Brad Pitt nemrég adott egy interjút a GQ-nak, melyben tett egy elég meglepő kijelentést: a világhírű színész szerint már nincs sok neki hátra a filmszakmában.

Bár Pitt egy azok közül a művészek közül, akiket gyakorlatilag a világ összes szegletében ismernek az emberek, imígyen szó szerint válogathat a szerepek közül és bármikor újrapozícionálhatná magát, ha szeretné, ő mégis ezt mondta a lap munkatársának:

Úgy vagyok vele, hogy már az utolsókat rúgom. Ez az utolsó fél- vagy harmadévem.

A magazin egyébként már többször is közölt nagyinterjút a színésszel, melyek során Pitt vallott alkoholizmusáról, válásáról és depressziójáról is, mégis, még soha nem nyilatkozott ilyen lemondóan a karrierjével kapcsolatban.

Már csak azért is baljós és váratlan ez a pesszimizmus, mert emberünknek hamarosan mozikba kerül A gyilkos járat című mozija, mely az eddig közzétett kedvcsinálók alapján kirobbanó mókának ígérkezik.

Teljesen őrült kedvcsinálót kapott Brad Pitt új akciófilmje

A gyilkos járat című mozi eszetlen tempót diktál.

És ez még nem minden, hiszen még néhány hete is röppentek fel hírek új filmtervekkel kapcsolatban a színész háza tájáról, így a nyilatkozat igazi hidegzuhany lehet a rajongók számára.

Formula–1-es filmet forgatnának Brad Pitt-tel a főszerepben

Lewis Hamilton lenne a producer, és a rendező neve szinte garancia a sikerre.

Ha az előre vetített fél- vagy harmadév igaz, akkor hamarosan kiderül, komolyan gondolta-e a sztár a nyilatkozatot, de mi azért bízunk benne, hogy ezt a kijelentést csak egy gyengébb pillanat szülte.

Ez is érdekelhet:

(főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés