Csodálatos mozi, csodálatos képekkel, csodaszép 3D-vel és egy olyan befejezéssel, amit nehezen felejtesz el. Aztán inkább megnézed újra.

Egy olyan filmről, mint a Pi élete, nehéz úgy beszélni, hogy ne szpojlerezze el az ember. Márpedig itt mindenféle történetbeli esemény felemlegetése – persze csak a már előzetesen is ismerteken kívül – káros lehet a megdöbbenés szempontjából. A Pi élete a látszat ellenére igenis megdöbbentő, gyomorba vágó film, ami mindenképpen hatással lesz az emberre, csak éppen az elején még nem tudja, hogy milyen állapotban fogja elhagyni a mozit.

A sztori szinte tökéletesen megegyezik az azonos című könyvvel: Pi családja állatkertet üzemeltet Indiában, amely költözni kényszerül, ráadásul hajóval. A bárka viharba kerül és elsüllyed, a fiú azonban túléli, és magára marad a nyílt vizeken egy Richard Parker nevezetű bengáli tigrissel, egy zebrával, és néhány más gyors lefolyású halált haló állattal. A fiú 227 napot tölt odakint, és hogy egy képzavarral éljünk, megmenekülése biztos, mint a halál, hiszen – és ezen a ponton a film forgatókönyve eltér az eredeti műtől – Pi már felnőtt korában meséli el egy írónak a történteket, akinek azt ígérték, hogy a sztori hallatán hívő emberré válik.

És valahol pont ez az ilyen sztorik lényege. Hogy az ember más dimenzióba helyezze az életét. Hogy elgondolkozzon, mi a fontos és mi nem az a saját személyes sztorijában. Hogy hogyan emlékeznek majd rá az utódok és a nagyvilág. Ha már mindenképpen párhuzamot kellene vonnunk, akkor – hogy továbbra is megpróbáljunk szpojlermentesek maradni – Tim Burton egyik méltatlanul kevés figyelmet kapott filmje juthatna eszünkbe, pontosan ugyanilyen mondanivalóval, nagyon hasonló végkicsengéssel.

A Pi élete egy nagyon szemét mese, ami egészen az utolsó percekig tét nélkül folyik a szemünk előtt, csodálatos képekkel, gyönyörűen kivitelezett 3D-vel (a hajó elsüllyedése például igazi térhatású látványorgia), elképesztően élethűen animált állatokkal, rettentően hatásvadász történetvezetéssel. Az év egyik legjobb filmje, de jobb, ha tudod, nem az, aminek látszik.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Tíz (+60) elbaltázott magyar címfordítás
A Bear Grylls-diéta, avagy mit eszel és iszol, ha acélból vagy?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés