James Bondot akartak faragni Lisbeth Salanderből, ami nem volt rossz ötlet, de az Ami nem öl meg ehhez édeskevés.

A tetovált lány folytatása inkább afféle reboot. Szinte semmit sem őrzött meg David Fincher remake-jének hangulatából, mondjuk az alapjául szolgáló könyv sem, és ha már így alakult, a készítők pedig abszolút elengedték a gyeplőt, legyen itt minden, feszültség, akció, meg még több akció, hogy Lisbeth új közönséget hódíthasson meg. A régi színészek mentek a kukába, jöttek újak, akik viszont csak félig jártak jól ezzel a filmmel.

 

Claire Foy valamennyire igen, mert meg tudta mutatni, hogy jól áll neki az akció, de még úgy is túl csini ő Lisbeth-nek hogy megpróbálták valamennyire eldurvítani a vonásait. Nem rajta bukik el ez a film. Ő mindent megtesz azért, hogy nekünk jó legyen, van annyira rutinos és fantasztikus színésznő, hogy mindig a tőle elvárható maximumot adja hozzá az adott projekthez.

Amin ez a reboot elcsúszik, az egyértelműen a forgatókönyv butasága. Valahol pont az a helyzet, mint a Jason Bourne esetében volt. Egész jól néz ki távolról nézve az, amit látsz, de ha belegondolsz a technikai részletekbe (és nem nehéz belegondolni), akkor az ember rájön, hogy a sztori tele van átgondolatlan baromságokkal, ráadásul úgy próbál okos lenni, és megmutatni a szinte elképzelhetetlen technikai fejlettséget, hogy kamuzik. Össze-vissza beszél, és megpróbálja elhitetni veled, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Csak ne gondolkozz, és jó lesz.

De hát hogy nem lehet belegondolni abba, hogy ez a film egyszerűen nincs normálisan megírva? Fogtak egy közepes Bond-filmet, kicserélték a főhősét, aztán szevasz, mehet a mozikba, úgyis mindenki valamiféle női Bondot emleget, hát itt van egy, csak ő nem elegáns. A sztori is kiköpött Bond: egy minden rakétát elindítani képes program körül folyik a vér, amit egy kegyetlen szervezet, a Pókok akarnak megszerezni, az azóta extrém igazságosztó szerepben tündöklő Lisbeth pedig bevonódik a buliba, magával rántja Mikael Blomkvistet is, aki legalább annyira fajsúlyos ebben a történetben, mint egy marék szárított molylepke.

Tehát van egy gonosz szervezet, egy világvégét okozó program, mentőakció, sok menekülés, robbanás, motoros üldözés, lövöldözés, csak éppen Bond-lány nincs, Bond-fiú van, vagy inkább Lisbeth-fiú. Meg egy lány, de azt most hagyjuk. Lisbeth már nem is egyszerű hacker, hanem félisten, mint egy szuperhős, képes előre látni minden létező lehetőséget, amelyek közül ki tudja választani azt, amelyik a jövőben tényleg megtörténik, így mindig mindenki előtt egy lépéssel jár, valószínűleg jobban járna, ha lottózna.

Nem néz ki rosszul a film, a színészei sem veszik félvállról a munkát, így A tetovált lány folytatása nem nézhetetlen, csak hanyagul megírt, ráadásul teljesen érdektelen, és néha kifejezetten nevetséges. Itt van például Edwin Needham (Lakeith Stanfield), aki csak úgy beslisszan folyamatosan mindenféle helyszínelések későbbi vagy éppen aktuális helyszíneire, és fél pillanat alatt talál ott olyan nyomokat, amiket a rendőrök órák alatt sem. És nem eldugott helyeken kutat, a nyomok ott hevernek a földön vagy akár szemmagasságban, olyanok, amik kiszúrják az ember szemét. Aztán hopp, hirtelen már egy gigantikus távcsövessel osztja az ellent, már csak akkor lenne sokoldalúbb, ha még az is kiderülne róla, hogy úgy énekel, mint Bruno Mars.

Mikaelnek alig van beleszólása a történetbe, néha megjelenik, segít, de abszolút nyolcadhegedűs már ebben a sztoriban, az őt alakító Sverrir Gudnason sem tud mit kezdeni a karakterrel, mivel nincs is olyan, úgyhogy inkább csak elvan a kamera előtt, ennél többet nem is tehet. Ez egyértelműen Lisbeth bulija már, a kőkemény igazságosztóé, aki nem sérthetetlen, de néha meglepően golyóálló, és isten bizony ha ennél két fokkal ügyesebben megírt sztorit kapott volna, akkor még sokáig elnéznénk, ahogy modern női Bondként menti meg a világot. Így viszont inkább unalmas és buta, mint okos, szexi és kemény. Egyszer viszont nézhető, de ez A tetovált lánytól kevés. Bondtól is az lenne.

A player szerint

  • Ez bizony egy Bond-reboot lehetne, ahhoz viszont nem elég okos
  • Jól néz ki, de a forgatókönyve nagyon hanyag és átgondolatlan
  • Claire Foy megteszi, amit lehet, de a korábbi Lisbeth-ek jobbak voltak
Player-méter
5
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés