Amikor Diesel épp nem Ridickként, vagy a kormány mögött Dominic Torettóként feszít, akkor is üzembiztosan tudja hozni azt, amit bármikor. Képes minden körülmények között Vin Diesel maradni, és felolvasni, amit megírtak neki. Most épp karddal a kezében teszi ezt.
Az utolsó boszorkányvadász nem az a film, ami elindítja az akciósztárt a komoly színészek útján. Sőt. Tulajdonképpen a 2006-os, egyébként remek Find Me Guilty (Védd magad!) volt az egyetlen filmje, amiben mutatott valamiféle színészi játékot, és nem annyi volt a feladata, hogy dörmögő hangon beszéljen, és ugráljon kocsiról kocsira, mint valami izombalettban.
Vin Diesel remekül tud Vin Diesel lenni. Nincs szüksége arra, hogy játsszon, mert ha őt hívják egy szerepre, az a szerep jóformán nem is létezik, vagy legalábbis egyszerű, mint egy faék. A The Last Witch Hunter annyiban más, mint az eddigi filmjei, hogy itt a faék az átlagosnál többet mosolyog. És pont. De ezt a faéket még mindig nem lehet utálni valamiért, és ez menti meg valamennyire ezt a filmet, ami egyébként legalább annyi izgalmat hordoz magában, mint az összes eddigi franchise-nak szánt, de bukott fantasy-film. Semennyit.
Diesel ebben a filmben Kauldert játssza, a boszorkányvadászt, aki társaival el szeretné pusztítani a boszorkánykirálynőt, a művelet azonban olyannyira rosszul sül el, hogy társai mind egy szálig meghalnak, míg Kauldert az örök élet nyűgével áldja meg távozása előtt a jóasszony. Kaulder azonban ezzel a rengeteg idővel mégsem abba kezd, hogy ledarálja a valaha volt legjobb sorozatokat, hiszen még a modern világban is hajtja a boszorkányokat, lazán, keményen, macsósan. Fejében a teljes növényenciklopédia, ránézésre tudja, ki hová való, és pontosan tudja, mit kell mondania egy stewardessnek is, ha esetleg be akarja hurcolni az ágyába. A F.É.R.F.I.
A boszorkánykirálynő persze elindul a voldemortosodás útján, visszatér, Kauldernek pedig tüstént oda kell tennie magát. Akció, na az lesz. Sok dörmögés, na az is. Kiszámítható fordulatok, még szép, hogy jönnek. A The Last Witch Hunter sajnos pont olyan film, mint amilyennek tűnik. Az a sztorija, amit előre gondolsz. Azok a fordulatok is. Egy tét nélküli meccs, ami Diesel számára annyit jelent, hogy hol akciózik, hol pedig magabiztosan néz egy varázslatra, és közli, hogy ez bizony sárkányfű, majd feloldja azt. És ki várt mást Vin Dieseltől egy boszorkányvadász-filmben? Senki!
Bármennyire is hihetetlen, ebbe a már messziről is középszerűnek tűnő vállalkozásba beszállt Michael Caine, aki Diesel segítőjét alakítja, és Elijah Wood is, aki szintén a főhős oldalán száll harcba, de míg Caine egy ilyen teljesen semmitmondó moziban is jó tud lenni, Wood annyira rossz, hogy legszívesebben arra kérnéd Dieselt, ugyan intézze már el, hogy a boszorkányok martaléka legyen, vagy legalább dobják a padlóla. Dulván.
Az utolsó boszorkányvadász szerencséje, hogy annak ellenére sem lehet feltétlenül utálni, hogy többször is felvonod a szemöldököd a történések logikusságát firtatva, vagy hogy akad benne egy teljességgel hiteltelen vonzódás is Rose Leslie (Ygritte a Trónok harcából) és a kopasz félisten között. És ez azért történik így, mert a filmnek viszonylag kellemes humora van.
Néhány egész korrekt beszólás (és Michael Caine kölyöknek hívása) intézi el, hogy inkább ártalmatlan száz percként maradjon meg, mintsem elvesztegetett időként, de aki logikus történésekkel telepakolt moziorgiát keres, az nem most találta meg a filmjét. A kérdés itt igazából az, hogy kinek szól ez az egész, hiszen egyértelműen a Diesel-rajongóknak lehet csak ajánlani, ők viszont nem fognak egy ilyen jellegű címre jegyet váltani. Ha minden fantasyt megnézel, vagy csak ha kell egy kardozós, boszorkányos, szokásos, agyleszívó film, akkor csak tessék. Az egynek elmegy tipikus esete.