Az emlékmás – Felejtő

Kellett, mint egy falat kenyér Verhoeven Emlékmásának remake-je, pláne egy ilyen szénné akciózott, unalmas verzió. Vigyázat: a robbanásokat és lövéseket olykor cselekményszerűség zavarja meg.

Philip K. Dick írásai a mai napig jó alapot biztosítanak a sci-fi műfaj számára, legutóbb például a Sorsügynökség című gyengus darab dolgozta fel a fantasztikus irodalom nagyágyújának egyik regényét, de a legtöbben mégis a Szárnyas fejvadászra vagy a Különvéleményre emlékeznek a szerző neve hallatán. Az emlékmás igazából nem is regény, hanem egy rövid novella, jó csattanóval a végén, az 1990-es film pedig leginkább csak a kiinduló ötletet tartotta meg, amit aztán blockbusteresen szőttek tovább alkotói. A Paul Verhoeven által rendezett mozi azóta klasszikussá vált, ez volt az egyik utolsó nagyszabású mozgókép, ami közvetlenül a CGI robbanás előtt még makettekkel készült, továbbá azért is hírhedt, mert Arnold Schwarzenegger sokat harcolt azért, hogy összejöjjön a projekt, így nagy beleszólása volt a forgatáson a készülő munkába.

Hogy mi szükség volt 12 évvel az első filmes adaptáció után az újrázásra? Nyilván a csúcstechnika erődemonstrációjának szánta a stúdió a remake-et, és tényleg olyan az élmény, mint egy high-tech kiállítás, ahol szépen nézegetheti az emberfia a legújabb kütyüket, de ha nincs izgalmas szoftver, akkor hamar megunjuk a mókát. Len Wiseman rendező eddig 2 darab Underworld mozit tett le az asztalra, valamint neki köszönhetjük a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed sequelt, szóval senki sem számított arra, hogy a sci-fi remake-ek Aranypolgárát teszi le az asztalra, de a végeredmény minden várakozásunkat alulmúlta.

A legnagyobb baj, hogy a direktor gyakorlatilag mindent kihagyott filmjéből, ami igazán élővé tette az eredetit. Nincs benne humor és önirónia (gondoljunk csak arra, milyen okosan ment Schwarzi akciósztár image-e ellen az eredeti darab, amikor törölközővel a fején mutatta őt), az erőszakból is jócskán visszavett Wiseman elődjével ellentétben, akinek egyik szerzői védjegye a sokkolás. Esetünkben nincs pajzsként használt, szitává lőtt test, vagy a feleség – mondjuk úgy – határozott kiiktatása, ami esetleg hosszabb távon megmaradna memóriánkban. Továbbá markáns főhősünk sincs: a jó Arnold játékára ugyan lehet elmarasztaló kritikát mondani, de tény, hogy karakteres volt a kormányzó úr, Colin Farrell-lel ellentétben, aki jó vágású és még izmai is vannak, de nem túl hiteles a profi gyilkológép szerepében. Az egész forgatás inkább afféle erőléti edzés lehetett számára, miközben a green box előtt futkosott naphosszat. Kate Beckinsale-ről nem is beszélve: a csaj végig fapofával menetel fel-alá, nagyon csúnyán néz, és a csúnya nézést csak néha szakítja meg karate bemutatóval és célbalövéssel. Teljes mellélövés.

A különbségeket hosszan lehetne sorolni. Az egyik leglényegesebb, hogy a sztori nem a Marson játszódik, hanem a Föld távoli jövőjében, amikor is két nagyhatalom uralkodik, ezt a kettőt pedig egy bolygónkban ingázó lift köti össze. Hogy ez a cucc hogy kerüli ki a jelentéktelen magmát, vagy hogy miért ér át a másik oldalra 3 perc alatt… na ezeken a kérdéseken agyalhattak volna még egy/másfél órát az írók. A lényeg, hogy a stáb nyilván parázott a Marstól, ami mindig rossz ómen bármilyen film esetében, de hogy ez a váltás elég legyen a sikerhez, ahhoz a babona mellett rendes sztori is kellett volna. A Vörös bolygó hiányával például mutánsokra sem számíthatunk, ami megint csak elvesz az élményből, bár a tripla kannás prostit, aki afféle kabalája az eredeti filmnek, meghagyták. Más kérdés, hogy azt már elfelejtették megmagyarázni, miért van bónusz cicije a csajnak, ha mindenki más normális mellette…

Ha tetszett, nézd…

  • Vanília égbolt
  • Sorsügynökség
  • A sziget

Tehát ahogy korábban is írtuk, minden kimaradt a 2012-es blockbusterből, ami az 1990-es Emlékmás varázsát adta, és a felsorolt elemek kiiktatása után nem is maradt más, csak látványos és üres akció, aminek halmozása miatt olyan száraz lett a végeredmény, mint egy sivatagi hulla. A sztori pörgős, csak épp a sok ütés, rúgás, lövés, robbanás és üldözés között nincs érdemlegesen elmesélt történet, így az érdeklődésünket hamar elveszítjük, és amikor azt látjuk, hogy csak most következik a záró 40 perces akció-orgia, akkor nem is marad más hátra, mint sóhajtani egyet, vagy azon berzenkedni, hogy miért emelték át szinte egy az egyben az új Csillagok háborúja trilógia droid hadseregét.

[stamp_2]Wiseman nem egy fantáziadús alkotó, nem tudja érdekesen elénk tárni a jeleneteket, és bár végig utalgat az eredetire, ezzel is csak maga ellen dolgozik. Olyan ő, mint az a kisgyerek, aki nem tudja összeilleszteni kreatívan a Lego darabokat, ezért azonnal falhoz vágja félresikerült próbálkozását, mert az legalább látványos. Ez a film is látványos. De nagyjából ez minden, ami elmondható róla, egy idő után pedig picit sem hat meg minket a csomagolás.

Emlékeinkből azonban nem kell mesterségesen kitöröltetni az élményt, hiszen magától eltűnik nagyon rövid időn belül.

További filmes tartalmakért olvasd a Movie Playert!

(fotó: outnow.ch)

Minden éven egyszer eljön a sóbiznisz ünnepe, ami köré spontán módon összeverődik egy amerikai focidöntö is. A költségvetés nem éppen egy bivalytárogatói  koncertével vetekszik, a közreműködők is hihetetlenek, ahogyan a showkészítés nagykönyvében az meg van írva. A Player most bemutat néhányat a legsúlyosabb esetekből. Janet Jackson mellét kivéve...

Madonna

Na ki a legnagyobb megalomán a világon? Madonna sosem viccel el semmit, a 2012-es Halftime Show nagyobb, hosszabb, vágatlanabb volt minden eddiginél. A több mint 12 perces szett alatt parádézik a Cirque de Soleil, vendégmuzsikusként benéz az LMFAO két idiótája, M.I.A., Nicki Minaj és Cee Lo Green is. A playback partit, és a megbotlást lazán megbocsátjuk Madonnának, hiszen akkora látványt kanyarintott, amibe beleremegett a föld. Ugyan ki más fedné le a teljes pályát egy hatalmas kivetítővel?

1. Vogue
2. Music (+Party Rock Anthem + Sexy And I Know It)
3. Give Me All Your Luvin'
4. Open Your Heart / Express Yourself
5. Like a Prayer

New Kids On The Block

Nem mehetünk el szó nélkül az 1991-es Disney/Benetton reklámnak is beillő show mellett, ahol az ereje teljében lévő New Kids sikítást előidéző csípőmozgással hódít a gyereksereg között, a Disney palota háttér előtt. A Step by Stepet persze senki sem úszta meg.

Setlist:

1. Step by Step
2. This One’s for the Children
3. It’s a Small World After All

Black Eyed Peas & Usher & Slash

Minden idők második legdurvább show-ja, az LCD és a LED kijelzők minden vállfajának felvonultatásával (naná, hiszen a Tron 2.0 az alaptéma), egy teljes pályányi táncossal, akik ijesztően egyszerre mozognak, és még világítanak is, hogy a buli ki is nézzen valahogy. Slash is felnéz a LOVE felirat alakú színpadra, de mintha nem lenne formában. Mennyből az angyalként érkezik Usher helikopterről. Semmi extra, csak egy átlagos 2011-es Halftime show.

Setlist:

1. I Gotta Feeling
2. Boom Boom Pow
3. Sweet Child O’ Mine
4. Pump It
5. Let’s Get It Started
6. OMG
7. Where Is The Love?
8. The Time (Dirty Bit)

Michael Jackson

Most visszanézve annyira nem is extra Jacko 1993-as fellépése (mármint a közönséget megtévesztő bevonuláson kívül), táncosok vannak dögivel, a Művész top formában, de akkor még nem az volt a lényeg, hogy akkora kijelzőket hozzanak be a pályára, ami röhejessé teszi még a 260 cm átmérőjű, 40 milliós tévéket is. A fellépés mindenesetre egy a legjobb formájában lévő szupersztárt mutat.

Setlist:

1. Jam
2. Billie Jean
3. Black or White
4. Heal the World

U2

Ha úgy nézzük, a 2002-es U2 Super Bowl műsor semmivel sem több, mint egy átlagos koncertjük. Viszont nem is kevesebb. És mivel tudjuk, hogy Bonoék akkora színpadképeket álmodnak meg maguknak, amik a Puskás Stadionba sem férnek be, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a show nagyon rendben volt.

Setlist:

1. Beautiful Day
2. MLK
3. Where the Streets Have No Name

Prince

Öreg herceg nem vén herceg, ezt már a Sziget óta tudjuk. Prince 2007-ben Foo Fighterst játszik, ami már eleve jófejség, és ha azt is hozzá tesszük, hogy ez a dal a Best of You, ráadásul teljesen átgyúrva, egyből kihagyhatatlanná teszi a felsorolásból a zseni Super Bowl-fellépését.

Setlist:

1. We Will Rock You
2. Let’s Go Crazy
3. Baby I’m a Star
4. Proud Mary
5. All Along the Watchtower
6. Best of You
7. Purple Rain

The Who

CSI összes pár percben, 2010-ben. De mindezt egy olyan színpadképpel megtámogatva, ami beleég a retinánkba, picit öregesen, de becsülettel, olyan közönségénekeltetéssel, ami hangszálakat szakít. Igazi stadionrock, minden, ami egy ilyen estére kell.

Setlist:

1. Pinball Wizard
2. Baba O’Riley
3. Who Are You
4. See Me, Feel Me
5. Won’t Get Fooled Again

Aerosmith & Britney & ’N Sync & Nelly & Mary J. Blidge

A legfurcsább összeállítás evör. De ilyen a showbiznisz. Elég természetellenesen váltja Justin Timberlake egykori fiúcsapatának nyáldalát egy még nyálasabb Aerosmith sláger, hogy aztán a végén összefussanak a szálak, és az ’N Sync, Britney, valamint az Aerosmith együtt adják elő a Walk This Way-t. Apokalipszis a fanyalgóknak, elég jó vicc a röhögni vágyóknak, show mindenkinek, aki szereti.

Setlist:

1. Bye Bye Bye
2. I Don’t Want to Miss a Thing
3. It’s Gonna Be Me
4. Jaded
5. Walk This Way

Bruno Mars & Red Hot Chili Peppers

A funk és a hazafiasság került a főszerepbe, előbbit különösebben nem, utóbbit már egy picit erősebben bánjuk. Bruno Mars olyan lazán adja a fiatal James Brownt, hogy attól még a sánták is táncolni kezdenek, de amikor megjön a Red Hot Chili Peppers, akkor aztán tényleg elszabadulnak az indulatok. Ügyes show, ahol inkább a zene dominál, de persze a színpadkép sem éppen egy haknikirály mucsajröcsögei fellépését idézi.

Setlist:


1. Billionaire
2. Locked Out of Heaven
3. Treasure
4. Runaway Baby
5. Give it Away
6. Just The Way You Are

Katy Perry & Lenny Kravitz

Katy jön, és bő 12 percben lenyom egy akkora show-t, hogy azt sokan másfél órában sem tudják összehozni. Lenny Kravitz megjelenése mondjuk nem ad hozzá semmit a műsorhoz, de kedves kis adalék. Tőle valahogy nem hangzik annyira extrán az I Kissed a Girl. Megvolt. Értjük. Szerette. Énekelhette volna kicsit durvább szöveggel is. Na de nem is ez a kemény, hanem az előre be nem jelentett Missy Elliott blokkja, aki 2010 óta csak egyszer volt hajlandó előjönni a barlangjából egy brazil fellépés erejéig. A teljes felületén kivetítős színpad és annak használata bárkit leborulásra késztet. A végén persze tűzijáték. És maga Katy. Csodás.

Setlist:

1. Roar
2. Dark Horse
3. I Kissed a Girl (feat. Lenny Kravitz)
4. Teenage Dream
5. California Gurls
6. Get Ur Freak On (Missy Elliott-blokk)
7. Work It (Missy Elliott-blokk)
8. Lose Control (Missy Elliott-blokk)
9. Firework

Coldplay & Bruno Mars & Beyoncé

Hatalmas összeborulás a látszólag össze nem illő előadók között bő 13 percben, ahol Beyoncé és Bruno Mars már rutinus Halftime Show-fellépőként térnek vissza, és tulajdonképpen semmi meglepő nem történik, de olyan kellemes az egész. Az Uptown Funk pedig élőben a legállatabb.

Setlist:

1. Viva La Vida
2. Paradise
3. Adventure of a Lifetime
4. Uptown Funk (Bruno Mars)
5. Formation (Beyoncé)
6. Fix You
7. Up&Up

Fotó: AFP

Player Autószalon

Íme néhány dal, ami remek választás lehet a hét utolsó napjainak beindításához.

Hard-Fi – Living for the Weekend

Mert tényleg csak a hétvégének élünk, ezzel a számmal pedig azonnal beindíthatjuk a jókedvű péntek estét.

Suede – Saturday Night

Egy fáradt szombat este lezárásához, amikor bejártad a várost a lánnyal. Diszkó, kaszinó, peep show… a Suede így képzeli el a tökéletes hétvégét.

MGMT – Weekend Wars

Minimális progrockos lazulás az MGMT-vel. Csak semmi háború, most szeretet, béke van!

The Cure – Friday I’m In Love

Pénteken már nyugodtan lehetsz szerelmes a szombatodba és a vasárnapodba is. A többi napot meg ki nem tojja le?

Elton John – Saturday Night’s Alright For Fighting

Harcolni akarsz a hétvégén? Akkor pörgesd fel magad Elton Johnnal. Igen, ez így nagyon rosszul hangzik, de a Saturday… még abból a korszakból származik, amikor Elton nagyon is rock’n’roll volt, és nem egy fura ízlésvilágú zseniális zenebohóc.

Punnany Massif – Hétvégre

Valakinek ez kell, valakinek az. Akárhogyan is alakul a hét utolsó pár napja, a Punnany remek választás egy kis aláfestő zenének.

The Dandy Warhols – Everyday Shoud Be a Holiday

A Dandy Warhols tudja a frankót. Minden nap lazulás, minden nap ünnepnap, minden nap hétvége.

Queen – Lazing on a Sunday Afternoon

Akik a kis kuplékra vannak ráizgulva, vagy csak úgy simán mezei Queen rajongók, azok biztosan szívesen lazítanak vasárnap egy ilyen dalra. De bárki megpróbálhatja, nem rossz választás!

Freestylers – Weekend Song

Egy jó kis táncolós Freestylers, és még a hétvégéről is szól? Remek! Táncolj, vagy bólogass nyugodtan!

Michael Gray – The Weekend

Ha megnézed a klipet, egyből elmegy a kedved a munkától, és várod a megváltó hétvégét. Nézd a megőrült titkárnőket, és kapcsolj pihenő/bulizó/csajozó üzemmódba!

Player Autószalon