Már most tudjuk, mi lesz 2016 legkomolyabb magyar filmje

A címe Budapest Noir, és az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar regényéből készül, amelynek az íróját senki sem ismeri. És akkor Tom Hanks-et és az HBO-t még nem is említettük.

A napokban jelent meg a hír, hogy a Magyar Filmalap hatvan millió forinttal támogatja Kondor Vilmos Budapest Noir című regényének megfilmesítését. A Player.hu úgy értesült, hogy ősszel indul a forgatási helyszínek keresése, és ha minden jól alakul, akkor januárban kezdődhet a forgatás. Az alkotói gárdáról eddig túl sok részletet nem lehet tudni, annyi biztos, hogy Gárdos Éva rendezi, a producere pedig Kemény Ildikó. Kemény rengeteg nemzetközi produkcióban vett rész, a nevéhez fűződik az Adrien Brody főszereplésével készült Houdini, a Sorstalanság, a Társasjáték és még fél tucat amerikai sorozat. A forgatókönyvet nem Kondor Vilmos, hanem Szekér András jegyzi.

Tom Hanks tett be az HBO-nak

Kondor közel egy évig tartó tárgyalássorozat után írta alá a szerződést a Filmalappal, ami azt jelzi, hogy az intézmény nagyon akarta ezt a könyvet, így valószínűleg a megvalósításába is nagy energiákat fognak fektetni. Érdekes egyébként, hogy az HBO előbb került képbe a Budapest Noirnál, mint a Filmalap, meg is vették a megfilmesítés jogát, de másfél év alatt nem voltak képesek megírni egy évadot, mindössze nyolc részt. Ráadásul a végén kihátráltak a projektből, állítólag azért, mert Tom Hanks is kihátrált a Berlin Noir megfilmesítéséből, ezután került a Filmalap a képbe.

Ki ez a Kondor?

Kondor Vilmos az elmúlt évtized legnagyobb hazai irodalmi talánya, ugyanis a szerző nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, csak emailben ad interjút. Az Agave Könyvek, a regény kiadójának honlapján csak egy szikár életrajz szerepel:

Kondor Vilmos

1954-ben született, tanulmányait Szegeden kezdte, majd a párizsi Sorbonne-on folyatta, ahonnan végül vegyészmérnöki diplomával tért haza. Jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak. Íróként 2008-ban debütált a Bűnös Budapest ciklus első regényével (Budapest Noir), azóta Gordon Zsigmond kalandjai tíz nyelven, több mint kéttucat országban olvashatók, legutóbb 2012-ben a HarperCollins kiadó gondozásában az Egyesült Államokban is megjelent a Budapest Noir. Kondor Vilmos feleségével, két ikerlányával, valamint kutyáival és sólymával egy Sopron melletti kis faluban él.

Az egyetlen ismert fotó Kondor Vilmosról

Ennyi. Még a kiadó alkalmazottai sem ismerik személyesen, velük is telefonon, emailben tartja a kapcsolatot. A titokzatos szerzővel való közös munka még a kiadó munkatársainak is szokatlan élmény.

Budapest sötétben

Ahhoz képest, hogy több magyar kiadást is megélt, tíz nyelvre lefordították, relatíve kevéssé ismert, és biztosan nem kapja meg azt a figyelmet, amit megérdemel. Röviden azt kell tudni a Budapest Noir-ról, hogy műfajteremtő darab, ez ugyanis az első, igazi, klasszikus, védjeggyel ellátott magyar noir krimi. Pont. A főszereplője egy újságíró, Gordon Zsigmond, aki a harmincas évek Budapestjén nyomoz egy olyan ügyben, amelyben a műfaji hagyományoknak megfelelően 1. nem kellene, és 2. amely sokkal mocskosabb, mint azt bárki hitte volna.

Storyline

Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja - de nem is érdekli -, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel.

Kondor jövője

Nem kétséges, hogy Kondor ismertségén és elismertségén ez a megfilmesítés nagyobbat dobhat, mint mondjuk a könyv amerikai megjelenése. Az is segíthet, hogy az inkubátornak számító, és nem kevesebb, mint nyolc könyvét megjelentető Agavétől eligazolt a mamut Librihez, amelynél ősszel fog megjelenni legújabb, napjainkban játszódó krimije, amelynek kampányába tudomásunk szerint a kiadó jelentős összegeket fog fektetni. Nem mellékesen a napokban már megjelent Az otthontalanság otthona című e-novellája a Libri kiadásában. A szerző a bevételt az Artemisszió alapítvány javára ajánlotta fel.

Segítsünk a rendezőnek!

Izgalmas projekt lesz tehát a Budapest Noir megfilmesítése, amely előtt komoly feladat áll. Ahogy nem volt eddig rendes magyar noir krimi, úgy nem készült igazán klasszikus noir film sem, és ezt az űrt kellene betöltenie a Gárdos Éva rendezésében készülő alkotásnak. Szerintünk a nemzetközi siker érdekében adná magát egy nemzetközileg is ismert sztár szerződtetése, de a rendezőnő a hírek szerint magyar főszereplőben gondolkodik. Az Origo azt írta, hogy szerintük bárki jó lesz, csak ne Csányi Sándor legyen az – amivel maximálisan egyetértünk, még Fenyő Ivánt és Nagy Ervint tennénk hozzá, és nem azért, mert nem remek színészek, hanem azért, mert jó lenne egy kevésbé sokat látott/használt arcot látni a filmben. A cikk végén mi is kivesszük a részünk a játékból, és feldobunk három színészt szavazásra. (A szavazódoboz balra lesz lent, kicsit elbújva. Tudjuk, nem szép, de dolgozunk rajta.)

Fekete Ernő

Trill Zsolt

Simon Kornél

Segítsünk Gárdos Évának! Na, ki legyen a főszereplőt, Gordon Zsigmondot alakító színész?

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon
Bezár