A cseh Innotech autója nem a magamutogató műmájereknek készült: külsőre, mint a sárgarépa, de 730 kilogrammos tömegével és ezer lóerős Chevy-motorjával nincs párja a pályaautók között.

Anélkül, hogy kétségbe vonnánk a csehek bátorságát, gyorsan jelentsük ki, jól döntöttek, amikor az utóbbit választották. A leginkább formaautóra, vagy a szintén bűnronda Capar oT1-re emlékeztető kétüléses pályaautóba ugyanis a Chevrolet Corvette V8-as motorjait szerelik, a kínálat az 500 lóerős LS3-tól egészen az 1000 lóerőig húzott LS9-ig terjed.

Hogy ezt a megfelelő kontextusba tudjuk helyezni, tudnunk kell, hogy az Aspiron mindössze 763 kilogrammot nyom, tehát a tömeg/teljesítmény aránya akár egy Forma–1-es versenyautóénál is jobb lehet. Ugyanez az aerodinamikáról már nyilván nem mondható el, de még ezzel együtt is úgy tűnik, ha tényleg csak a gyorsaság számít, és nem az, hogy egy szép autóban feszíthessünk, akkor mostantól az Aspiron lehet az egyik legjobb választás.

Ez mondjuk az autó árán is meglátszik, hiszen még a legolcsóbb, 500 lóerős motorral szerelt változat is 150 ezer dollárba, vagyis nagyjából 34 millió forintba kerül, a 800 lóerős 200 ezer dollárba (kb. 45 millió forint), az ezer lóerős csúcsgépről pedig nem lehet pontosan tudni, de az biztos, hogy jócskán 50 millió fölött van az ára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés