Eddie Murphy karrierjének végleg vége – Itt az Ezer szó DVD-n

Az itthon már mozikba sem került Ezer szó egy szép újrakezdés reményét sejttette, mármint azoknak, akik nem olvasták el a kiscsillag után következő apró betűs részt.

Az A Thousand Words alapsztorija első hallásra nem is tűnt olyan rossznak, picit a Távkapcs hangulatát ígérte (nem véletlenül, de erről később), végül viszont csak a Norbitét sikerült hoznia. Adott egy ügynök, bizonyos Jack, akinek akkor sem állna be a szája, ha milliókat fizetnének érte. Kicsit fura fickóról beszélünk, hiszen ugyan már van felesége és gyereke is, de inkább amolyan családos agglegényéletet él. Nem hajlandó megszabadulni luxuslakásától sem, hogy egy családi házba költözzön famíliájával, viszont helyette annyit beszél, mint egy bespeedezett Lakat T. Károly.

Amikor meggyűlik a baja egy új ügyféllel –  aki történetesen a világ legnépszerűbb spirituális vezetője – , a kertjében hirtelen egy hatalmas fa nő, amelyről minden szó kimondása után lehull egy levél. Összesen ezer szó eshet ki mérhetetlenül nagy száján, ha pedig elfogynak a levelek, meghal. Teljesen természetesen egy cápának is könnyebb lenne alkalmazkodnia a vegetáriánus életmódhoz, mint az ügynöknek az újonnan kialakult helyzethez.

Alapjában véve az Ezer szó lehetett volna jó is. A filmnek nem Eddie Murphy a legnagyobb baja, ő csak azt teszi, amit bármikor… azaz mégsem, hiszen ő mindig is a beszélőkéjéből élt, amitől a sztori kíméletlenül megfosztja, és marad az ideges szemforgatás, meg a hülyébbnél hülyébb helyzetekben való botladozás. Ami így önmagában nem viszi el a produkciót. Murphy valamiért nem hajlandó megválni Brian Robbins rendezőtől, akinek filmjei gyakorlatilag tönkretették a szebb napokat látott Eddie karrierjét, és bár nem annyira rossz a helyzet, mint Robbins eddigi filmjei, Az üresfejű és a Norbit esetében, azért bőven lesz alkalmunk szidni a direktor anyját, apját és összes ük-ük-ük felmenőjét is.

A film kép- és hangminőségére nem lehet panasz: a kép tűéles, a színek gyönyörűek, a hang pedig tökéletesen kevert, már-már eszünkbe is jut, mennyire túlzás ez egy ilyen gyenge produkció esetében. De legalább ugye ez legyen rendben, ha már maga a film nincs. Ha valamilyen óriási csoda folytán a tökéletes kép és hang elég lenne nekünk, hogy átlendüljünk a film utolsó harmadára, akkor elég nagy meglepetésben lehet részünk, ugyanis elkezdődik a drámázás, a forgatókönyv egy picit magára talál, egészen élvezhetővé válik a produktum, de ekkorra már olyan sokszor vertük a falba a fejünket, hogy eszméletlenül fekszünk a tévé előtt.

Kicsit érthetetlen az egész, hiszen Eddie Murphy karrierje kezdett magára találni, az egészen pofás Hogyan lopjunk felhőkarcolót után még egy Oscar-díj-vezetés is kilátásba helyeződött, hogy aztán Robbins újra egy megkérdőjelezhető minőségű filmbe hívja, amire Murphy valamiért mindig igent mond, mintha nem lenne képes tanulni a hibákból. A forgatókönyvért és a Távkapcs hangulatért egyébként Steve Koren a felelős, aki az előbb említett filmet, a Diszkópatkányokat és A minden6ót is jegyezte, azt viszont feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az utóbbi idők egyik legrosszabb moziját, a Jack and Jillt is ő rittyentette össze (valószínűleg a vécén ülve, negyed óra alatt), amiért Adam Sandlert megdobták a legrosszabb férfi és női színésznek járó Arany Málnával. Murphyt ezért talán nem fogják lehúzni, de Brian Robbins most már tényleg mondjon le!

További jó cikkekre vágysz hasonló témában? Akkor olvasd a Player kult & szórakozás rovatát!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon