Az ember, aki az űrbe készül. Bármi áron.

Jelentkeztél a Metropol űrutazásos játékára is, de ha jól tudom, te egy kicsit komolyabban foglalkozol a kérdéssel…

Már óvodás korom óta az űrbe vágyom. De amikor nagyon bezsongtam először, az 2004-ben lehetett, amikor édesapám hozott egy újságcikket. A nemsokára induló kereskedelmi űrjáratokról szólt, és rájöttem, hogy ez egy elérhető dolog. Magától értetődővé vált számomra, hogy igénybe fogom venni a szolgáltatást.

De hogyan?

Láttam, hogy több tízmillió forintba kerül, elhatároztam, hogy összeszedem a pénzt. Közgazdász vagyok, tudom, hogy ez lehetséges. Kitűztem magamnak egy célt, hogy 20 év múlva kilövetem magam az űrbe. Ez három évvel ezelőtt történt, szóval már csak 17 évem van rá.

Mit tettél eddig azért, hogy az álmod valóra váljon?

Felvettem a kapcsolatot az egyik értékesítővel, beszélgettünk, de nem történt semmi. Aztán hallottam a Metropol lehetőségéről, és nagyon ráindultam, mindent megteszek azért, hogy én lehessek a magyar nyertes.

Az ismerőseid nem tartanak őrültnek?

De, sokan mondták, hogy ez mekkora őrültség, de volt olyan is, aki örült annak, hogy léteznek ilyen elhivatott emberek. Van, aki röhög az egész abszurditásán, és van, aki nagyon drukkol, hogy meg tudjam mutatni, mégis lehetséges ez az egész. Látják már mindannyian, hogy teljesen képben vagyok a témában.

Mit tudsz az űrutazásról? Milyen magasra visznek ki, mennyi időre?

Az SXC-vel 100 km-re visznek föl. Azt nem tudom pontosan, mennyi ideig van fent a gép, de én egy 5-10 percre saccolok. Kb. 4-5 perc alatt ér fel az űrhajó, 3 perc alatt éri el a hangsebesség háromszorosát. Ez olyan 60 km magasságban történhet meg. Ott kikapcsolják a rakétákat, és onnan a lendület és a csökkenő gravitáció elviszi 100 km-es távolságig. A felszállástól a landolásig egy szűk óra telik el.

Erre egy mennyi ideig tartó felkészülési programot kell végignyomnod?

Egy év a felkészítési tréning. De szerintem lehetne rövidebb idő is.

Vannak egészségügyi feltételei az utazásnak?

Úgy tudom, hogy egy általános jó fizikai és mentális állapotban kell lenned, szóval nem szükséges szuperhősnek lenni ahhoz, hogy részt tudj venni. Ez az egésznek a szépsége: olyan technológiát tudtak összerakni, ami átlagemberek számára is lehetővé teszi a kilövést. A felkészítés alatt a speciális körülményekre képeznek ki: van súlytalanságra szoktatás, van egy terheléses rész, ami azért fontos, mert amikor jön le a gép, 10 km-es magasságban egy 4,5 G-s terheléssel kell szembenézned, ami elég nagynak számít.

Láttad már a járművet?

Igen, az SXC egy szép nagy géppel repül, kétszemélyes utastérrel, hatalmas ablakkal, komoly rakétákkal, amik bármikor leállíthatóak és újraindíthatóak. Ez fontos, hiszen nagymértékben növeli a biztonságot.

Ha ennyire komoly terveid vannak, akkor biztosan most is keményen dolgozol azért, hogy te nyerd meg a díjat.

Elolvastam mindent, amit csak lehet, és ezekhez a cikkekhez igazodom. A 2000 karakteres bemutatkozásomat sem bíztam a véletlenre, nagyon jóra akartam megírni, rá is szántam több napot. Utána mindenhol megosztottam a jelentkezést, jelenleg elég jól állok.

Piekét az űrbe!

A Player szurkol Ágostonnak, hogy megvalósuljon a legnagyobb álma. Ha te is szeretnél segíteni neki, akkor szavazz az írására az alábbi linken:
http://metroinspace.com/hu/view/csev

Meg tudod nyerni?

Szerintem van rá esély. Ha bekerülök az 50-be, akkor már csak a zsűrin múlik minden. Addig viszont a szavazatoktól függ a továbbjutásom. Minél többen voksolnak az írásomra, annál nagyobb esélyem arra, hogy megvalósíthassam az álmomat.

Az sem rossz nyeremény, ha magyar győztesként a Besenyei Péterrel repülhetsz…

Azt sem bánnám. Imádom a magasságot és a zuhanást. Amikor ejtőernyőztem, akkor is könyörögtem, hogy forduljunk párat a kiugrás után. Pörögtünk is rendesen, mint a búgócsiga. Csak annyi volt a kérés, hogy ne hányjak.

Ha netalán sikerülne, és te lennél a nyertes, van arra reális esély, hogy utána az űrutazásra teszed fel a további életed?

Az biztos, hogy nagyon meghatározó része lesz az életemnek. Nem tartom kizártnak. Azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk egy olyan cégnél dolgozzak, mint az SXC.

Hogyan látod egyébként a kereskedelmi űrutazás jövőjét? Szerinted népszerű lesz?
Szerintem abszolút. Olyan lesz, mint elutazni egy szuper luxusszigetre. A tehetősebbek néhány évente egyszer majd kimennek az űrbe. Nem könnyű mondjuk jegyet szerezni, már évekre előre betelt az összes járat.

Info

Tudj meg többet a Metropol játékáról:
www.facebook.com/metropol.hu
www.metroinspace.com/hu

Mi vonz az egészben ennyire?

Nem is a súlytalanság, mert azt az ember meg tudja tapasztalni másképp is. Az vonz a legjobban, hogy ránézhetek kívülről a bolygónkra egy sötét csöndben. Amikor fönt van a gép, akkor nem működnek a motorok sem. Nem tudom, milyen érzés lehet, de valószínűleg ez a legszentebb pillanata az űrutazásnak. A második legjobb része pedig maga az utazás. Ha egy sportkocsiban ülsz, akkor is a gyorsulást élvezed a legjobban. Mivel gyorsulás és szabadesés fétisem van, muszáj kipróbálnom. Remélem, most összejön!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában