Hajolj meg szépen Ferdinand W. Demara előtt, aki a történelem legszimpatikusabb szélhámosa! Ha ezt a cikket elolvasod, pólóra akarod majd nyomatni az arcát.
Ifj. Ferdinand Waldo Demara – vagy ahogy gyermekkorában becézték: Fred – 1921-ben született a massachusettsi Lawrence-ben. Édesapja sikeres filmes volt, aki a testvére tulajdonában lévő filmszínházak menedzselésével csinos vagyonra tett szert. A család a város legelőkelőbb negyedében élt egészen a nagy gazdasági világválságig, amikor az idősebb Demara mindenét elveszítette, így kénytelen volt feleségével és alig kilencéves fiukkal a gazdagnegyedből a szegénysorra cuccolni. A jóléthez szokott Fred sehogy sem tudott megbarátkozni az állandó nyomorgással, ezért tizenhat évesen elszökött otthonról. Négy évig egy cisztercita kolostorban hallgatta az igét, majd gondolt egyet, és bevonult a hadseregbe.
Egy évig bírta a sereg marcona légkörét, majd egyik kimenője alkalmával a kapunál bemondta egy gyanútlan társa nevét, aztán a háta mögött hagyta az egész katonásdit. Valószínűleg nem a női gyengédség hiánya miatt nem bírta az angyalbőrt, hiszen első útja nem egy kuplerájba, hanem egy bencés kolostorba vezetett. Néhány év múlva ismét megszólalt benne az alfahím, ezért elzarándokolt a legközelebbi toborzóirodába, és beadta a jelentkezését a flottához.
A tengerészetnél végleg kiderült, hogy Fred nem képes megmaradni a szülei által biztosított személyazonosság keretei között. Amikor kiderült számára, hogy minden igyekezete ellenére sem lesz néhány év alatt tengernagy, lelépett, ám ezúttal kicsit komolyabban megszervezte a távozását; eljátszotta a saját öngyilkosságát, aztán felvette a Robert French nevet, és mindennemű szakirányú végzettség nélkül pszichológiát kezdett tanítani egy pennsylvaniai főiskolán. Később Los Angelesbe költözött, ahol egy elmegyógyintézetben gyógyított, majd Washingtonba ment tanítani. Itt kapta el az FBI, de furcsa módon nem csalás, hanem a flottából való dezertálás miatt ültették le néhány hónapra.
A rövid hűsölés alatt Fred fejében turbóüzembe kapcsoltak a fogaskerekek. Miután szabad emberként kilépett a börtön ajtaján, néhány nap alatt összerakott magának egy újabb hamis személyazonosságot, aztán joghallgatónak állt, kisvártatva pedig csatlakozott egy vallási közösséghez, ahol még egy főiskolát is sikerült alapítania. Hónapok múlva aztán megismerkedett egy fiatal orvossal, akivel annyira jól kijött, hogy felvette a személyazonosságát (ez a szimpátia jele lehetett nála), majd jelentkezett a kanadai flottába. Ez utóbbi nem volt éppen szerencsés lépés tőle, hiszen a HMCS Cayugára (lentebb) osztották be, mely egyenesen a koreai háború veszélyes vizeire csorgott vele.
A koreai háborúban az egyik tengeri ütközet során találat érte a Cayugát. A súlyos sérülteket látva a kapitány a hajó sebészéhez, Fredhez fordult, aki szemrebbenés nélkül utasította a személyzetet, hogy szállítsák a sebesülteket a műtőbe és készítsék elő a helyiséget az operációkhoz. Fred elvonult a szobájába, átolvasta a rendszeresített orvosi kézikönyvet, aztán vett egy nagy levegőt és bemosakodott. Hihetetlen, de az incidenst az összes sebesült túlélte, sőt, a szélhámos minden jel szerint az egyik matróznak, akinek egy lövedéket operált ki a testéből, megmentette az életét.
Most ezt akkor hogy?
Fred életrajzírójának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a legszimpatikusabb imposztornak fotografikus memóriája és átlagon felüli intelligenciája volt. Mi szóltunk, hogy hatalmas forma.
A szenzációs életmentő műtét Fred szerencsétlenségére egy kanadai újság címlapján végezte, mely eljutott annak az orvosnak az édesanyjához is, akinek a személyazonosságát Fred akkoriban használta. Az anyuka jelentette a dolgot a flottának, de a Cayuga kapitánya nem volt hajlandó letartóztatni egy hőst, ezért nem kezdeményezett eljárást ellene.
A nyilvánosság kezdetben nem tett túl jót emberünknek. Amikor kiderült, hogy szinte az összes szakmáját csak belehazudta a világba, majdnem eltanácsolták abból a kaliforniai kórházból, ahol éppen akkor káplánkodott... de csak majdnem, ugyanis a kórház igazgatójának közbenjárására megtarthatta a munkáját. Még jó, hiszen Freddy akkoriban egy két lábon járó szenzációnak számított, olyannyira, hogy 1961-ben a kalandjait Tony Curtis főszereplésével meg is filmesítették.
A hetvenes években már egy rakás celeb kereste a kegyeit. Magával Steve McQueennel olyan közeli barátságba került, hogy a színész 1980. novemberében bekövetkezett halálakor gyászbeszédet mondott a temetésén. A kaszásnak sajnos Freddyre sem kellett már sokáig várnia; 1982. június 7-én hunyt el szívelégtelenségben, miután súlyosbodó cukorbetegsége miatt mindkét lábát amputálni kellett.
Bár nem biztatnánk senkit arra, hogy úgy élje az életét, ahogy Demara tette (mielőtt az ember ügyvédnek vagy orvosnak áll, nem árt néhány évig egyetemre járni), de egyszerűen nem tudjuk nem szeretni ezt a ragyogó életművészt, aki végeredményben a légynek sem tudott ártani, sőt, képes volt arra is, hogy egy bajtársát elragadja a halál karmaiból.