Szuperhősnek lenni macerás. Eleinte nem tudod, milyen képességekkel rendelkezel, aztán szépen lassan kezdesz ráébredni, utána meg jönnek a megalomán tervek a világ leigázására, de legalábbis a szomszéd idegesítő kutyájának kiiktatására mindenképpen. Szóval nem éri meg. Csak nagyon kevesen akarják arra használni repülési képességeiket, hogy öreg néniket reptessenek át forgalmas utakon, vagy hogy karjukban segítsék haza a bajba jutott Malév utasokat.

A Chronicle alaptémája pont ezt a problémakört dolgozza fel: három gimis srác valamit talál a föld alatt, aztán jön egy black-out, majd reggel kicsattanó fürgeséggel ébrednek, elreptetnek ezt-azt a puszta gondolatukkal, összeroppantanának akár egy orosz csatahajót is, és még amilyen szemetek, élvezik is. Egyikük pedig éppen alkoholista faterja és halálos beteg édesanyja miatt új elfoglaltságot talál magának: élete minden pillanatát videóra veszi. Nem nehéz összekombinálni, mi fog történni. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, természetesen kiderül, hogy valamelyikük sötétebb gondolatokat rejteget magában, mint a kolumbiai éjszaka. Szuperhős szuperhős ellen fordul, kézikamerás felvételeken.

Az erő krónikája talán egyik legnagyobb hibája, hogy képtelen igazi karaktereket bemutatni. A népszerű srác és a fekete népszerű srác nem tekinthető annak. Az egyetlen szereplő, aki valamilyen szinten meg tudja mutatni fejlődését a rövidke játékidő alatt, az a főszereplő, Andrew, a többiek szinte csak töltelékként jelennek meg, és bár szerepük fontos, a forgatókönyvíró elfelejtett nekik igazi személyiséget adni. De annyi baj legyen, a Chronicle ettől még lehet szórakoztató film, ha nem figyelünk néhány bosszantó momentumra. Az, hogy be kellett vonni a szintén mindent kamerázó jó csajt a sztoriba, akinek nem sok funkciója van a történet szempontjából azon kívül, hogy kicsit húzza a nem egészen 80 perces játékidőt, nem szép dolog.

Az erő krónikája (Chronicle)

• Hossz84 perc
• Rendező Josh Trank
• Főszereplők Dane DeHaan, Alex Russell, Michael B. Jordan
• Kinek? Kézikamera-mániákusoknak / Misfits rajongóknak / A bukástörténetek imádóinak

A film iszonyúan rövid, ha az utolsó 5 percet elvennénk belőle, felfoghatnánk egy új sorozat pilotjának is, ahol végre kezdenek igazán beindulni az események, aztán epekedve várjuk a második részt. Sajnos nem ez történik, a sztori nagyon is véget ér, túl hirtelen, már éppen kezdenénk belemelegedni, aztán már jön is a stáblista. Na nem mintha panaszkodnánk, Az erő krónikája így sem egy rossz film, csak kiforratlan, az élete első mozis rendezését maga mögött tudó Josh Trank, aki eddig a magyar fordításban az egy bohókás pillanatban Kutyaszorítóban címre keresztelt The Kill Point sorozatot dirigálta, mintha megelégedne annyival, hogy látszólag természetes közegben mutat meg hihetetlen dolgokat. De az az igazság, hogy a film még ennek ellenére is működik. Képesek vagyunk izgulni a hősök sorsa miatt, fogalmunk sincs, hogy mi lesz a vége, öröm nézni, ahogy az öntudatukra ébredt gimis srácok szívatják az embereket, ahogy jól érzik magukat, és komolyan aggódni kezdünk, amikor rosszra fordulnak a dolgok. És ki ne akarná megnézni a filmet, ha már a trailer óta tudjuk, hogy végül úgyis romba dől majd csaknem egész Seattle? A panaszkodásnak tehát helye nincs, élvezni kell azt a rövidke játékidőt, aztán hazamenni a moziból kiszórakozva magunkat, picit sokkos állapotban, de igazi következmények nélkül.