A messzi Észak messziről nézve abszolút gyermekmese az álmok követéséről, bátorságról, az elnyomásból való kitörésről és kalandozásról, a Disney is készített már ilyen filmet, hányat. Azaz hogy ilyen témájút, ilyet nem. A messzi Észak ugyanis az utolsó másodpercéig a felnőtt közönségnek szól, eszedbe ne jusson a gyerekkel elmenni rá, mert aztán magyarázkodhatsz naphosszat a gyerkőcnek a látottakról, már ha végig bírja egyáltalán nézni a filmet.

Valószínűleg nem fogja, és azt is elmondom, miért. Már maga a főcím sem sejtet túl sok jót egy gyerek szempontjából, baljós zene hömpölyög a teljesen egyedi, sokszor nagyon puritán, mégis csodálatos képek alatt, és akkor még szó sem esett a sztoriról. A történet egy orosz kislányt, Szását követi, akinek nagyapja híres felfedező volt, Davai nevű hajójával azonban eltűnt, mikor az Északi-sarkot próbálta megtalálni. Szása maga is felfedező szeretne lenni, de mikor szülei hozzá szeretnék adni a cár nettó pöcs emberéhez, úgy dönt, megkeresi nagyapja hajóját, és elszökik otthonról.

Na de az élet nem mindig játék és mese. Az emberek mogorvák, még akkor is, ha a szívük mélyén azért akad szeretet, a szereplők pedig olyan igazán emberiek, néha agresszívak, néha kedvesek, néha igazán kemény eszközökkel élnek, hogy elérjék a céljukat. És ezt csak a felnőttek értik. Mert igen, itt egy lány, aki követni akarja az álmait egy rajzfilmben, meg akar találni egy hajót, és igen, arisztokrata is, tehát lehetne Disney-hercegnő, csak éppen a világ nem túl rózsaszínű körülötte.

Azért mégis egy rajzfilm ez, csak éppen sokkal földhözragadtabb, mint az amerikaiak, és ettől kifejezetten üdítő nézni A messzi Északot. Igen, követni akarod majd az álmaidat, és kalandozni, és pont azt fogja elérni, amit a gyerekeknél a Disney, de hány rajzfilm képes ezt megtenni egy felnőtt emberrel? Nem sok. Amúgy sem történhet jobb az emberrel a kánikulában, mint egy olyan mozit nézni, amiben az emberek fagyos tájakon kalandoznak, a végén pedig felolvadnak a szívek.