Aki bírja a stand-upot, biztosan nem vakarja értetlenül a füle tövét, ha meghallja, Comedy Club. A Comedy Centralon futó sorozat a műfaj magyar nagyágyúit tolja oda a mikrofon mögé, és az őszi évad épp ma este kezdi el masszírozni a rekeszizmaidat.

Az idei őszi szezont a Fiatal Félőrültek Estje címre keresztelt három epizódnyi jóság vezette fel, melyben olyan tehetséges újoncokat terelgettek a reflektorfénybe, mint Said Dániel, Feiszt Viktor, Baranyai Barna, Ligeti Dániel és a színésznőként is ismert Rainer-Micsinyei Nóra. A friss arcokat az idei szeptember legviccesebb tévés promójában maga Don Litkai ölelte a keblére:

A három résznyi felvezető meglepően erős kezdés volt, így ma este már emelkedett hangulatban vehetik át a veteránok a színpadot, kezdve a társaság legérdekesebb párosával,

akiktől alkalmunk nyílt megkérdezni, sör vagy bor, pizza vagy gyros, és hogy melyik világhírű embernek kellene visszavennie az arcából.

Lakatos László józsefvárosi roma, Musimbe Dávid Dennis pedig lipótvárosi afrikai, akik ilyen tekintetben mindketten úttörők a hazai stand-uposok között, így egészen más szemszögből tapasztalják a magyar valóságot, mint az az átlagember, aki péntek esténként leül a Comedy Central elé röhögni egy jót.

Az persze nem volt betonba öntve, hogy ők ketten csak azért együtt fogják köszörülni a torkukat a backstage-ben a színpadra lépés előtt, mert mindketten valamely itthoni kisebbség tagjai, de a kémia hamar megoldotta a dolgot. A csatorna Magyarország, szereplek! című tehetségkutatójában bukkantak egymásra, amikor Dennis egy délután megkérdezte a kollégáitól, délelőtt láttak-e valakit, aki ügyes. Jött a válasz, hogy van egy cigány srác, aki elég jól nyomja, a többi pedig már történelem.

Ő is olyan tróger, mint én... vagyis én is olyan tróger vagyok, mint ő.

Ezt Dennis mondja, miközben Laci csak bólogat, majd Dennis így folytatja: Bármilyen furcsa, a stand-up világa is egy ugyanolyan munkahely, mint bármelyik másik. Egyes kollégáiddal szinte alig beszélsz, másokkal viszont nagyon jól együtt tudsz dolgozni. Mi a kezdetektől fogva tök jól működtünk együtt.

Amikor megkérdezem, van-e olyan téma, amire bevallottan nagyobb hangsúlyt fektetnek az előadások során, mindkettőjüknek határozott válaszuk van a kérdésre.

Változik a színpadi rutin, de az elején nyilván kimaxoltam ezt a fekete vonalat. Amerikában ez már a hetvenes, nyolcvanas években lecsengett, de itthon erről előttem nemigen beszélt senki – így Dennis, majd Laci is beismeri, hogy a származásával kapcsolatos vicceket nem akarta kihagyni a műsorából. Mindenképpen el akartam mondani, én hogyan éltem és élem meg a cigányságomat. Ez a Békével jöttünk című közös estünk egyik központi témája, de később szerintem már nem fogok ezzel annyira foglalkozni – mondja Laci, és Dennis is helyesel: Az önálló estemen már én sem erről beszélek. A fő vonal a saját belső félelmeim kitárgyalása, terápiás körberöhögése. Ezen felül mindennapi dolgokkal foglalkozom, melyekre mindenki tud rezonálni. Az apaságról beszélek vagy olyan sztorikról, amikben éppen benne vagyok.

A srácok egyértelművé teszik, hogy a stand-upnak szerintük a szórakoztatáson felül igenis van társadalmi funkciója, különösen, ha az előadó valamely kisebbség tagjaként áll színpadra. Dennis is találkozott már negatív előítéletekkel, megkülönböztetéssel és atrocitások is érték a származása miatt, de szerinte a cigányság megítélése ennél is nagyobb probléma Magyarországon. Laci habozás nélkül kijelenti:

Én is határozottan érzem a felelősségem abban, hogy a lehetőségeimhez mérten megpróbáljam lebontani a negatív sztereotípiákat és görbe tükröt tartsak a nézők elé.

Azt egyébként mindketten vallják, hogy a stand-up nem csak arról szól, hogy az előadó vicceket mesél. Igenis aktuálisnak kell lenni, a fajsúlyos témáktól sem kell megrettenni. Egy humoristának kell legyen mondanivalója, mert ha nincs, egy idő után unalmassá válik. Ha beszélek valamiről, kell, hogy valamilyen viszonyom legyen a témához, máskülönben a közönség képtelen lesz azonosulni – szögezi le Laci.

És mi a helyzet a tabukkal? Ismer abszolút tabukat a komédia műfaja? – teszem fel a nagy kérdést, melyet követően hamar felmerül Jimmy Carr neve, aki gyakorlatilag bármiből hajlandó viccet csinálni a pedofíliától kezdve egészen a fogyatékkal élőkig, és alapvetően a srácok is egyetértenek abban, hogy

nem szabadna, hogy bármi tabu legyen a komédiában, mégis vannak olyan témák, melyekhez érthető okokból nem mer mindenki hozzányúlni.

Dennis hamar megjegyzi, hogy nála is van egy személyes tabu: Direkt soha nem bántanék senkit. Oltogatok, de soha nem osztanám ki a közönség egyes tagjait, csak hogy kicsikarjak egy kis nevetést a többiekből. A roast tehát nem feltétlenül az ő műfaja, ugyanakkor mindketten beismerik, hogy mint minden humoristának, nekik is volt már olyan fellépésük, ahol meg kellett küzdeniük beszólogató nézőkkel. Ilyen tekintetben különösen a vállalati rendezvények nagyon kemények, főleg, ha már némelyik munkatárs alaposan felöntött a garatra.

Dennisnek sztorija is van. Egyszer egy fellépésen egy olyan történetet adtam elő, ami a szexről szólt, és a dugást tapsolással imitáltam, mire az egyik néző, aki már súlyosan be volt baszva, belemászott az arcomba és úgy kezdett el feleselni néhány centiméter távolságból.

Nem zökkentett ki, nem csináltam semmit. Leadtam a műsort, hiszen ezért hívtak, de aztán a fellépés után elszívtam négy szál cigit a kocsiban és csak bambultam magam elé.

Laci erősen gondolkodik, volt-e neki hasonló élménye. Biztos volt, de nem emlékszem rá konkrétan – mondja, majd vigyorogva hozzáteszi: Azon viszont nem csodálkozom, hogy Dennisbe belekötöttek. Ha néznéd a műsorait, te sem csodálkoznál.

Ha már szóba került a humoristák elleni nézőtéri szabotázs, megkérdezem azt is, mi a véleményük Will Smith Oscar-pofonjáról, hiszen az idei év egyik legnagyobb szórakoztatóipari botránya egyetlen előadóművészt sem hagyott hidegen. Szerintem nagyon gáz, amit Smith csinált, de nem szabad az egész munkásságát elítélni, lerombolni azt, amit az elmúlt évtizedekben felépített. Elgyengült, elvitték az érzelmei, hibázott. Ki kellett volna kísérni a rendezvényről – kezdi Dennis, és Laci is bólogat: Egy ilyen kaliberű embernek nem szabadott volna ezt meglépnie.

A pofont elszenvedő Chris Rock neve egyébként akkor is felmerül, amikor szóba kerülnek a külföldi példaképek. Kevin Hart az egyetlen, akit mindketten megemlítenek a nagyok között, a legfontosabb kortárs magyarok közül pedig Bödőcs Tibor és Hadházi László kerülnek elő, amikor viszont megkérdezem, szerintük melyik a világ legviccesebb filmje, már nincs ekkora egyetértés. Dennis szerint nincs viccesebb annál, amikor Leslie Nielsen halál komoly fejjel csinál irtózatos hülyét magából a Csupasz pisztoly bármelyik részében, Laci viszont az Indul a bakterház jelenetein röhögi hasfájósra magát, Ricky Gervais Mögöttem az élet című sorozata pedig jelenleg nála a top.

Remek a humora, de van benne egy nagyon erős drámai szál is. Én is valami ilyesmit szeretnék csinálni.

Csak hogy teszteljem az összhangot, bedobok néhány egyszerűnek tűnő kérdést, de a kísérlet nem jár maradéktalan sikerrel. Arra a kérdésre, hogy melyik világhírű embernek kellene kevésbé komolyan vennie magát, Dennis kapásból felsorol néhány politikust Trumptól Putyinig, mire Laci csak ennyit válaszol nevetve: Musimbe Dávid Dennisnek lehetne kisebb az arca.

A következő kérdések is feladják a leckét. Sör vagy bor? Dennisnek csak azért bor, mert allergiás az árpára, Lacinak viszont egyik sem, mert kizárólag szökőévente iszik, akkor is alig. Pizza vagy gyros? Dennis szerint pizza, Laci viszont bekapna egy jó gyrost és az interjú után valószínlűleg le is szalad egyért. Deep house vagy death metal? Dennis már a deep house említésére is topogni kezd, Laci viszont rezignáltan bemondja: Jazz. A pohár félig tele vagy félig üres? Dennis azt mondja, nyilván az előbbi, Laci viszont kikerüli a válaszadást, hiszen úgyis van otthon egy zsugor ásványvize. Az egyetlen kérdés, amire ugyanazt a választ adják, hogy a rulettasztalnál a pirosra vagy a feketére tennének-e mindent. Fekete, what else? – mondja Laci, amire Dennis is csak bólogatni tud.

Az tehát biztos, hogy az összhang a srácoknál nem azt jelenti, hogy minden kérdésre kánonban nyomják ugyanazt a választ,

és valószínűleg pont ez az odamondogatás, egymásra reagálás teszi izgalmassá a páros közös fellépéseit is.

A Comedy Club Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis Békével jöttünk című önálló estjével startol el a Comedy Centralon ma este 21:00 órakor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában