A Castlevania egy vallás. Éppen ezért szeretném előre leszögezni, hogy nem vagyok hívő, de szerettem a rebootolt játékszéria második részét, pedig nem hibátlan darabról van szó.

Legutóbb 2010-ben indult útjára a vérengzés, amikor Hideo Kojima, az isten maga beszállt az őskori kultjáték újraálmodott verziójának tervezésébe, és nem is okozott csalódást, talán csak azok húzták a szájukat, akik pontosan olyan élményre vágytak, amilyet egy klasszikus Castlevania-cím tudott nyújtani. A Lords of Shadow továbbra sem igyekszik olyan lenni, mint az ősi Drakula-hajkurászós epizódok, olyannyira nem, hogy a legutóbb mi magunk váltunk Drakulává, a folytatás pedig pont ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért.

Csak éppen történik egy kis probléma. Ugrunk előre az időben párszáz évet, így a modern korban kötünk ki. És ez nagyon sok rajongónak megfekszi a gyomrát. De nem csak ez az egyetlen motívum, amitől kiborulnak a hívők. Mindegy is, ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, miről is van szó tulajdonképpen.

Történet + grafika

A játék hajszálpontosan ott indul, ahol az előző utolsó cutscene-je véget ér (rendben, megkapjuk újra, ha esetleg elfelejtettük volna), minden idők leghülyébb nevű vámpírjáték-karaktere, Zobek kihajít minket az ablakon, és ráeszmélünk, hogy tényleg egy kicsit túl sokáig aludtunk, odakint ugyanis már nem egy középkori világ éli sokszor vérben fürdő életét, ez biza a modern idők kora. Autók száguldoznak, így az utcán is kifejezetten furcsa fejjel fogadnak egy égből lezuhanó, vámpírnak tűnő vámpírt. Sátán seregei sincsenek éppen békés hangulatban. Drakulának is lehetnek rossz napjai.

Hogy mennyire tett jót a Castlevania-franchise-nak a modern kor, az tényleg ízlés dolga. Szerintem nincs ezzel probléma. Már csak azért sem, mert nem az egész történet játszódik frissebb épületek és hi-tech páncélba öltözött Nick Árpik között, vissza-visszaugrunk kastélyunkba, ahol egyébként olyan parádés kezdéssel indul a játék, hogy ha az nem húz be senkit, akkor már tényleg menthetetlen az ügy.

Itt-ott felfedezhető egy-egy csupasz textúra, de a számuk nagyon minimális, a grafika annak ellenére, hogy a játék legnagyobb részében sötétség borítja a tájat, meglepően részletes (PS3-on teszteltünk), egyetlen pontot nem értek igazából csak, de azt nagyon nem: hogy miért viselkedik Gabriel Belmont, azaz bocsánat, Drakula haja úgy, mintha egy csomóvá állna össze, vagy mintha egy műanyag paróka lenne a fejére applikálva, amit csak egyben képes vinni a szél. Pofás kis játék ez, aminek ráadásul a zenéje is emlékezetes, így mondhatjuk, hogy a Mercury Engine 2 és Oscar Araujo soundtrackjének kettőse pazarul vizsgázik.

Játékmenet

Aki esetleg gyűlölte volna az előző rész rögzített kameraállásait, és ezért nem szeretne beruházni a folytatásba, az azonnal fáradjon a kasszához, a Lords of Shadow 2 ugyanis szabadon mozgatható kamerával készült a megmérettetésre. Az irányítás terén sincs ok a panaszra, de hát már korábban sem volt, minden kézre esik, egy rövid tutorial után hozzá is szoksz a kontroller-kiosztáshoz, később maximum csak azzal lesznek problémáid, hogy valamilyen gyilkos oknál fogva az időzített ugrásokat pofátlanul nehézre álmodták meg a Konaminál, néha idegesítőbb egy-egy ügyességi rész, mint egy bossharc.

A bossharcok egyébként eléggé emlékezetesek, már a kezdő szekvencia is megér egy misét, ahol tulajdonképpen már két genyával harcolsz egyszerre, egy akkora titánnal, mint maga a kastélyunk, és egy kisebbel, ami akkora, mint mi vagyunk, de neki nagyon csecse arany páncélja van. Nekünk viszont olyan váltogatható fegyvereink, amelyekkel könnyedén leszakíthatjuk bárki páncélját, széttörhetjük a kézben tartott pajzsát, vagy életerőt nyerhetünk. Ha megfelelő ütemben tudjuk váltogatni ezeket az eszközöket, akkor nem igazán lesz ellenfelünk a pályákon, de azért a helyzet mégsem ennyire egyszerű.

A készítők most bevonták a lopakodást is a képletbe, pikk-pakk gyorsan egy patkány bőrében találjuk magunkat, akivel átcsusszanhatunk biztonsági őrök lábai alatt, apró járatokon, a figyelem ránk vonódása nélkül. De ha azt hitted, hogy fene nagy szabadságot kapsz ezáltal, tévedsz. Csak egy módon tudod megoldani a feladatokat, csak úgy, ahogy a készítők akarják, te csak ne akarj renitenskedni. Egy ponton például, még a játék elején le kell ugranod egy létráró, de pont akkor, amikor egy biztonsági őr figyelme elterelődik rólad.

Ha azt hinnéd teljes joggal, hogy meg tudod tenni akkor, amikor éppen egy picit másfelé figyel, tévedsz, abban a pillanatban hátra fordul, és szitává lő. Várd meg, amíg távolodik. Ennek így kell lennie. Egyébként többször is belebújhatunk az ő bőrükbe is rövid időre, ami nagyon jó móka, mivel olyan, mintha valami zombiszimulátorba kerültünk volna. A lopakodás egyébként nem éppen jó irányú fejlesztés, és nem azért, mert Drakulának nincs szüksége rá. Egyszerűen nem annyira illik ide, és kissé sete-sután is működik, szóval nem kellene annyira erőltetni, de hát most már mindegy, nyeljünk egy nagyot, és zavarjuk le ezeket a részeket csendben.

A Lords of Shadow 2 bár nyitott világú játékélményt ígért, azért nincs kolbászból a kerítés, maximum véres hurkából, mert bár szabadon ugrálhatunk a már felfedezett pályarészletek között, nem járhatunk be egy egységes várost, mint minden valamirevaló open world-játékban. Visszamehetünk egyébként ezernyi okból, így ha a játékélmény kimaxolása a cél, akkor ugrálni is fogunk a térképen veszettül, de semmi sem kötelező.

Összegzés:

A Castlevania Lords of Shadow 2 megosztó játék lett, és ebben nagy szerepe van a lopakodós részeknek. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik szerint a modern kor agyonvágja a hangulatot, az újjáéledésünk első lépése például olyan játéktörténelmi pillanat, amitől a saját morális eszköztárunk is tiltakozik, de pont ez a cél. Hogy érezd, milyen Drakulának lenni. Maga a LoS2 nem játéktörténelmi darab, de szép is, jó is, így aki csak egy több mint kellemes hack & slashre vágyik, az nyugodtan vágjon bele.

8/10

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában