Az Aranyélet 3. évada a legjobb, ami a magyar tévézéssel történhetett

Kritikánk spoilermentes, de nem határolódik el a nagy szavaktól. Az Aranyélet 3. évada magyar tévétörténelem.

Hát vége. Miklósiéktól örökre el kell köszönnünk, de talán így is van ez jól. Krigler Gábor showrunner a forgatásról szóló cikkünkben azt mondta, tudnák még folytatni ezt a sztorit, de minek, és valahogy úgy vagyok én is ezzel, hogy talán még néznék több évadot is erről a rettenetesen elcseszett családról, de minek. Így van jól, hogy vége. És úgy van jól vége, ahogy vége van, még ha nem is erre számítottam.

Vége. De hogy van vége?! Megosztóan, bátran, elképesztő jelenetekkel tele. Megkockáztatom: úgy ért véget, ahogy a külföldi nagy sorozatok sem tudnak. Maradnak kisebb kérdések, de kell, hogy valami foglalkoztassa az agyunkat, és ez így van jól, csak ne tűnjön már el nyomtalanul ez a család az életünkből. Nem nagyon fog.

Más ez a harmadik évad, de hát pont ezt ígérték. Abban teljesen igaza volt Závorszky Anna producernek, hogy mindig valami mást kellett adni az Aranyélet különböző évadaival, idén ez a magyar valóságra reflektáló mutyi-vonal tökéletesen passzolt a szériához, de nem is ez volt a nagy bravúr. Inkább az, ahová kifuttatták a karaktereket. És ami történt velük mondjuk az utolsó négy részben.

Kicsit olyan volt ez az évad, mintha szándékosan két részre akarták volna osztani. Az első négy rész lassan vázolja fel, hogy mibe is keveredtek Miklósiék, az utolsó négy pedig kinyitja a pokol kapuját, tempót vált, és az ember csak kapkodja a fejét, hogy mit meg nem húznak ebben a pár órában. Főleg az utolsó két részben.

Nincsenek fegyverek (kivéve egyszer), de mégis van akció, van feszültség, a felcseszett Gáll Feri egyetlen pillantásától megáll bennünk az ütő, hát minek ide fegyver. Fegyverek nélkül is van itt elég baj és akció, néha egy-egy beszélgetés, fenyegetés vagy csak egy-egy szereplő megérkezése nagyobb hatású lehet, mint egy akciójelenet, és ezt pontosan tudták a készítők. Jó tempóban adagolják hát ezeket a fordulatokat, néha játékosan, néha csak úgy hanyagul odavetve, de mindig iszonyúan profin.

Ez a szép az Aranyélet utolsó évadában: olyan szintű profizmus árad belőle, ami magyar sorozatból még soha. Gyönyörűek a képei, jól megírtak a dialógusai, a szereplői élnek, lélegeznek, nem felolvasóestet tartanak. Elhiszed nekik, hogy valóban mélyre nyúltak a kakkanatban, amit ők sikernek éreznek, hiszen rengeteg a lóvé, gyönyörű az új ház, szépek az autók, csak hát rohad minden, és ezt a fiatalok pontosan tudják.

Az egész 3. nekifutás tekinthető a szar apák évadának. Attila, Gáll Feri, Hollós és Attila apja sem kerülnek elő csodaszép fényben, bár igazából Hollós kicsit kakukktojás, mert ő erősen halott, de mégis itt van a múltból, akarva-akaratlanul is mozgatja a szálakat, neki már jelen sem kell lennie ahhoz, hogy kavarodjon a szar a Dunakanyarban. Ja, és hát ő nem is apa. Vagyis… hagyjuk. Ő önjelölt apukaként Márk életét szeretné rendbe tenni, de hát pont olyan ő is, mint Attila: valahogy mindig elcsesz mindent azokkal, akiket elvileg szeret.

Bár ne korlátozzuk magunkat az apákra, igazából ez a szar szülők évada. Janka bőven sokat tesz azért, hogy megkapja az év legpocsékabb anyja címet, és nincs is itt igazán egyetlen felnőtt sem, akivel ne lenne valami gond. Az évad sztorija egyrészt igazából pont azért nagyszerű, mert megmutatja, hogy mi van akkor, ha a gyerekeknek elege lesz abból, amiben élnek, és a szülőket a saját fegyvereikkel kezdik el bombázni, Olasz Renátó és Döbrösi Laura pedig baromi jól élnek is a lehetőségeikkel, bár igazából inkább Laura évada ez, akinek az ölébe hullott a tökéletes forgatókönyv, amiben megmutathatja, mit is tud. A fene sem gondolta volna, hogy milyen jó akciószínész, aztán nézd csak, hát olyanokat művel ő, amiket sejtetted, hogy fog, de így végignézve tulajdonképpen sokkal erősebb, mint amilyennek képzeltük.

Marha ügyesen döntöttek úgy, hogy lecserélik a Biankát játszó színésznőt, állítólag azért, mert a karakternek szexibb jeleneteket is el kellett játszania, amihez egy idősebb színésznő kellett, így találták meg Staub Viktóriát, aki a létező legjobb fogás volt erre a szerepre, ha nem találják be Vikit ezek után mindenféle filmes melókkal, akkor teljesen biztosan ki lehet jelenteni, hogy nincs isten.

Az Aranyélet kicseszettül jó és rettenetesen bátor azért, mert olyan tökéletes képet fest a magyar valóságról, hogy az igazából nem csak itthon érthető. Ezt a sztorit, valószínűleg ebben a formában Amerikában és Ukrajnában is pont ugyanannyira értenék és élveznék, mint itthon. Mivel egyébként az USA-ban is nézhető felirattal, talán meg is nézik odakint, és nem gondolom, hogy egy kis kompromisszumokkal élvezhető magyar sorozatot fognak látni. Hanem egy vérprofi sorozatot, mindegy, honnan jött, mivel a történet egyszerre magyar, de mégis univerzális.

És hát micsoda technikai megvalósítással mesélik el ezt a történetet? Olyan jelenetek is akadnak benne, amiket magyar sorozatban nem hittél, hogy ilyen minőségben láthatsz, erre tessék, itt vannak, és leesik az állad a rendezéstől, az operatőri munkától, a zeneválasztástól és a színészi játékoktól. Még a kisebb szerepeket játszó színészek játékától is. Hát mikor volt ennyire jó utoljára Kamarás Iván, vagy Mikó István? Csak nézel attól, hogy miket meg nem mernek húzni, hogy mennyire bátor ez az egész, és valahol attól is, hogy mennyire megosztó, de gyönyörű befejezéssel hagy itt minket ez a család.

Mert hát ez van, nem mindenkinek lesz tökéletes a nyolcadik rész utolsó pár perce, de igazából ennél jobban kiszállni ebből a háromévadnyi hullámvasútból nem nagyon lehetett volna. Nagyon ügyesen maradnak nyitva kérdések, de vége van, nem lesz új rész, mindenki történetszála el van varrva, lehet fáradni a kasszához, a bolt bezár. Ha valaki ezt meg akarja haladni, nagyon kösse fel a gatyáját. Az Aranyélet igazi nagy magyar tévétörténelem. Minden idők legjobbja. Egy darabig még biztosan az is marad.

Ha néznéd, akkor irány az HBO Go, ott az egész évad!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon