“Amikor 2017-ben a haverok megleptek életem legjobb ajándékával, és hat napon keresztül Toszkánában szedtük alá a Porsche 911-nek, azok voltak a szép idők, kisunokám…"

A Porsche Travel Club az egyik legexkluzívabb autós társaság, ahova érdemes csatlakozni. Az autók mellett az utazások tematikája és a szolgáltatás teljes környezete különleges, és egyedülálló. Életre szóló emlékekben utaznak és utaztatnak.

Több, mint húsz éve kínál különleges utakat a német gyártó azoknak, akik a világ legszebb útjain szívesen kipróbálnák a legendás vasakat olyan körülmények között, amire ezeket az autókat felkészítették a mérnökök. Beláthatatlan holisztikus szerpentinek, történelmi útvonalak, speciális expedíciók és a teljes Porsche paletta kínál párnapos élménytúrákat a világ minden táján, amihez nem kell Porsche tulajdonosoknak lenni. Az már más kérdés, hogy utána azokká akarunk majd válni.

Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy 2016-ban és már 2017-ben is a Porsche vendégszeretetét élvezhettük pár igazán különleges helyszínen, a Porsche Travel Club tematikus útjain, pláne, hogy azelőtt nem ismertük mélyrehatóan a történetet. Azóta viszont másnak, nektek is megmutattuk.

Nyár elején volt szerencsénk Istanbulban, az Istanbul Parkban található egykori Formula 1-es pályán kipróbálni a sportosabb Porsche modelleket, és a parkon belül található Adventure parkban pedig a Cayenne képességeit tudtuk feltérképezni szélsőséges körülmények között.

Nyár végén egy páratlan helyszínen, a Fogarasi-havasokban található, már-már legendás Transalpina és Transzfogarasi útvonalakon tudtuk kipróbálni a Macan és a Cayenne modellek úttartását a hegyi szerpentineken.

Télen pedig valószínűleg minden idők egyik legkülönlegesebb élményébe kóstolhattunk bele a stuttgarti gyártó szervezésében: Finnországba hívták a Playert, hogy ne haljunk meg úgy, hogy nem vezettünk 911-es Porschékat, szöges gumival, jeges versenypályán. Nincs feljebb. Esetleg a vadászrepülők, de olyan jogsink ebben az életben már valószínű nem lesz.

Ha érdekel, hogy hogy lehet csatlakozni, részt venni ezeken az utakon, akkor erre tovább, idénre ilyen utak vannak betervezve:

Porsche Tour of Tuscany

Porsche Tour of Provence/Côte d'Azur

Porsche Tour of Burgundy

Porsche Tour of Le Mans

Porsche Tour of Scotland

Porsche Alpine Tour

Porsche Tour of the Black Forest

 

Porsche Tour of the Dolomite Alps

Porsche Adventure Tour of Romania

Porsche Tour of Prague/Vienna/Budapest

Porsche Tour of the Pyrenees

Porsche Tour of Croatia

Ezek a programok igazán ízes és páratlan élmények. A csomag része a gondoskodás (szállás, gasztro kalandok, minden program) és természetesen az autók. Az áruk is olyan, de az emlékek is legalább annyira erősek maradnak utána. Ha például a legjobb haverotok esküvőjére terveztek bedobni pár százezer forintot a kalapba, lehet érdemes inkább összeállni még pár cimborával és a szülőkkel, és egy ilyet összehozni neki, mert sokkal több érzelmet fog belőle kiváltani, mint egy marék húszezres. Erre mondják, hogy az unokáinak is ezt fogja mesélni…

“Amikor 2017-ben a haverok megleptek életem legjobb ajándékával, és hat napon kereszül Toszkánában szedtük alá a Porsche 911-nek, azok voltak a szép idők, kisunokám…"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában