Ákost utálni szinte már teljesen általános, gyakorlatilag mindenki gyűlöli a munkásságát, de akkor felmerül a kérdés, hogyan telik meg mégis az Aréna, illetve hogyan lesz tele a Sziget Nagyszínpad előtti tér. Valami zavar van az erőben, az hótziher. Ákos saját elmondása szerint pont az őt nem túl szép szavakkal illető kommentekből írta meg A katona imája-lemezre a Főleg régen című dalt, amitől nosztalgikus hangulatba került, annyira, hogy fel is húzott egy egész új lemezt a régi hangulatra, a régi hangmintákkal.

A kérdés csak az, mennyire állja még meg a helyét 2012-ben a csak picikét továbbfejlesztett bonanzás hangszerelés, és hogy miért nem szólt Haubernek és Menczelnek a reunionról.

A 2084 kvázi az 1984 Bonanza Banzai-lemez folytatása is lehetne, ha nem egyedül Ákos állna a borítóján vészjóslóan ránk mutatva a lángoló autó előtt. Ha rossz kritikát írunk a lemezről, a művész felgyújtja kocsinkat? Aki a Tipikus sztereó hallatán inkább köszöni, nem kér a produkcióból, azt is megértjük, az állítólag csak humorérzékkel dekódolható dal ugyanis csak annyiban vicces, hogy felfért volna a legelső Bonanza-albumra is, ami azonban nem túl jó jel, azóta kicsit megváltozott a humorérzékünk, az ilyen poénokat pedig egyszer meghallgatjuk, mosolygunk, elfelejtjük, de nem szeretjük folyamatosan hallani a tévén és a rádión keresztül.

Oké, szarozni nem akarunk, a Mester szerint sem érdemes, legalábbis nem a nagyvilágba, ok nélkül, de ha a Tipikus sztereó kimaradt volna az életműből, nem értek volna minket hatalmas sérelmek.

Ráadásul azért is érthetetlen a klipválasztás, mert a lemez tele van jobbnál jobb dalokkal. Ákosnak jót tett a nosztalgia, igazán mélyre nyúlt, és bár nem mindig működik a nagy mutatvány, azért a 2084-en sokkal-sokkal több a jó pillanat, ami pedig annyira nem jó, arról sem a dal, hanem a hangszerelés tehet. Mert a nosztalgia és az ősi hangmintaorgia például remekül működik a Szárnyas fejvadász soundtrackjét idéző, lemezt nyitó, instrumentális 2084-ben, sőt, valósággal gyönyörűvé válik az azt követő Veled utazom-ban és az Előkelő idegen-ben, de eszméletlenül zavaró lesz az Örvény szövegét megfordító („nem akarok várni, nem felel meg bármi”) Vén tinédzserek-ben, aminek a hangszerelése előtt nosztalgia ide vagy oda, azért az ember csak értetlenül áll.

De aztán gyorsan elfelejtjük a kínosabb pillanatokat, amikor olyan dalok jönnek, mint a nagyobb Bonanza-klasszikusok közé lazán beilleszthető Megsebezve, vagy Tengermoraj, ami nem túl meglepő módon hamarosan klip formájában is elő fog kerülni. A szövegek néhol még személyesebbek, mint az igencsak személyesre sikerült Még közelebb lemezen, amitől az egésznek valamilyen furcsa, fenyegető hangulata lesz, pont ettől lesz kicsit más az íze, mint az eddigi Ákos-lemezeknek.

Hogy kiemelkedik-e közülük, vagy sem, azt úgyis mindenki eldönti maga. Maradjunk annyiban, hogy új követőket biztosan nem fog hozni, akik utálták, utálni fogják most is, akik szerették, azok továbbra is vallásos áhítattal hallgatják majd. Annyi biztos, hogy a 2084 mint Ákos-lemez a legjobbak között van, minden hibájától eltekintve. De hogy ez hogyan fog kinézni élőben december 15-én az Arénában, azt elképzelni sem tudjuk. Valami képet azért kapunk az albumhoz mellékelt Sziget-koncert felvételein, de az Arénában nyilván minden nagyobb, hosszabb és vágatlanabb lesz majd. Meglátjuk.

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat legújabb cikkeihez
A Lance Armstrong-aktához: bemocskolt karrier, romokban heverő laborsportág