Öt fő szempont szerint elemezte kutatásában a Hostelworld azt, hogy mely városban érdemesebb a leginkább eltölteni egy-egy éjszakát. Ehhez 27 ország 41 városát vizsgálták meg, a győztes név pedig kissé meglepő – ahogyan az is, hogy milyen világvárosok zúgtak ki az első tíz közül.

Az öt vizsgált szempont a következő volt:

  • 1. Mennyire ütős az éjszakai élet, azaz milyen lehetőségeink vannak, ha nekivágunk sötétedés után a városnak.
  • 2. A helybeliek nyitottsága és barátságossága, vendégszeretete – tehát mennyire könnyű turistaként boldogulni.
  • 3. Biztonságérzet.
  • 4. Mennyire van jól megszervezve a közlekedés.
  • 5. És végül a pénz: mennyi zsére van szükségünk ahhoz, hogy jó kedvvel „túléljünk” a városban egy éjszakát.
Hamburg nemcsak gyönyörű, de az éjszakai élet is világszínvonalú

A versenyt Hamburg nyerte meg, főként azért, mert a turistákkal a hamburgiak nagyon jól bánnak, a közlekedés pedig elsőosztályú. A német várost Koppenhága követi, amely biztonságos, és rengeteg lehetőséget tartogat az odalátogatóknak, csak hát ugye a dán főváros nem az alacsony árairól híres. Harmadik és negyedik helyre a német és az ír főváros, Berlin és Dublin került – főleg a megfizethetőségük miatt –, ötödik lett Amszterdam, hatodik San Francisco, hetedik Göteborg, és a top tízes listára még felfért Prága, Varsó és New York.

A Beatles-Platz Hamburg belvárosában

Néhány város azonban, amelyet sokan a legjobb tízbe vártak, nincs rajta a listán. London a 26., Róma a 39., Tokió pedig a 41. lett – az angol várost főleg a magas árak, Rómát meg a borzalmas közlekedés vetette vissza a rangsorban, míg a tokiói éjszakai élet nemcsak drága, de a felmérés szerint eléggé szürke és szegényes is. Mondjuk azért mi annak is szívesen odacsapnánk, egye fene.

(forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés