A kilencvenes évek egyik filmes csúcsteljesítményét éppen húsz éve mutatták be először Cannes-ban. A jeles alkalomból tornasorba állítottuk azt a sok jót, amiért hálásak lehetünk ennek a filmtörténelmi mérföldkőnek.

Quentin Tarantino

„Láttál olyan táblát a házamnál, amire az volt írva, hogy niggerhulla-tároló?!”

Az egyszervolt videotékás és két lábon járó filmlexikon a Kutyaszorítóban című filmjével már megropogtatta az ujjait, aztán a Ponyvaregény-nyel úgy istenigazából a húrok közé csapott. Kultfilmet rendezni azért annyira menő dolog, mert utána az ember fia igazából azt csinálhat, amit akar. Tarantino ’94 óta élvezi a világ filmrajongóinak bizalmát, amit soha nem mulaszt el meghálálni.

John Travolta

„Felszedtem egy kicsit.”

1993-ra Travolta a Nicsak, ki beszél most!-tal hivatalosan is elérte a mélypontot. A beszélő kutyákkal súlyosbított családi giccstenger után már nem nagyon nézett ki neki hálás szappanoperás, reklámfilmes vagy valóságsós szerepeknél komolyabb megbízás, de akkor jött Tarantino és úgy rántotta vissza emberünket az enyészetből, mint egy felturbózott Superman.

Lopni nem bűn

„Most van rohadtabb sunyiság, mint ezt csinálni az ember kocsijával? Ilyet egyszerűen nem csinál az ember.”

Tarantino bevallottan imád lopni. A Ponyvaregény tele van pakolva filmes hivatkozásokkal, idézetekkel, innen-onnan kölcsönvett elemekkel, az eredmény mégsem bosszantó vagy kényelmetlen, épp ellenkezőleg! Arra szeretnénk kérni a világ filmeseit, hogy lopjanak sokkal gyakrabban, de akkor már legalább úgy tegyék, ahogy a markáns állú rendezőzseni. Köszönjük szépen előre is!

A duma

„Ha valamelyik picsafejű megmozdul, basszák meg, abban a pillanatban kinyírom a többi picsafejűt is, basszák meg!"

A rendező szövegkönyve alapból zseniális volt, de a forgatás során a színészekkel karöltve sikerült még tovább csiszolni. Így esett, hogy a Ponyvaregény-ben nincs olyan, hogy legjobb duma. Itt minden kimondott szó színarany. Az egész alkotás egy hatalmas idézhető duma, akár eredeti nyelven nézed, akár a zseniális magyar szinkronmunkát élvezed. Magasművészet.

Samuel L. Jackson sérója

„Minden egyes agycsimbóktól én vagyok a Superfight TNT és Navarrone összes ágyúja! Különben is, mi a lófaszt keresek én itt hátul? A te reszortod lenne az agytakarítás! Cserélünk, baszd meg! Én mosom az ablakot, te kotrod a nigger agyát!”

Az, hogy Jackson játssza el a küldetéstudatos, észbontó séróval pusztító bérgyilkos szerepét, kezdetben nem volt annyira egyértelmű. Először is Tarantino Paul Calderónt akarta a szerepre, másodszor pedig a karakter fejére kezdetben egy sima afrofrizurát álmodtak meg. Végül Calderónt Marsellus szórakozóhelyének csaposaként láthatjuk a filmben, Jackson sérója pedig erős átfazonírozáson esett át, így a világegyetem is megmenekült.

A tánc

Tudtommal Marsellus – a férjem, a te főnököd – megbízott, hogy szórakoztass és járj a kedvemben. Táncolni akarok! Nyerni akarok! A díjat akarom! Úgy táncolj.”

A Jack Rabbit Slim’s nevű lokálban Vincent Vega és Mia Wallace által előadott tánc maga a perzselő lazaság egy nyúlfarknyi koreográfiában elmesélve. Annyian és annyiszor idézték már ezt a jelenetet, hogy tényleg felesleges túlragozni. A vicces az, hogy Tarantino maga is lopott (már megint), a legendás mozdulatokat ugyanis már láthattuk Federico Fellini 8 és ½ című klasszikusában.

Christopher Walken beugrója

„…És ez az óra volt apukád csuklóján akkor is, amikor a gépét lelőtték Hanoi felett. Elfogták, vietnámi fogolytáborba került. Tudta, hogyha a sárgák meglátják az órát, elkobozzák. Elveszik tőle. Apukád viszont úgy tartotta, hogy ez az óra a te örökséged. És nincs az az isten, hogy a sárgák mocskos kezébe kerüljön a fia öröksége. Így aztán eldugta. Az egyetlen helyre ahová eldughatta, a seggébe. Öt hosszú éven át hordta ezt az órát a seggében. Aztán amikor haldoklott vérhasban, nekem adta, és én járkáltam ezzel a fémkrumplival a seggemben két évig.”

Christopher Walken helyből olyan kúl, hogy egyedül képes lenne remake-elni a Blues Brothers-t, ezért hát majd’ kiugrottunk a bőrünkből, amikor egy flashbackben megjelent és előadta a fenti sztorit. Örökérvényű történet az emberi kitartásról… és egy seggben kihordott óráról.

A zene

„…Csak mert én fáradt vagyok, azt hiszem, rám férne egy lábmasszázs.”

Miért van az, hogy minden aktuális Tarantino-trip soundtrackje megjelenés után hónapokig a letöltési listák csúcsán tanyázik? Azért, mert minden Tarantino-trip válogatott nótákkal kényezteti a közönséget. A Ponyvaregény a rock and roll, a soul és a pop mentén mozgatja meg a csípőnket (vagy éppen segít ellazulni, ha arra van szükség). Urge Overkill: Girl, You'll Be a Woman Soon, hogy mást ne mondjunk.

Winston Wolfe, problémamegoldó

„Az út 30 perc, 10 percen belül ott vagyok!”

Az egész film roskadásig van tömve eszement arcokkal, de az öltönyös problémamegoldót még közülük is érdemes kiemelni. Főleg azért, mert a csávó nem csinál mást, csak levezényel egy egyébként teljesen magától értetődő cselekménysort. Elvégre mit is kellene csinálni, ha egy véletlen baleset folytán szegény Marvin összeagyvelőzi a kocsit? Soha nem találtuk volna ki a választ: Takarítani kell! A szerepet Tarantino kifejezetten Harvey Keitelre írta, aki az egy évvel korábbi Nikita-remake, A bérgyilkosnő-beli szerepét újrázza, csak kicsit lazább stílusban.

A narratíva

„Zed egy halott, édes... Egy hulla.”

Tarantino egy nem túl bonyolult sztorit vág epizódokra, melyeket aztán látszólag randomizált sorrendben prezentál három kvázi főszereplőjére (Vincent, Butch, majd Jules) összpontosítva. Apró érdekesség, hogy a film pontosan annak az elstartoló choppernek a hangjával kezdődik, mellyel Butch az időrend szerinti utolsó jelenetben elhajt a motel elől. Ha valaki nagyon ragaszkodik a linearitáshoz, az ezen a ponton kicsit zavarba jöhet.

Bibliaismeret

„Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek. És majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!”

Egy igazi rajongó ezeket a sorokat álmából felkelve is fújja. Egy teológus viszont csak a fejét fogja, hiszen az Ezékiel 25:17 legfeljebb csak köszönőviszonyban van Jules nagymonológjával. Most már ezt is tudod.

A stílus

„Baszd meg! Baszd meg, baszd meg! A kurva anyád, baszd meg! Tudod, te milyen hülye vagy, baszd meg?! Olyan hülye vagy, te egy hülye picsa vagy!”

A Ponyvaregény-ben simán megtörténhet, hogy az egyik igen fontos karaktert a retyón csücsülve lövik szitává, mint ahogy az is, hogy a hősszerelmes lazán elküldi a mátkáját a büdös picsába, vagy a félelmetes gengszterfőnököt egy tetőtől-talpig bőrbe öltöztetett fétismaszkos pali társaságában szexuálják meg hátulról. Tarantino filmjeiben a szereplők a legritkább esetben uralják a sorsukat, melynek egyenes következményeként a film az elejétől a végéig egy hipnotizőr hatékonyságával ejti rabul a figyelmet.

A Big Kahuna Burger

„Hamburgert! Nélkülözhetetlen az egészséges reggelihez.”

Tarantino egy igazi ínyenc. Ahogy a Django a sörhöz, a Brigantyk pedig a tejhez és a réteshez, úgy a Ponyvaregény egy jó burgerhez hozta meg az étvágyunkat. A Big Kahuna persze nem létezik – bár a film hatására több étterem is felpakolt az étlapjára ilyen fantázianevű szendvicseket –, csak a rendező saját kreálmánya, melyet már első filmjében is felhasznált.

És persze köszönjük az örök mondatot: "Puska kellett volna, bazmeg!"

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában