Az etikettel kapcsolatban elkövetett leggyakoribb tévhit, hogy az egész koncepció idejétmúlt, és senki sem törődik a szabályok betartásával. Az etikettet azonban nem csak leendő üzleti partnerek esetében, hanem akkor is érdemes észben tartani, ha kollégáinkkal, vagy főnökünkkel ülünk egy asztalnál. Lydia Ramsey, a Manners that sell című bestseller szerzője szerint a helyes asztali etikett egy üzleti ebéd során az üzleti stratégia elengedhetetlenül fontos része! Összeszedtük a 10 leggyakoribb hibát, hogy még véletlenül se kövesd el őket többet.

1. Pontatlan vagy

Túl korán érkezni ugyanolyan hiba, mint késni, ugyanis ezzel felboríthatjuk a partnerünk naptárát. Ha 5 percnél többet késünk, akkor telefonáljunk az üzleti ebédet szervező félnek.

2. Összekevered az evőeszközöket

Egy több fogásból álló étkezéshez többféle evőeszköz tartozik. Ha nem is tudod melyik a desszertvilla, vagy melyik a fehérboros és a vörösboros pohár, akkor sem kell pánikba esni. Egy rendes teríték esetében a villák a tányértól balra, míg a kanalak és a kés jobbra helyezkednek el. Az evőeszközökkel kapcsolatban a helyes megközelítés az, ha fogásonként kívülről haladunk befelé. Ha a tányér mellett elfogytak, akkor a tányér feletti evőeszközök jönnek, fentről lefelé. A vörösboros pohár nagyobb és öblösebb, mint a fehérboros.

3. Rosszul öltözöl

Ha nincs is dress code, az íratlan szabályok szerint tanácsosabb konzervatívabb öltözéket választani, mint lazábbat. Nem szerencsés, ha egy üzleti ebéd alkalmával szeretnénk megmutatni, hogy mennyire lezserek tudunk lenni. Nyakkendő ajánlott.

4. Rosszul helyezed az evőeszközöket a tányérra

Ha letesszük a kést és a villát, akkor úgy kell őket a tányérra tenni, hogy ne érjenek az asztalhoz. Ha végeztünk az étkezéssel, akkor egymás mellé kell helyezni őket, méghozzá úgy, hogy nagyjából 5 óra irányába mutassanak.

5. Iszol

Akárki is szervezi az alkalmat – mi vagy reménybeli üzletfelünk – 2 pohár bornál többet nem ildomos fogyasztani, bár a legfrissebb trendek szerint üzlet esetében nincs helye alkoholnak az asztalnál. Az ilyen események célja az üzlet, a borgőzös fej pedig nem segít ebben. Az első korty mindig a szervező felet illeti meg, és ez az étkezés egyéb pillanataira is igaz. Mindenben követni kell a meghívó felet, és ez arra is vonatkozik, hogy ne rendeljünk alkoholt, ha a házigazda sem iszik. Ha mi szerveztük az üzleti ebédet, akkor viszont mi irányítjuk az eseményeket.

 

6. Rosszul választasz

Egyes vélemények szerint az üzleti ebéd alkalmával az étel csak formalitás, vannak olyan szakemberek, akik azt tanácsolják, hogy nem szabad éhesen érkezni az üzleti ebédre. Bonyolult fogásokat sem szabad választani, hogy még véletlenül se a homár vagy a rák szétcincálása kösse le a figyelmünket, és az olyan egyszerű ételeket is kerülni kell, mint a paradicsomos spagetti, amely könnyen összepöttyözheti az ingünket. Soha ne válasszuk a legdrágább ételt, inkább nézzük meg, hogy milyen árkategóriában választ partnerünk. Ha vendégként mi választunk először, akkor közepes árkategóriájú fogásokat válasszunk.

7. Kipakolsz

Az alapszabályok közé tartozik, hogy egyenes háttal illik ülni a széken, a könyök és a kezek nem érnek az asztalhoz. Semmilyen tárgyat – telefont, tárcát, slusszkulcsot – nem tehetünk az asztalra. Lehetőség szerint mindent adjunk le a ruhatárban, vagy helyezzünk fogasra, végszükség esetén a székünk támlájára. A vászonszalvétát nem illik Bud Spencer módjára a nyakunkba tuszkolni, a helyes eljárás, ha az ölünkbe helyezzük rögtön azután, hogy helyet foglaltunk. Étkezés végén a tányértól balra tesszük le.

8. Kínos témaválasztás

A megfelelő társalgási témák ismerete kulcsfontosságú lehet egy üzleti ebéd során. Mit kerüljünk? Az olyan kényes témák, mint a politika vagy a vallás nem ajánlott topikok. Családi ügyek, betegségek szintén. Ha meghívottak vagyunk, akkor az üzleti vonatkozású témákat ne mi hozzuk szóba, hanem várjuk meg, hogy a meghívó fél kezdjen bele. Ha a meghívó fél tesz fel valamilyen kellemetlen kérdést egy kényes témával kapcsolatban - például politika – adjunk semleges választ. Remélhetőleg az asztaltársunk nem folytatja tovább faggatásunkat.

9. Kenyértörés

A kenyér az egyik legtrükkösebb étel, amin meg lehet csúszni. Bár elegánsabbnak tűnhet, de sosem vágjuk késsel, mindig falatnyi darabokat törünk belőle. Ha villás reggelin veszünk részt, és megvajaznánk, akkor mindig csak azt a falat kenyeret kenjük meg, amelyiket megesszük, vagyis ne készítsünk szendvicset!

10. Rosszkor szólalsz meg

Egy üzleti ebéd fontos része a kommunikáció. Jó esetben esélyünk nyílik elmondani a véleményünket, meggyőzni az üzleti partnerünket a saját vagy a cégünk képességeiről. Ha beszélünk, akkor viszont nagyon fontos, hogy semmiképpen ne teli szájjal tegyük, bármennyire is hajt bennünket a tettvágy. Ha nem veszünk túl nagy falaltokat a szánkba, akkor gyorsabban tudjuk lenyelni őket, és hamarabb tudunk válaszolni. Evőeszközökkel gesztikulálni illetlenség. Ha ezeket az apróbb szabályokat betartjuk, mindenképpen jobb benyomást tehetünk potenciális üzletfeleinkre. Semmibe sem kerül, de sokat jelenthet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában