Egy csaknem hetven évig eltűntnek hitt Csontváry-festményre is licitálni lehet a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén december 17-én – a közelmúltban előkerült alkotásra, az Olasz halász című festményre is lehet licitálni, méghozzá rekord kikiáltási áron.

Csontváry Kosztka Tivadar eltűntnek hitt remeke mellett számos kiemelkedő alkotás is szerepel a Budapest Kongresszusi Központban megrendezendő árverésen – többek között Tihanyi Lajos Szajna parti látképe és Aba-Novák Vilmos itáliai kikötőt ábrázoló festménye is. Virág Judit összegzése szerint az aukción szereplő 224 tétel 716 millió forintos összkikiáltási ára szintén rekordnak számít – az aukción több festmény leütési ára is esélyes a 100 millió forintos álomhatár átlépésére.

Az Olasz halászt sokáig eltűntnek hitték

A művészettörténész jelentős pillanatnak nevezte a Csontváry-festmény felbukkanását: a csaknem hetven évig lappangó festményt mindössze egyszer, 1936-ban láthatta a nagyközönség a Fränkel Szalon Csontváry-kiállításán, az utókor mindössze egy fekete-fehér reprodukcióról ismerhette csupán.

A szakirodalom hosszú ideig úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről. Utóbb derült csak ki, hogy a kép, ami egykor feltehetően a rejtélyes körülmények között New Yorkban 1947-ben meghalt Neményi Bertalan gyűjteményébe tartozott, elkerülte a háborús fosztogatást. A festmény csak 2009-ben bukkant fel ismét, azután évekre ismét eltűnt egy magángyűjteményben.

A festmény tulajdonosa most látta elérkezettnek az időt arra, hogy aukcióra bocsássa a művet, amely 160-240 millió forintos becsérték mellett 100 millió forintos kikiáltási árról indul – ez pedig rekordnak számít a magyar árverések történetében.

Ez is érdekelhet:

Horribilis összegért kelt el az ékkő, de egyesek szerint így sem fizettek érte eleget

Tiszta fehér, makulátlan gyémántért soha még ennyit nem fizettek árverésen.

(forrás: MTI, Virág Judit Galéria; nyitókép: Tec Mcgrath)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés