Négy olyan könyvet ajánlunk, amellyel nem nagyon nyúlhatsz mellé, ha nem akarsz kimozdulni a jó kényelmes otthoni környezetből.

Neil Gaiman: Amerikai istenek – Bővített kiadás

Be kell vallanom töredelmesen, bár olvastam több Neil Gaiman-művet is, az Amerikai istenek valahogy kimaradt a szórásból, és csak a bővített kiadással sikerült találkoznom. Ez olyasmi, mintha mindent olvastam volna Marqueztől, kivéve a Száz év magány-t, de sebaj, jobb későn, mint soha. Az előző megjegyzésből sejthető, hogy ez utóbbi Gaiman leghíresebb műve, a Gaiman-könyv, amely megjelenése után számos elismerést gyűjtött be a Hugótól a Nebula-díjig. Az egyik legfrissebb, egy éve minduntalan felbukkanó pletyka, hogy az HBO minisorozatot tervez a regényből.

Mivel ez bővített kiadás, gyaníthatóan terjedelmesebb, mint az eredeti, vagyis ez amolyan irodalmi rendezői változat, amit egyrészt annak köszönhetünk, hogy a regény a tízéves jubileumra jelent meg, másrészt talán annak, hogy a szerző manapság sokkal kevesebbet ír, viszont a fanok ugyanúgy éhesek a napi/heti Gaiman-adagjukra. A szpojlerezést nagyon nem szeretem könyvajánlókban, furcsa módon a történetek ismertetését sem, de jobb híján ez egy fantasy-klasszikus, amelynek alapvetése, hogy a világvallások istenei léteznek, Amerikában gyülekeznek, hogy összecsapjanak a világ új – a városok, a televízió, az internet – isteneivel.

Ami pedig az összegzést illeti, ez valószínűleg egy olyan alkotás, amely minden hardcore fannak meglesz a polcán, de a szerzővel történő ismerkedést érdemes inkább az Anansi fiúk-kal, a Sosehol-lal, vagy a Csillagpor-ral kezdeni, a rendezői változat ugyanis az előzőekhez képest mindenképpen nehezebb szöveg – legalábbis a korábbi fogyasztóbarát tartalmakkal összehasonlítva. A Gaiman-univerzum mindezek ellenére továbbra is olyan csillaghalmaz, amit érdemes felfedezni, csak a megfelelő sorrendet kell megtalálni, és akkor az Amerikai istenek bővített verziója is a helyére kerül.

Neil Gaiman: Amerikai istenek – Bővített kiadás (Agave Könyvek, 650 oldal, 3980 Ft)
Itt megveheted: Shopline

(Izing R.)

Ernest Cline: Ready Player One

Vannak könyvek, amelyeknél az első pár oldal után kiderül, hogy leteszed, vagy végigzabálod magad rajta. A Ready Player One esetében ez a pont egészen konkrétan a huszadik oldalon érkezik el – az első fejezet végén –, ott nagyjából eldől minden. Ernest Cline, a negyvenéves amerikai szerző regénye nem az új Harry Potter, nem lesz mainstream, inkább egy sikeresnek mondható kult, ami nagy valószínűséggel olyan férfiemberek kedvelt olvasmánya lehet, akiket a társadalom a gamer, nerd, geek címkével bélyegez meg, vagy akik szimplán képesek szabadidejük tetemes részét konzoljátékok társaságában tölteni, nem törődve azzal, mennyit morog ezért az asszonypajtás. (Egész éjjel az Assassin’s Creed 3-mal foglalkozni, az igenis fontos dolog, a nők ezt nem érthetik.)

A Ready Player One egy regényre adaptált gamerbiblia, főszerepben egy lúzer kamasszal, aki a 2044-es valóságban és egy virtuális világban párhuzamosan létezik. Az egyikben félárva, túlsúlyos számkivetett, a másikban pengés kalandor, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy a két sík közötti határvonal – amely már eleve nem volt túl éles – a regény korai szakaszában egymásba mosódik.

A könyv olyan remek első húsz oldallal nyit, amilyet ilyen típusú regényben már régen olvastam, a folytatás pedig a legjobb, legcsavarosabb videojátékok hagyományait követi, abban az értelemben mindenképpen, hogy addiktívvá tesz, amíg le nem nyomod az utolsó szintet – esetünkben fejezetet. A Ready Player One tökéletes olvasmány minden olyan negyven és tizenkét év közötti férfinak, aki áhítattal képes elmerülni számítógépes játékok virtuális világaiban.

Ernest Cline: Ready Player One (Agave Könyvek, 508 oldal, 2980 Ft)
Itt megveheted: Shopline

(Izing R.)

Elmore Leonard: Raylan – A törvény embere

Van ugyebár a Justified, avagy magyar címén A törvény embere című sorozat. A főszerepben Timothy Olyphant, magyar hangja Viczián Ottó. A sorozatban egy bizonyos Raylan Givens néven tesz rendet egy álmosnak tűnő kisvárosban, amely szénbányászatból próbál megélni, és többnyire pontosan ez is okozza a halálukat is, de legtöbbször nem megbetegedés útján, hanem golyó által kerülnek át az égi bányák bejáratai elé. Mert a szén hatalom, Texas pedig élen jár az otthon tartott fegyverek számában.

A Raylan-t író Elmore Leonard nagy sikerű könyveiből már sok-sok film készült (Jackie Brown, Szóljatok a köpcösnek), sőt, ő volt az, aki Taratinót mentorálta karrierjének legelején, szóval nem egy önjelölt hobbiíróról beszélünk. Aki látott már egy részt is a Justified-ból, tudja, hogy egyfajta modern westernre kell számítani egy szikár főhőssel, aki mindenkinél gyorsabban lő, mindenkinél élesebben vág az esze, és minden nő csak őt akarja. Az utolsó akcióhős, ha úgy tetszik.

A Raylan pontosan olyan egyszerűséggel megírt darab, mint amilyenek a sorozatból is ismert főhősei, nem egyetlen bűntényre koncentrál, de mivel karakterei szorosan összefüggenek egymással, mégis egységes történetté áll össze az egész. Remek krimi, mindenkinek ajánljuk, aki bírja a tévés változatot, vagy aki csak most akar ismerkedni Raylan karakterével.

Elmore Leonard: Raylan – A törvény embere (Jaffa Kiadó, 250 oldal, 2940 Ft)
Itt megveheted: Shopline

(Hauschel T.)

Megyeri Zsuzsa Dóra: Párban szép

Miért is ajánlunk férfimagazin létünkre egy tipikusan csajos könyvet? Mert nem az. A Párban szép ugyan elviekben a nőket szólítja meg, de a férfiaknak is ugyanolyan szórakoztató, és letehetetlen. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy Megyeri Zsuzsa Dóra könyve pszichológiai kutatásokkal támasztja alá a férfi és női viselkedést, kvázi megmagyarázza, miért viselkedünk bizonyos módokon egy párkapcsolatban, illetve a párkeresés egyes szakaszaiban, közben pedig olyan alapkérdéseket boncolgat, amelyekre mindenki gondolt már legalább egyszer. Például azt, hogy vajon azért adtunk-e hatalmas borravalót a pincérlánynak, mert hatalmas mellei voltak, amiket valamiért nem sikerült elrejtenie a reggeli öltözködés során. Szegény pára.

A könyv tehát ha úgy vesszük, színtiszta pszichológia, de roppant szórakoztató módon előadva. Ha éppen nem tudod, milyen könyvet vegyél a csajodnak, feleségednek, teljesen nyugodtan vedd le a polcról a Párban szép-et, és még neked is jól fog jönni, hiszen, képes lekötni és szórakoztatni. Ami egy ilyen jellegű könyvtől igen nagy szó.

Megyeri Zsuzsa Dóra: Párban szép (Jaffa Kiadó, 200 oldal, 2940 Ft)  Itt megveheted: Shopline

(Hauschel T.)

Tovább:
Tarantino-interjú – Még tíz évem lehet hátra ilyen életerővel
Reklámblokk a moziban: pofátlan termék-megjelenítések
Friss Player-cikkek

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés