra, nehogy belelógj a százezredik hídszelfibe? A hídszelfi olimpiai sportág lett, nem tudtad? Már most gyakorolnak a megmérettetésre az emberek, nem veszik félvállról az edzést, szelfiznek azzal a nyomorult híddal, mintha az életük múlna rajta. Aztán a mellettem haladó, húsz év körüli srácok megadják a kegyelemdöfést. „Tudod, olyan ez, mint az edzés. Ha nincs róla szelfi, meg sem történt!”.

És az megvan még, hogy amikor végre átjutsz a szelfihordán és a mindig rettentően kedvesen mosolygó QR-kód ellenőrző lányokon, jön a biztonsági őr, meglátja a táskáját átvizsgáltatni nem kívánó, erősen hosszúcombú asszonyra hajazó csajt, majd úgy dönt, hogy megpróbálja. Lehet, hogy ő volt a legkisebb fiú, akinek a népmesékben mindig összejön minden, mondjuk a termetéből nem ez jött le, de mégis, ki tudja. Meglátta a lányt, felsírt valahol a fesztiválon egy tenorszaxi, lopva végigmérte az irdatlanul rövid nadrágját, majd bedobta magát, de minek. Meglátta a táskából kikandikáló szivárványos zászlót, majd rárepült lazának szánt félmosollyal. „Te akkor így szereted a melegeket? De most komolyan?” – dörmögte értetlenkedve, majd amikor a lány szótlanul elhúzott egy szebb világ felé, a srác felém fordult a vállát húzogatva, hogy „háddemostnem”? Hát de most nem. Majd legközelebb, Sanyi. Nevezzük Sanyinak. Olyan sanyisnak tűnt. Bocsánat minden Sanyitól, aki nem érzi mindezt magáénak.

És emlékszel, hogy amikor behúztál az első ToiToiba, mert olyan szinten kellett pisilned, aminek kifejezésére a magyar nyelvben már igazából megfelelő szavak sincsenek, majd kalandvágyból belenéztél a mélységbe, és megláttad a kékre festett húgytengerben úszó farmernadrágot? Délután ötkor. És akkor elgondolkodtál. Hogyan kerülhet egy teljes farmernadrág délután ötkor a Sziget egyik ToiToi-jába? Nem sikerült időben bejutni a vécébe, a nadrág – hogy úgy mondjam – leszaródott, és inkább egy szál semmiben ment tovább a tulajdonosa? Akkora luxizás megy odabent, hogy az emberek inkább átcserélik tisztára a koszos nadrágot, aztán kuka, mert mosni már büdös, olyat nem csinálunk, mosógépben olyan fosul néz ki az Armani, inkább kidobjuk a budiba, egyébként is elégetni kellett volna, de akkor meg jön Sanyi, és az milyen már?

És az, amikor elmesélted, hogy éjjel valami hülye véletlen folytán beleesett a telefonod a piszoárba? Igen, abba a négyes, szürke izébe. És hogy képtelen voltál kiszedni, de jött pár holland arc, aki belenyúlt könyékig, és még úgy sem találtátok? Aztán a szakemberek azt mondták, nincs mit tenni, meg kell várni a hajnali szippantót, aki kicuppantja a húgyból a telefont, aztán lesz, ami lesz, majd mehet a szervizbe, te meg majd magyarázkodhatsz, hogy hát igen, ez húgyszag, igen, látott némi mennyiségű pisit ez a koreai csoda, de hát az vesse rád az első követ, aki nem ejtette még bele a telefonját egy piszoárba. Aztán amikor hajnalban ott álltál a szippantósokkal, és kihalásztátok a telefont, simán működött. Mintha mi sem történt volna. Így hát végre kimondhattuk: a Samsung Galaxy S7 Edge húgyálló.

És az, amikor az egyik közeli standnál vettél gyorsan egy sört a rohadt nagy melegben, majd az eladó azzal a szöveggel próbálta menteni a 80%-ig hideg sörének eladását, hogy „nyugi, mi is ezt isszuk”? Ha neki jó, nekem is jó? Ha neki rossz, nekem is? Nem hülyeség egyébként, mert az egész Sziget együtt lélegzik, port többnyire, de ez most mindegy, magyarul van egyfajta összekapaszkodás, de inkább legyen mindenkinek jó, úgyhogy ha nem baj, kérem inkább a hidegebb sört, és idd te is azt.

És arra emlékszel, amikor megkaptad a normál VIP-be szóló jegyedet, és nagyon mentél volna már oda WC-re (oké, tudom, mindig a WC, de hát ilyen a sör), de előtte összetalálkoztál néhány régi ismerőssel, és meg kellett mondanod nekik, hogy te a VIP-be mész pisilni? „Áááá, a hülye burzsuj, mit menőzöl itt a VIP-pel”-mondják, mire te mondod, hogy de hát ez csak a sima VIP, nem a VIP VIP-je, és főleg nem a VIP VIP-jének VIP-je, és hát biztos van a VIP VIP VIP-jének is egy VIP-je, aminek még a létezéséről sem lehet mesélni, meg még annak is egy VIP-je, amire még csak gondolni sem szabad, de akkor már menthetetlen, hiszen annyira very important vagy, hogy ez így már mindenképpen kimeríti a "kedvellek, de rohadj meg" kategóriát.

És az megvan, hogy megbeszéltük, idén elkerüljük a VIP-et, de azért egy sörből nem lehet odabent baj? Aztán másfél óra múlva az egyik pult csaposa már kérdés nélkül hozta a két hidegkomlóst, ha csak meglátott a közelben? Elkúrtuk, mondhatni. De mégis a mellette lévő Tribute Színpadon kap el a jó öreg Sziget-feeling, oda tartozunk, na, amikor a Scary Guyz Metallicát játszik, és legyalulja az agyunkat. És megcsap a régi Sziget-érzés, tényleg. Annyira, hogy maradtunk késő hajnalig.

Megvan, hogy Pinken összefutottunk egy ausztrál párral, akikkel akkorát lehetett bulizni, mint már nagyon régen senkivel? Hogy megsirattuk velük Bowie-t, hogy megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt Eminemen, mert hát azt írták, és ha azt írták, akkor az meg van írva? És a németek, akik odajöttek a Pretty Reckless alatt, hogy mit ácsorgunk itt, azonnal táncra nagypapák, de mindezt olyan fejjel erőltették, mint akik egy szélsőjobbos rockkoncerten bekaptak két ekit, és egy üveg vodkával kísérték le? Ott ropták előttünk egy szál papucsban Taylor Momsen szenvedéseire, de úgy, mint valami nagyon elcseszett régi Club Rotation epizódban Güntherladen-alsón? És a spanyolok, akikkel megbeszéltük a magyar nyelv rejtelmeit pár sör mellett? És a holland lány, akivel hazamentünk a HÉV-en, és komolyan megvitattuk, vajon érdemesebb-e keresni egy eurós üzletet, és venni egy kis szikszalagot, hogy megjavítsa elfáradt (értsd: a felismerhetetlenségig szétszakadt) cipőjét, vagy venni egy másikat az Auchanban kétezezért? A lány inkább a DIY-módszert választotta. Menthetetlen.

És arra emlékszel, amikor megtalált minket a haverod, hogy be tudott hozni egy kis sört, majd a kezedbe nyomott egy literes (!) korsót, hogy akkor tessék, már mehetünk is Chainsmokersre, mert oda kelleni fog? Haza akartál menni, de tulajdonképpen minek is? Ja, hogy az ott még nálad egy üveg Jager? Hát legyen. És a lányra, aki a Hurts alatt húsz percig azon ügyködött a földön ülve, hogy összekösse a cipőfűzőinket? Lebukott egy pillanat alatt, de azonnal megpróbálta újra. Aztán újra. És újra. És az, hogy mindezek az élmények, amikre emlékszel, és amikre nem, valahogy mindig valami egész jót adnak ki, akkor is, ha nincsenek túl jó koncertek? Szürreália ország. Mindjárt bezár a bazár. Hiányozni fog, de jövőre úgyis ott kell lenni megint. Addig meg csak nagyjából hármat kell aludni. Legalábbis olyan érzése van az embernek, amikor egy év után megint leviharzik a HÉV-ről, ami majdnem elmegy vele, és várja, hogy jöjjön az új bundesligás, vendégágyas fazon, na meg egy másik Sanyi a biztonsági. Jövőre talán neki is nagyobb szerencséje lesz. Olyan lesz, mint egy népmesében. Reméljük.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon