Ha azt mondjuk, hogy jacht, a többségnek valószínűleg valami olyan kép ugrik be, hogy a francia riviérán horgonyozva szürcsölgeted a mojitót a hatalmas medence partján, miközben a fejed felett sirályok köröznek. Viszont vannak, akik többre vágynak a zavartalan tespedésnél.

Az ő hajójuk a Damen Game Changer Expedition jacht, amivel igazi Magellán lehetsz, és ezt nem csak nagyzolásból mondjuk: a különleges hajó nem véletlenül kapta meg a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet akkreditációját, amivel akár a déli- vagy az északi-sarkra is szervezhetsz egy túrát, hiszen az egész jacht úgy lett kialakítva, hogy a kalandosabb vérmérsékletű milliárdosok minden vágyát kielégítse.

Hogy mást nem mondjunk, a moziterem vagy a szauna helyett így egy búvárszoba várja az embert, mélytengeri merüléshez szükséges minden jóval felszerelve, emellett a hajóhoz tartozik három motorcsónak, egy mini tengeralattjáró, egy távirányítású vízi drón és egy Airbus H130 helikopter is. Meg persze egy olyan lakosztály, ami lehetne akár valamelyik Hiltonban is, mert azért mégiscsak egy luxusjachtról beszélünk.

Ez a nyolcemeletes szuperjacht szó szerint a hajózás fellegvára

Az Acionna nem véletlenül kapta a nevét egy kelta istennőről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában