Tessék, itt van 2015 ötven (!) legjobban várt videojátéka tornasorba állítva sok szeretettel. Ilyen gigantikus merítést nem találsz máshol. Jó böngészést!

50. Crackdown

Mikor?

Azt talán még a Microsoft sem tudja pontosan.

Miért várjuk?

Az X360 egyik legélvezetesebb sandbox címe volt az első Crackdown, ami aztán a második résszel csúnya vakvágányra futott. A Microsoft a tavalyi E3-mon jelentette be, hogy rebootolják a sorozatot.

Elromolhat?

Az Xbox One-nak jelenleg mindennél nagyobb szüksége van igazi húzócímekre. A Crackdown emiatt biztosan kitüntetett figyelmet élvez.

49. Fable Legends

Mikor?

Valamikor 2015-ben.

Miért várjuk?

Mert a Lionhead Studios már többször bebizonyította, hogy érti a Fable világát. Kis csavar, hogy a Legends kampányát egyszerre öten lehet végigküzdeni. A csapat négy hősből és egy rejtélyes gonosz karakterből áll, aki a hősök útjába kerülő veszélyeket kommandírozza harcba. Érdekes koncepció, az már biztos.

Elromolhat?

Az új rendszernek bőven akadhatnak buktatói.

48. Scalebound

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A Scalebound első blikkre egy sima Monster Hunter - Devil May Cry hibridnek tűnhet, amíg meg nem tudod, hogy a főhőst egy hatalmas sárkány segíti a harcban, akivel a játék során valódi kapcsolatot tudsz kiépíteni.

Elromolhat?

Csak ha nem muzsikál jól a beígért izgalmas adalék.

47. Mighty No. 9

Mikor?

2015 áprilisában

Miért várjuk?

A Keiji Inafune bábáskodása alatt készülő Mighty No. 9 turbógyorsasággal szedte be a szükséges pénzmagot a Kickstarteren, ami nem is csoda, hiszen a játék a legendás Mega Man egyenes ági leszármazottja.

Elromolhat?

A kiváló pedigré miatt egy kicsit sem féltjük ezt a címet. Az év legélvezetesebb platformere van születőben?

46. Inside

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Playdead, Limbo… Valaki? Az utóbbi évek legemlékezetesebb platformere, az említett Limbo funkcionális grafikájával és éteri hangulatával lopta be magát gémerek millióinak szívébe. Az Inside a csapat következő projektje, mely első pillantásra mintha a nagy előd folytatása lenne… és ez bizony nagyon jó jel.

Elromolhat?

Maximum az éjszakai nyugalmunk.

45. World of Warships

Mikor?

Nem tudjuk pontosan. A zárt béta 2015 tavaszán startol.

Miért várjuk?

Mert azok, akiknek van olyan szerencséje, hogy részt vehetnek a játék alfa verziójának zárt tesztjén, elképesztő grafikáról és fizikai motorról, minden korábbinál komplexebb játékélményről számolnak be.

Elromolhat?

A World of Tanks diadalmenetét látva azt mondanánk, hogy biztosan nem, a World of Warplanes fiaskóját látva pedig azt, hogy ki tudja.

44. Splatoon

Mikor?

2015 második negyedéve.

Miért várjuk?

A Splatoon ízig-vérig Nintendo játék, melyben színes pacákkal kell átfesteni az egész pályát, miközben az ellenség csapatának a tagjait is festékfoltokká kell lőni. Vicces lesz.

Elromolhat?

Az eddig látott gameplay videók minket meggyőztek.

43. Devil’s Third

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Amikor először megláttuk a Devil’s Third-öt, megnyaltuk a szánk szélét. Fincsi vérgőzös akció, káromkodás, robbanások és nagymellű cicababák… Aztán rájöttünk, hogy a játék az eddig kínosan családbarát Nintendo gondozásában jelenik meg Wii U-ra. Nofene! Ez érdekes lesz.

Elromolhat?

Még mindig lehet egy tucatgyilok, de az, hogy a Nintendo gépére kijöhet egy ilyen stuff, már önmagában megérdemli a figyelmet.

42. Cuphead

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Csak nézd meg a videót! Az év stíluscsúcsa lehet ez az indie-platformer. A hipszter-gémerek legalábbis örömtáncot járhatnak.

Elromolhat?

Tudjuk, hogy a stílus még nem minden, de innen ezt meglehetősen nehéz lenne elrontani.

41. White Night

Mikor?

2015 első felében

Miért várjuk?

A film noir definitív videojátékos inkarnációja készül az OSome nevű francia stúdió boszorkánykonyhájában. Az már messziről süt a White Night-ról, hogy nem mindennapi alkotás lesz. A többit meg majd meglátjuk.

Elromolhat?

A rendhagyó vizualitás hosszú távon még fárasztó is lehet, ha nem párosul kiemelkedő tartalommal.

40. Until Dawn

Mikor?

2015 nyara

Miért várjuk?

Az Until Dawn tavalyi listánkban is szerepelt, csak aztán a Sony jobbnak látta, ha a címet PS3-ról PS4-re deportálja. Sorozatgyilkosos horror a Heavy Rain nyomdokain. Ezen a ponton még nem tudjuk, hogy az elhúzódó fejlesztés jót vagy rosszat jelent.

Elromolhat?

Az interakció minimalizálása a Heavy Rain-ben még bejött, a Beyond: Two Souls-ban már nem annyira. Az Until Dawn vajon melyik példát követi majd?

39. Mario Maker

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Mert végre a Nintendo is megkapja a saját bejáratú UGC-mennyországát. A Mario Maker címe meglehetősen árulkodó. A világbajnok platformernek csinálhatunk végre saját pályákat, amiket aztán jól meg is tudunk majd osztani. Neverending fun.

Elromolhat?

Soha. Ha valami el lesz cseszve, az a játékosok hibája lesz.

38. Mirror’s Edge

Mikor?

Egyelőre még az idei megjelenés is egy hatalmas kérdőjel.

Miért várjuk?

A 2008-as Mirror’s Edge a játéktörténelem első parkour-fps-e volt, ami végül sajnos a kasszáknál nem tudott teljesíteni. Ettől mi még szerettük, a reboot pedig igen vaskos – korlátok nélküli nyílt világ, nagyívű sztori stb. – ígéretekkel támad.

Elromolhat?

Az első Mirror’s Edge nem volt képes a nagy áttörésre. Reméljük, hogy az EA levonta a megfelelő következtetéseket!

37. Yoshi’s Wooly World

Mikor?

2015 elején

Miért várjuk?

A Nintendo Kirby mellett végre Yoshival is fut egy újabb kört idén. A Wooly World egyszerűen überbájos. Úgy tűnik, 2015 a platformerek éve lesz.

Elromolhat?

Meglepődnénk. A Nintendo az ehhez hasonló mutatványokat nem szokta bebukni.

36. Dreadnought

Mikor?

2015 nyarán

Miért várjuk?

Mert a Yager Development előző játéka, a Spec Ops: The Line 2012 egyik legnagyobb meglepetése volt. Jár a figyelem a srácoknak.

Elromolhat?

Olyan keveset tudunk erről az űrhajós lövöldéről, hogy még bármi megtörténhet.

35. Dying Light

Mikor?

2015. január 28.

Miért várjuk?

Igen csinos zombis parkour-survival-fps. A kérdés ebben az esetben: Miért NE várnánk? Ráadásul ezt a példányt már január végén magunkhoz szólíthatjuk.

Elromolhat?

Az ilyen komplex anyagok ezer ponton elromolhatnak. Meglátjuk.

34. Evolve

Mikor?

2015. február 10.

Miért várjuk?

A Left4Dead mintájára az Evolve-ban egy csapatnyi játékos vadászik a folyton fejlődő és brutálisan erős monsztára, akit szintén egy játékos irányít. Érdekes koncepció.

Elromolhat?

A kulcs a helyes balansz és az élvezetes gunplay. Ha ez rendben lesz, akkor az ég sem menti meg az Evolve-ot attól, hogy világsiker legyen.

33. Star Wars: Battlefront

Mikor?

2015 karácsonyának környékén

Miért várjuk?

2015 a Star Wars-fanok kedvenc vagy leggyűlöltebb éve is lehet. Minden az év végén debütáló új mozin múlik. Persze attól függetlenül a Battlefront még lehet minőségi anyag. Az EA biztosan nem veszi félvállról.

Elromolhat?

Csak annyira romolhat el, mint amennyire az új Star Wars-mozi.

32. Xenoblade Chronicles X

Mikor?

2015 tavasza

Miért várjuk?

Amiért már tavaly is vártuk. Mechák, hatalmas nyitott világ, tökélyre fejlesztett RPG-rendszer. Annyi a különbség, hogy azóta már volt olyan szerencsés újságíró-kolléga, aki ki is próbálhatta. Az előzetes vélemények szerint az év egyik legjobb játéka lesz.

Elromolhat?

Csodálnánk.

31. Kirby and the Rainbow Curse

Mikor?

2015 második fele

Miért várjuk?

Amíg a fentebb tárgyalt Yoshi textilben nyomja, addig Kirby a gyurmát favorizálja. Mindig örülünk, ha egy nagy multú hős ismét tiszteletét teszi a nappalinkban, a Rainbow Curse pedig igazi oldschool szórakozásnak ígérkezik.

Elromolhat?

Ha azt írnánk, hogy igen, az biztos nem esne túl jól a Nintendo szakembereinek, akik nem nagyon szoktak hibázni, ha platformerről van szó.

30. Assassins Creed: Victory

Mikor?

Előre láthatólag 2015 novembere

Miért várjuk?

A Unity botladozó teljesítménye miatt remélhetőleg felszívták magukat a Ubisoftnál és ezúttal egy technikai vetületeiben is csiszoltabb epizódot tesznek le az asztalra. A Victory a viktoriánus Londonban játszódik.

Elromolhat?

Kevesebb bugot, összeszedettebb sztorit kérünk, és nem lesz baj.

29. Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Mert a Siege koncepciója meglehetősen izgalmasnak tűnik. A játékosok kommandósokra és tússzedőkre oszolva esnek egymás torkának egy rombolható házikóban. Haverokkal együttműködve epikus mókának ígérkezik.

Elromolhat?

Amit eddig láttunk, az több mint biztató.

28. Star Fox Wii U

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Kezd égni a pofánk, amiért nem is egyszer temettük már a Wii U-t, miközben a Nintendo minden eddiginél erősebb szoftverkínálattal erősít a ’15-ös évre. Itt van például a legendás Starfox Wii U-ra hangszerelt legújabb része, amit már csak a remek pedigré miatt is látni kell.

Elromolhat?

Kizárt. Ez a cím soha.

27. Kingdom Hearts III

Mikor?

Idén talán már megjelenik.

Miért várjuk?

A rengeteg remix után végre teljes értékű folytatást kap a Disney hősökkel feldúsított legendás RPG sorozat, mely még PS2-n rabolta el a szívünket. Az alkotók ráadásul megpendítették, hogy a játékban valamilyen módon a Marvel és Star Wars világa is meg fog jelenni.

Elromolhat?

Hatalmas a nyomás, de a Disney egy ideje kínosan ügyel a birtokában lévő franchise-ok helyes felhasználására.

26. Rise of the Tomb Raider

Mikor?

2015 karácsonya

Miért várjuk?

A Tomb Raider rebootja olyan jól sikerült, hogy 2013-ban simán bevette az év játékai közé az összes lényegesebb szaklap. Ezt várjuk a folytatástól is.

Elromolhat?

Ilyen betonbiztos alapokkal nehéz lenne, de persze semmi sincs kizárva.

25. Street Fighter V

Mikor?

Nem tudjuk

Miért várjuk?

Mert a Street Fighter IV tökéletes formában vezette át a legendás címet az új generációba. Az első gameplay videó szerint az ötödik rész nem változtat sokat a jól működő recepten.

Elromolhat?

Reméljük, hogy azért valami újdonság belefér majd a játékba.

24. The Order: 1886

Mikor?

2015. február 20.

Miért várjuk?

Steampunk Kossuth Lajos hamarosan elszabadul a Sony következő nagy exkluzív címében, mely egyúttal egy új sorozat első darabja is egyben. Ködös viktoriánus utcák, Tesla-inspirálta fegyverzet és gőzgépek minden mennyiségben. Jól néz ki!

Elromolhat?

A látottak alapján egy Gears of War-klónról beszélünk. Ez lehet áldás, de átok is.

23. Everybody’s Gone to the Rapture

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A fura című alkotás hat karakter sztoriját követi nyomon az apokalipszis napjaiban. Ezúttal azonban nem jön fel Lucifer, hogy bulizzon egyet és meteorok sem potyognak az égből. Egészen egyszerűen csak mindenki eltűnt a Föld színéről. Hátborzongató hangulat és epikus felismerések várhatóak.

Elromolhat?

Innen még simán. A hangulat és az ötlet nem minden, kell alájuk tolni valami játékféleséget is.

22. Let It Die

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A híres-hírhedt Goichi Suda a tavalyi E3-mon valami elképesztően véres trancsírral sokkolta a nagyérdeműt. Ez lenne a Let It Die, amiben alsógatyás, álarcos hapsik verik szét lánccal a gázmaszkban riogató hapsik fejét. Beteg.

Elromolhat?

Egy hülye akciójáték akkor is hülye marad, ha brutális.

21. Bloodborne

Mikor?

2015. március 25.

Miért várjuk?

Mert a From Software a Dark Souls-ok óta az RPG-fanok atyaúristene, és most a Sony-nak sikerült őket olyan vastagon megkenni, hogy csak és kizárólag PS4-re csináljanak egy játékot. A látványvilág láthatóan a helyén van.

Elromolhat?

Ha a From Software nagyon igyekszik, biztosan el tudja rontani.

20. The Witcher 3: Wild Hunt

Mikor?

2015. május 19.

Miért várjuk?

Mert eddig bármikor láttuk mozgásban a Witcher harmadik részét, úgy kellett összeszedni az állunkat az asztal alól. Gyönyörű RPG egy érdekes világban egy kőkemény harcossal a főszerepben. A CD Project ráadásul mindig jó volt abban, hogy ne csak a műfaj szerelmesei találják meg a számításaikat a játékaikban.

Elromolhat?

Egyelőre ígéretekből dolgozunk, azok pedig meglehetősen csinosak.

19. Metal Gear Solid V: The Phantom Pain

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A nyúlfarknyi Ground Zeroes-szal tavaly betízelt The Phantom Pain az egyik legjobb dolognak ígérkezik, ami játékfronton fog történni idén. Teljes értékű MGS, tehát epikus huvazze-pillanatok garantálva.

Elromolhat?

Akik nem bírják az órás átvezetőket, azoknak ez a rész is biztosan meg fogja ülni a gyomrát.

18. Helldivers

Mikor?

2015 eleje

Miért várjuk?

A Magicka című remek kis szösszenet után az Arrowhead ezzel a Sony-exkluzív izometrikus taktikai sci-fi shooterrel tér vissza a reflektorfénybe. A Helldivers világában a társaid lövedékei ugyanúgy kicsipkézik a te hátsódat is, ahogy a behívott légicsapás is lepörköli a tarkódról a szőrt. Izgalmas, kaotikus, látványos stuff lesz. Már tavaly is nagyon vártuk.

Elromolhat?

Kizárt! Túl sok jót hallottunk már róla.

17. Dead Island 2

Mikor?

2015 második negyedéve

Miért várjuk?

Mert a Dead Island első része jó móka volt. Igaz, a nevet azóta kicsit megtépázta a Riptide alcímű kókánymunka, de a számozott folytatás videói alapján végre megint van okunk reménykedni, hogy egy minőségi RPG-vel folytathatjuk a zombik hentelését, ezúttal a napfényes Kaliforniában.

Elromolhat?

Egyszer már sikerült elrontani a jól működő alapokat. Remélhetőleg ezúttal óvatosabbak lesznek a fejlesztők.

16. Hotline Miami 2: Wrong Number

Mikor?

2015 első negyedéve

Miért várjuk?

Már tavaly is tűkön ültünk, idén pedig egyenesen követeljük, hogy minél hamarabb dobják piacra 2013 egyik legjobb akciójátékának folytatását. A Hotline Miami izgalmas, stílusos és még esze is van. A második részben ráadásul még pályaszerkesztő is lesz, mint megtudtuk. Vigyétek a pénzünket! De minél hamarabb!

Elromolhat?

Nincs az az isten!

15. Homefront: The Revolution

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A Homefront első részében Észak-Korea csúnyán elintézte Amerikát. Igen, divatos téma, de nem is ezért várjuk annyira a Revolution-t, hanem inkább azért, mert a Crytek tudja, mitől döglik a légy, és a játékban a barátainkkal vállvetve harcolhatunk végig egy egész felkelést egy teljesen nyitott világban.

Elromolhat?

Úgy tűnik, hogy az új generációban a „nyitott világ” a kulcsszó még a multi-alapú fps-eknél is, de a leginkább egyjátékos Far Cry-on kívül egyelőre még senki nem tudta bebizonyítani, hogy a formula valóban működőképes.

14. Mad Max

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A moziba járók agyát tavaly év végén repesztette szét a Mad Max: Fury Road überlátványos trailere, ami kicsit a gémerek nyálelválasztását is beindította, tekintve, hogy idén végre megjelenik a posztapokaliptikus világ játékverziója is.

Elromolhat?

Eddig nem láttunk semmi világrengetőt. Bízzunk a legjobbakban!

13. Project CARS

Mikor?

2015. március 20.

Miért várjuk?

Mert a Gran Turismo-nak és a Forza Motorsport-nak eddig nem igazán akadt konkurenciája a keményvonalas autószimulátorok műfaján belül. Ideje, hogy valaki felkavarja az állóvizet és a rajongókkal vállvetve fejlesztett Project CARS-nak erre minden esélye megvan.

Elromolhat?

Ha nem lesz pontos a szimuláció, vagy nem állnak pontosan a Laguna Seca második kanyarjában az út melletti fűcsomók, a rajongók oldtimer Ferrarrikkal tépik szét a fejlesztők testét.

12. Battlefield: Hardline

Mikor?

2015. március 19.

Miért várjuk?

A Battlefield sorozat első rendőrös spinoffjában a harctér ezúttal Los Angeles, a zsaruk pedig a teljes pályás letámadást választó bűnözőkkel néznek farkasszemet. Nézd meg a linkelt videót és mondd velünk: „Izé… Wow!”

Elromolhat?

Egy ilyen jól kidolgozott és többször bizonyított rendszer bajosan.

11. Final Fantasy XV

Mikor?

Állítólag még idén.

Miért várjuk?

Tudjuk, hogy egy ilyen monstre sorozatnál már képtelenség követni, hogy éppen melyik sztori kapott folytatást és mikor indul új történetszál. Már csak azért is, mert sokszor egy-egy főszámozott epizód kap új alfejezetet. Elég tehát annyit tudnod, hogy a 15. számozott rész egy teljesen új sztorit prezentál, és hogy jelen állás szerint a játék gyönyörű lesz.

Elromolhat?

A név kötelez, bár a kicsit átvariált harcrendszer már most csípheti a rajongók szemét.

10. Batman: Arkham Knight

Mikor?

2015. június 2.

Miért várjuk?

Mert az Arkham sorozat simán az előző generáció legjobb szuperhősös címe, és mert az Arkham Knight az Origins után visszatérni látszik az Arkham City zsenialitásához.

Elromolhat?

A kicsit gyengébb harmadik rész után ezt az epizódot végre megint a Rocksteady hegeszti. Ez válasznak megteszi?

9. Grand Theft Auto V (PC)

Mikor?

2015. január 27.

Miért várjuk?

Tudjuk, hogy már a könyöködön jön ki a GTA V. Eleged van, hogy nem csak a 2013-as, de a 2014-es toplistánk első helyén is ez a cím pofátlankodik. De hadd mondjunk valamit; ez a PC-seket egyáltalán nem vigasztalja, ők ugyanis eddig még nem kaptak a jóból. Na majd most! Nem csoda, ha már tűkön ülnek.

Elromolhat?

Legfeljebb csak a gyengébb vastulajdonosok idegei mehetnek tönkre, ha nem úgy fut a program, ahogy remélték.

8. No Man’s Sky

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Mert korábban még soha nem ígért nekünk egy játék sem egy egész folyamatosan generálódó galaxist felfedezésre váró bolygók és naprendszerek tízezreivel. A No Man’s Sky az év legérdekesebb projektje, amiből még bármi lehet.

Elromolhat?

A hangzatos ígéretek és elképesztő számok közepette egy bátortalan hang megkérdezte: „De milyen lesz maga a játék?”, és azóta mindenki a válaszra vár.

7. The Legend of Zelda Wii U

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Ez könnyű. Mert Zelda. Új Zelda! Mi elkezdtünk szurkolni a Nintendonak, hogy hozza el a Wii U virágzását. Ilyen címekkel talán még össze is jöhet.

Elromolhat?

Soha.

6. Quantum Break

Mikor?

Állítólag már 2015 második negyedében

Miért várjuk?

Mert bármennyire nem váltotta be a Microsoft reményeit, az igényes játékosok egy remek kalandot kaptak a Remedytől az Alan Wake képében. A Quantum Break-et már a két évvel ezelőtti Xbox Eventen bemutatták, néhány hónapja pedig egy igen pofás gameplay videót is kaptunk az időmanipulálós akció-kalandból.

Elromolhat?

A Remedy nem arról híres, hogy órára pontosan tartaná a megjelenési dátumokat, így leginkább attól lehet félni, hogy még nagyon sokat kell aludni a megjelenésig.

5. Halo 5: Guardians

Mikor?

Állítólag még idén.

Miért várjuk?

Mert Halo. A 343 Industries ráadásul már bizonyította, hogy – bár még van hova fejlődniük – képesek továbbvinni a Bungie által beállított magas színvonalat. Az Xbox One könyörtelen system sellere lesz.

Elromolhat?

Ha elromlik, habzó szájú rajongók fogják porig rombolni a Microsoft főhadiszállását.

4. Mortal Kombat X

Mikor?

2015. április 14.

Miért várjuk?

A NetherRealm egyszerűen nem tud hibázni, ha verekedős játékokról van szó. A Mortal Kombat rebootja finoman szólva is remekbe szabott lépés volt tőlük és az Injustice sem volt éppen egy utolsó mulatság. A legújabb eresztésük ismét a vérgőzös sorozatba tesz egy kirándulást.

Elromolhat?

A széplelkek közérzete tartósan. Erősen 18 pluszos tartalom várható.

3. Tom Clancy’s The Division

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

Mert az Ubi rendesen rátenyerelt az ígéret-gombra a The Division-nel kapcsolatban. Ebben az antiutopisztikus tps-ben állítólag korábban soha nem látott formában fog kezet az akció-orientált kampány, a nyílt világú sandbox játékmenet és az online multiplayer. Most már bizonyítékokat kérünk! (Ui.: Ha még nem láttad az fentebb linkelt, zseniális videót, sürgősen pótold!)

Elromolhat?

Naná! Eminensből könnyen az év csalódása válhat, ha nem működik a forradalmi elegy. Jobb lesz, ha az Ubi vigyáz magára.

2. Call of Duty (2015)

Mikor?

2015 novemberében

Miért várjuk?

Mert az Advanced Warfare tavaly végre úgy hozott valami frisset az egyre punnyadtabb sorozatba, hogy a régi fanok sem dobták el viszolyogva a kontrollert. Az idei részről eddig még nem lehet tudni semmit, de az biztos, hogy novemberben megkapjuk a szokásos CoD-adagunkat.

Elromolhat?

Csak ha az Activision visszatér az elcsépelt formulához. A közönségnek tetszett a változás. Most már tessék folytatni!

1. Uncharted 4: A Thief’s End

Mikor?

Valamikor 2015-ben

Miért várjuk?

A zseniális Naughty Dog legendás Uncharted sorozatának negyedik részéről van szó. Nathan Drake megint szétrúg jópár segget, elrabol néhány női szívet, megmenti a világot, mi pedig majd csak nézünk, mint a moziban. Vitathatatlanul az év játékos eseménye lesz, amikor végre felkerül a polcokra.

Elromolhat?

Egy Naughty Dog játékról beszélünk. Van még kérdés?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Befutott M. Night Shyamalan új filmjének első előzetese

További cikkeink a témában