Az egykori holland hajó, az M / Y Legend a világ első olyan luxus óceánjárója lett, ami nem fényűző medencékkel, töménytelen mennyiségű koktéllal, és láblógtó egzotikus nyaralással akarja levenni utasait a lábukról. A 77 méteres jacht a világ leghidegebb szegletébe viszi az elvetemült kalandorokat, és a legdurvább sarkvidéki jeget is áttöri.

A kőkemény óceánjáróhoz egy mini-tengeralattjáró, hó-robogó, és Eurocopter is tartozik, úgyhogy tényleg minden adott, hogy az extrém kihívásokat kereső utazók olyan helyekre is eljussanak, ahova még egy expedíciós hajó is nehezen tudna.

Egy kis történelem

Az M / Y Legendet 1974-ben, Hollandiában építették, mint elsőszámú jégtörő hajót, amit a Balti-tengeren használtak a hidegháború idején. A holland hajót Jan Verkerk és két másik befektető azzal a céllal vásárolta 2013-ban, hogy valami teljesen újat hozzanak a tengerjáró piacra.

A legenda újjászületett

A holland Icon Yachts hajógyárban közel két éven keresztül építetták újjá a hajót, ami ma a legmenőbb jégtörő, akár 26 utas számára, egyidőben. A fedélzeten balinéz spa, hatalmas, fűtött kültéri jakuzzi beépített esőfüggönnyel, edzőterem pazar panorámával, szalon zongora, és egy mini-mozi is gondoskodik a hangulatos estékről egy hosszú, hideg nap után.

A hajón talán a legexkluzívabb a saját tengeralattjáró, amiben két vendég is elfér. A merülés az egyetlen és tökéletes módja annak, hogy a természetes élőhelyükön figyelhessük meg a leopárdfókákat és a kardszárnyú delfineket.
A Gentoo pingvinek kolóniája, egy régi bálna-állomás közelében, a Mikkelsen Harborban.
A szabadtéri étkezéső grill konyhával és teppanyakival elég ütős lett, bár a sarkvidéki hidegben nem biztos, hogy ezt választanánk a vacsorához.
Minden lakosztály egy világvárosról kapta a nevét. New York karcsú és modern, miközben Tokiót rubinvörös kerámia díszíti, cseresznyevirág mintákkal.
Ilyen a happy hours, mikor az Antarktiszon csinálják.

Hogy foglalhatsz?

Elsősorban jó sok pénzzel. Az M / Y Legend 489 ezer dollárért, azaz közel 142 millió forintért kínál utakat hetente. Bővebb infokat a Nordic Luxuryn találsz.

(via Bloomberg)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában