Nagy zenei visszatérések, mozidömping és persze kihagyhatatlan koncertek várnak márciusban. Segítünk abban, hogy semmiről se maradj le!

Mozi:

Csapda

Bemutató: március 7.

Dwayne The Rock Johnson olyan apukát játszik, akinek 18 éves fia masszív börtönbüntetést kap, persze ártatlanul. Hogy megmentse őt, bevállal egy extra házi feladatot: beépül egy drogkartellbe, hogy lebuktassa azt, de az ügy nyilván nem halad majd annyira egyszerűen, mint az olajozott csiga.

Óz, a hatalmas

Bemutató: március 7.

Sam Raimi rendezése, három jó csaj, James Franco és Óz világa. Nagyjából már ennyi is elég lenne a boldogsághoz, de hogy a remek látvány, a szereposztás és a jól kihasznált 3D egysége mellé sikerült-e egy megfelelő forgatókönyvet rakni, az hamarosan kiderül. Bízzunk benne, hogy igen.

Született gengszterek – Stand Up Guys

Bemutató: március 7.

Az ilyen mozik már puszta szereposztásukkal is fel tudják hívni magukra a figyelmet: Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin alkotják az elválaszthatatlan jóbarátokat, akik közül Val (Pacino) 28 év után szabadul a börtönből, majd mintha mi sem történt volna, ott folytatja, ahol abbahagyta. Már akkor is boldogok leszünk, ha nincs sztori, csak az előbb említett három embert nézhetjük másfél órán keresztül beszélgetni.

Képszakadás

Bemutató: március 14.

A Másnaposok írói nem nagyon tudnak másban gondolkodni, mint egy eszméletvesztésben és hatalmas bulikban. A Képszakadás című mozijukban egy 21. életévét betöltő srác kerül élete legnagyobb partijába, de hát már csak ilyen a nagykorúvá válás, főleg egy amerikai filmen.

Dől a moné

Bemutató: március 14.

A Coen tesók forgatókönyvéből készült film címe egy újabb fordítási gyöngyszem (jó néhányat már összeszedtünk korábban), de igyekezzünk nem gondolni erre. Colin Firth és Cameron Diaz mozija egy hamisított Monet-kép körül forog, melyet egy kurátor igyekszik elsózni főnökének. Nem Coen-sztori lenne, ha minden simán menne.

Holy Motors

Bemutató: március 14.

A tavalyi évi legjobb filmeket tartalmazó listákon szinte kivétel nélkül ott tanyázott ez a furcsa mozi, mely most végre a hazai vásznakat is igyekszik meghódítani. Nem egyszerű alkotás, de könnyen válhat kultmozivá, ezért megtekintése erősen ajánlott.

Croodék

Bemutató: március 21.

Ősemberekről még senki sem készített 3D animációs filmet. Most már igen. Amolyan Jégkorszak lesz ez, csak emberekkel, olyanokkal, akik nem szeretnek előjönni a barlangjukból, aztán amikor muszáj lesz, elindul a kaland. Meg a szerelem. Csak a szokásos, de ettől még lehet aranyos.

Spring Breakers – Csajok szabadon

Bemutató: március 21.

Végy egy rakás tinisztár jócsajt, tedd be őket egy erősen felnőtt filmbe, és szerződtesd le James Francót, de nézzen úgy ki, mintha most jött volna Puerto Ricóból. Lesz itt minden, szex, akció, talán még régen várt meztelenség is. Az biztos, hogy izgalmas a projekt.

A burok

Bemutató: március 28.

Próbáljunk meg nem teljesen lemondani a filmről, még akkor sem, ha kiderül számunkra, hogy ez az Alkonyat írónőjének másik, szintén sikeres könyvéből készült. A burok szerencsére nem csak tiniknek szóló sztori, a Gattaca és a Lopott idő rendezője, Andrew Niccol neve pedig talán elég lesz ahhoz, hogy jó adaptációt láthassunk a mozikban.

Az óriásölő

Bemutató: március 28.

Bryan Singer filmjében óriások kerülnek elő, amikor egy fiú újra az emberiségre szabadítja őket. Elindul a harc kicsik és nagyok között. Keményen. 3D-ben.

Szeretők, utazók

Bemutató: március 28.

Itt az új Almodóvar-film, ami meglepő módon most nem dráma, nem horror, hanem vígjáték formában kerül a szemünk elé, de persze Penélope Cruz benne lesz, nélküle nem buli a buli. Ahogy a rendező mondja, irreális vígjátékot alkotott. Ezt bármikor elhisszük neki.

Tökéletes hang

Bemutató: március 28.

Amilyen rosszul hangzik elsőre, annyira kellemes meglepetés ez a film, hiszen az acapella csapatok csodálatosnak sosem nevezhető világába merül alá, hogy bemutassa, mennyire menő is az együtt éneklés. És valóban az? Annyit mondhatunk, hogy ilyen cool még sosem volt az énekkar.

Koncert:

Mick Hucknall

Budapest Sportaréna, március 25.

Az egykori Simply Redből a vörös Magyarországra érkezik, hogy bemutassa American Soul című lemezét, és hogy előadjon néhányat régebbi zenekarának nagyobb slágereiből is az Arénában.

ABBA – The Show

Budapest Sportaréna, március 7.

Ismét Budapestre érkezik az ABBA – The Show, melyben a svéd Waterloo zenekar az ABBA eredeti zenészeivel, Ulf Anderssonnal és Mats Ronanderrel kiegészülve adja elő látványos showműsor keretében a svéd popcsapat legnagyobb slágereit.

Mumford & Sons

Petőfi Csarnok, március 8.

A koncert sajnos már teltházas, de aki novemberig jegyhez jutott, annak biztosan hatalmas élményben lesz része, a friss Grammy-díjas Mumford & Sons ugyanis remek koncertzenekar hírében áll. A bulit Jesse Quin, a Keane basszusgitárosának szólóprojektje vezeti fel.

Nelly Furtado

Bécs, Gasometer, március 8.

Bécs határáig kell utaznia annak, aki látni szeretné a szépséges Nelly Furtadót munka közben. A hölgy tavaly megjelent The Spirit Indestructible című lemezét utaztatja, és mivel még mindig van egy rakás remek slágere, valamint egy csinos pofikája, ezért érdemes beülni a kocsiba, és elindulni.

Budapesti Tavaszi Fesztivál

Március 22. – április 7.

Budapest legrangosabb összművészeti fesztiválja 33. alkalommal várja közönségét. Fellép többek között a világhírű Collegium Vocale Gent Philippe Herreweghe vezényletével, Christoph Prégardien és a Le Concert Lorrain, Patricia Petibon és a Münchener Kammerorchester, Joshua Bell és az Academy of St Martin in the Fields, valamint Claudio Abbado és az Orchestra Mozart.

Zene:

Hurts – Exile

Megjelenés: március 11.

Visszatér a Hurts, egy hangyányit más hangzással, de a régi lelkesedéssel, vagy depresszióval. Mindenki húzza alá a neki megfelelőt. A Miracle már ezerrel pörög a rádiókban, és mivel a többi, megjelenés előtt elénk tárt dal is igazán rendben van, remek második lemezre lehet számítani. És egy jó koncertre is július 4.-én a VOLT Fesztiválon.

How To Destroy Angels – Welcome Oblivion

Megjelenés: március 5.

Trent Reznor már bejelentette, hogy újjáalakul és turnézni is kezd a Nine Inch Nails, ami ugyebár erős örömhír, mint ahogy az is, hogy a zenekara feloszlása után feleségével összehozott How To Destroy Angels projekt sem lett gyenge vállalkozás, melynek új lemeze is hoz elég reznori sötétséget a rajongóknak. Elborult pillanatokra, éjjeli borulásokra csodás választás lesz.

Ólafur Arnalds – Sudden Elevation

Megjelenés: március 5.

Ha a hazánkban is többször megfordult zseni új lemeze csak fele annyira lesz gyönyörű, mint az előzőek, már akkor is boldogságra lesz okunk. Arnalds viszont nem szokott hibázni, ezért csakis arra lehet számítani, amit a cím ígér: hirtelen felemel minket, hogy mindenkinek jó legyen.

David Bowie – The Next Day

Megjelenés: március 12.

Az eddig megjelent két dal alapján azt kell mondjuk, isten hozta újra köztünk Bowie-t, aki az utóbbi tíz évben addig-addig betegeskedett, míg le nem mondtunk róla. A legenda azonban szép csendben felvette a The Next Day címre keresztelt korongot, melynek borítója a Heroes-lemezt hozza elő, és rak bele egy éktelen nagy fehér dobozt. Érdekes művelet. Reméljük, a dalok jobbak lesznek.

Justin Timberlake – The 20/20 Experience

Megjelenés: március 19.

Egy ember, aki azt mondta, soha többé nem készít lemezt. És tessék, márciusban mégis érkezik az új album, hét év kihagyás után, de a régi lelkesedéssel. A Suit & Tie és a többi, előre kikerült dal alapján Timberlake-nek még mindig van keresnivalója a poppiacon.

Suede – Bloodsports

Megjelenés: március 19.

Tizenegy év telt el a Suede legutóbbi, A New Morning címre keresztelt albuma óta. A feloszlást átgondoló, majd újjáalakuló csapat a legjobb formáját ígéri friss lemezére, hiszünk nekik, jobb dolgunk úgy sincs, két klipes daluk ráadásul valóban a legjobb időket idézi.

Bon Jovi – What About Now

Megjelenés: március 26.

Nem váltja majd meg a világot a Because We Can című klip alapján az új Bon Jovi-album, kicsit öreges már az egész, de ettől még lehet kellemes a What About Now, és mivel koncerten még mindig nagyon jó a banda, a megjelenés remek alkalmat nyújt, hogy elzarándokoljunk Bécsbe megnézni őket. Aztán ki tudja, talán még a lemez is jó lesz.

Depeche Mode – Delta Machine

Megjelenés: március 26.

A Heaven klipje egy megtört bandát mutat, a kissé megosztó klipes dal azonban egyáltalán nem rossz, csak szokni kell, és már önmagában is jobb, mint a kissé felemásra sikeredett előző lemez, a Sounds of the Universe. Aki lemaradt volna valami csoda folytán, a Delta Machine-hez kapcsolódó turné jó szokásához híven hazánkat is érinti, május 21-én este a Puskás Ferenc Stadionban indul a bugi.

The Strokes – Comedown Machine

Megjelenés: március 26.

Jön az új Strokes-lemez, amelyet illik nagyon várni, de a két előzetesen kihozott dal csak szimplán kellemes mókát ígér hatalmas klasszikusok helyett. Valószínűleg tökéletes filmzenéje lesz a 2013-as tavasznak. Már azok számára, akik mindig is imádták a Strokes hangzását.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában