Néhány sportoló zseniális reklámarc, amíg csúcson a karrierje, aztán viszont gyorsan elveszíti értékét. David Beckham esetében viszont teljesen más a szitu.

Ő az a kivétel, aki a karrierje végeztével is a topon tudott maradni. A 41 éves ex-futballista cége, a Footwork Production a tavalyi évben 14.3 millió fontos (több mint 5 milliárd forint) forgalmat bonyolított.

Ha csak a tiszta, nettó nyereségét tekintjük, akkor is legalább 9 millió font (3.2 milliárd forint) profitot termelt a cége, ahol ő az egyedüli részvényes.

Ezzel pedig jócskán nőtt a bevétel a tavalyihoz képest, pedig Becks már három éve szögre akasztotta a stoplist. Jó, persze Cristiano Ronaldo valamivel még nála is többet keres, de a portugál még jócskán aktív a futballpályán.

És hogy mégis mi lehet Beckham sikerének a titka? Robert Haigh, a Brand Finance igazgatója szerint az angol válogatott egykori kapitánya egy divatikon és példakép tudott maradni, köszönhetően például a gyönyörű gyerekeinek és a sikeres feleségének is. Az ő márkájának ereje messze túlnyúlik a futballrajongók körén, elér egészen Kínáig is.

Talán épp emiatt ragaszkodnak hozzá olyan márkák, mint az Adidas, a H&M vagy éppen a Haig Club whisky. Mindent összevetve a Forbes magazin becslése szerint Beckham 50 millió fontot keresett a tavalyi évben, ami egészen felfoghatatlan összeg.

Szóval kétségtelenül a csúcson tudott maradni és egyelőre semmiféle jel nem utal arra, hogy ez a közeljövőben változni fog. Azért nem rossz teljesítmény ez egy tehetséges szabadrúgás specialistától...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában