Megmutatjuk, milyen kastélyt árul épp Serena Williams 12 millió dollárért

Nemcsak az ingatlan maga, hanem a környék is luxuskategóriás; Bel Air, Los Angeles.

Az ilyen esetekben - amikor a ház és a környék is igencsak előkelő - pedig természetesen az ár is elég húzós.

Persze valamivel biztosan pótolnia kell a kiesett jövedelmét (ha a jelenlegi becslések szerinti 170 millió dollárja nem lenne lég...), hiszen mostanában nem indult a versenyeken. Ennek oka szerencsére nem sérülés, hanem gyermekáldás. A sokak által a valaha volt legjobb női teniszezőnek tartott játékos jövőre azonban már visszatér.

Azt egyelőre nem tudjuk elképzelni, hogy Serena miért akar megválni ettől a pompás kastélytól, amihez persze medence, konditerem és teniszpálya is tartozik. A képek alapján minden megvan ebben az 1935-ben épült ingatlanban, amire csak szüksége lehet, és már említettük, hogy a környék sem épp lepukkant. Talán úgy gondolta, hogy kislányával a fedélzeten immáron nagyobb otthonra van szükségük? Érdemes lesz figyelemmel követni, hogy vőlegényével - Alexis Ohanian, a Reddit társalapítója - az oldalán  hol kötnek majd ki.

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon