James Wan valósággal csodát művelt az oldschool fosatás kedvelői körében nem véletlenül imádott Démonok között első részével. Most tovább folytatja, amihez ért, és sajnos bruttósítja is az élményt egy mexikói szappanopera legrosszabb pillanataival.
A 2013-as Démonok között azért működött nagyon, mert végre nem az olcsó démonos horrorok eszközeivel hozta ránk a frászt, hanem az igazi régi horrorok nyomasztó hangulatával, okos, nem arcunkba ugró lények tömkelegével operált, és nem is igazán mertünk utána végigmenni egy sötét folyosón, továbbá ingatlant sem vásároltunk túl jó szívvel, mert hát ki tudja, milyen járulékos démonok szambáznak még a nappaliban éjszakánként. Kapott egy rettenetes előzményfilmet is, az Annabelle-t, ami valljuk be őszintén, úgy volt pocsék, ahogy volt. Szóval nem is baj, hogy Wan visszatért minden idők legjobb ördögűzőivel, már ha a Szellemirtókat nem számítjuk.
A Démonok között 2. a Warren-házaspár újabb történetét veszi elő, akik ugyebár a valóságban is láttak ezt-azt. Most egy angliai esetet vitt vászonra a film, az egyik valaha volt legsúlyosabbat, amelyben Warrenék egy szegény londoni család szegény londoni házát kénytelenek kipucolni, amire azért van szükség, mert az egyedülálló anyukát és három gyermekét folyamatosan vegzálja egy öreg bácsi nem túl kedves szelleme. A helyzet ráadásul durvul, mivel Ed és Lorraine Warrent is kísérti valami, ami tulajdonképpen egy apácaruhás Marilyn Mansonként írható le abszolút nyugodt szívvel, a démonűzőknek pedig valahogy el kell érniük, hogy mindenki oda kerüljön, ahová való: az embereknek a nyugalmas életükbe, a szellemeknek a pokolba.
A film első fele flottul hozza mindazt, amiért nagyon szerettük az első részt. A lepukkant házban történő borzalmak, és azok felépítése nagyon szép oldschool vonalon történik, jön is ránk a frász rendesen, aztán valamiért úgy dönt a Démonok között 2., hogy ez így neki nem lesz jó. Tulajdonképpen Warrenék megérkezése után olyan lesz, mintha egy másik rendező vette volna át a filmet, egy olyan, aki nem átall egy szappanopera legsúlyosabb „nagyon féltelek, nagyon szeretlek, nem, én szeretlek jobban, nem, ÉN szeretlek jobban” - sorait használni, és ez bizony így senkinek sem lesz jó.
A túlságosan is sok, 133 perces játékidő ilyen jelenetekkel van feldúsítva, Lorraine félti Edet, Ed látványosan szereti Lorraine-t, még egy teljesen indokolatlan zenei betét is becsúszik, és a rémisztgetések is áttérnek a gagyi horrorok színvonalára. Teljesen indokolatlan lények blockbuster horrorok módján riogatnak, közben ömlik a szeretet, és Wan módszere is kiszámíthatóvá válik (hosszú felvezetés, zene leáll, minden háttérzaj leáll, valami az arcunkba ugrik).
Így ahelyett, hogy egy tökéletes folytatássá állt volna össze a The Conjuring 2, sajnos egy túldrámázott, sok helyen vásári horrorral megspékelt, több teljesen indokolatlan jelenettel hosszúra nyújtott történet lett, amitől azért így sem fogsz tudni jó szívvel elaludni éjszaka. De talán most már egy harmadik részt nem kellene annyira erőltetni, Warrenék életművéből viszont bőven akad még sok-sok súlyos eset, így nehéz lesz kikerülni egy Démonok között 3.-at.