Ha én most lennék tini, nagyon szeretném Az éhezők viadala-filmeket. Mert nem néz feltétlenül hülyének. Csak olyan tininek, aki egyszerre akar szórakozni és gondolkodni.
De én most vagyok valamiféle felnőttféleség, értem én, hogy nem teljesen nekem szól ez a regénytrilógia, viszont valahogy mégis tudok azonosulni a benne szereplő disztópikus világgal. És ez azért lehet, mert engem sem néz feltétlenül hülyének, és persze azért, mert még én is nézek tévét, valóságshow-kat, és tudom, hogy sok általam látott tévés szereplő a nagy terv része, megjátssza magát az életben maradásért, a pénzért, a hírnévért, vagy akár a főtt marhahúsért, ha azért ég a szíve.
Az éhezők viadala a folytatására sem vesztett semmit társadalomkritikus színezetéből, a Futótűz azonban sokkal drámaibb elődjénél, hiszen a közel két és félórányi játékidő első fele a diktatúra katonai mivoltát mutatja be egyre keményebb módon, miközben szerencsétlen Katniss minden egyes mozdulatával újabb és újabb hullákat termel maga körül, pedig csak azt teszi, amire megkérték: játssza a szerepét. Közben persze menetrendszerűen érkezik az első vágányon a kötelező szerelmi háromszög, ami viszont itt nem annyira zavaró, és persze egy újabb viadal, amelyet ezúttal a nyertesek vívnak, hiszen Katnissnek pusztulnia kell, mint valami pórul járt gyomnövénynek a Kapitólium simára nyírt pázsitján.
A Futótűz jobb, mint elődje, és ezt annak köszönheti, hogy az első pillanattól majdnem az utolsóig pattanásig feszült hangulatot teremt, mindezt pedig olyan remek rendezéssel (Francis Lawrence, a Legenda vagyok és a Constantine atyja) és színészi játékokkal teszi (Donald Sutherland, Stanley Tucci és Woody Harrelson mindent visznek) , hogy az az ilyen jellegű filmektől csaknem példátlan. Mert melyik hasonló produkcióba száll be, és alakít nagyot Philip Seymour Hoffman? Melyiknek alakítja a főszerepét egy Oscar-díjas színésznő (Jennifer Lawrence)? Melyik meri megmutatni a katonai diktatúrák minden sötét bugyrát, az elnyomást, az erőszakot, a megfélemlítést, a kivégzéseket? A helyes válasz: egyik sem.
A második rész sötétebb, fenyegetőbb, az a fajta puskaporos hordó, ami felé iszonyatos sebességgel közeledik a futótűz, de sajnos érdekes módon kicsit gellert kap, amikor elindul a viadal, és látványos akciófilmmé változik egy fojtogató, nyolcvanperces súlyos dráma után. De ez maximum csak annyit jelent, hogy mi, felnőttként talán jobban szeretjük a jó színészek jó játékát a folyamatos menekülés és öldöklés helyett, főként, ha egy film jó színészek jó játékával indít, majd akciófilmmé degradálja magát. Az éhezők viadala: Futótűz mindettől függetlenül kellemes meglepetés (a szinkron mellőzéséért külön hatalmas piros pont jár), valahogy így képzelnénk el Orwell 1984-ét, ha a jelen generáció számára szeretnénk elmesélni.