Henckels mindent elmond arról, milyen Wes Andersonnal együtt dolgozni. A Grand Budapest Hotel a háttérben is legalább annyira különleges volt, mint a vásznon.

– Miért döntöttetek úgy, hogy megint együtt fogtok dolgozni?

– Wes és én kölcsönösen tiszteljük egymás munkásságát. Egyszer látott egy színdarabban, majd írt egy hosszú levelet, aztán én is írtam neki egyet néhány filmjével kapcsolatban. Azt hiszem, az Okostojás-ról írtam, amikor megjelent. Mindketten New Yorkban élünk. Szerintem mindkettőnknek az volt az elképzelése, hogy nagyon jó lenne valamit együtt csinálni, de én sosem tolakodtam, mert egy ilyen ötletnek szerintem Westől kellett jönnie. Elképesztően speciális látásmódja van, amibe bele kellett, hogy férjek. Nagyon élveztük a közös munkát. Wes egyébként imád emberekkel dolgozni, és ha otthonosan érzed magad abban a színtársulati fílingben, amit ő hoz létre, akkor jó benyomást tehetsz rá.

Olyan emberekre van szüksége, akik hisznek ebben a gondolkodásmódban, és benne is, ha ez megvan, akkor valamilyen értelemben része lehetsz a társulatnak. Épp levetítettük Cannes-ban a Holdfény királyság-ot. Ő, én és néhány barátunk elutaztunk egy kicsit utána, és már akkor a kezében volt a Grand Budapest forgatókönyve. Ez 2011-ben történt.

– Mit gondoltál róla, amikor először elolvastad?

– Azt, hogy remek. Azt gondoltam, hogy Gustave az egyik legjobb karakter, akit valaha papírra vetett. Amikor olvastam, azt éreztem, hogy Gustave azonnal klasszikussá válik. Nagyon-nagyon nevettem olvasás közben. Borzasztóan vicces és emlékezetes a világnézete, na meg minden egyébként jogos felháborodása is! Wes azt mondta, Ralph Fiennesra gondolt, nem mintha megkérdezte volna az én véleményemet is. Azt mondtam, konkrétan nem tudok jobbat nála, és ha bárki mást mondtál volna, akkor magam kopogtattam volna az ajtódon, hogy eljátszhassam. De hát annyira arra volt szabva, ami nagyon remek Ralph-ban! Vicces volt és megkapó, olyan, mint Wes cuccai általában: van bennük egy rakás humor, de ennek a humornak mindig van éle.

Max Fischerre emlékeztetett az Okostojás-ból, vagy Steve Zissou-ra, ezek a karakterek visszakoznak mindenféle változástól, de főként a művészi világnézetük miatt. Max Fischer nem harcol a változás ellen, inkább azért, hogy ne skatulyázzák be. A reneszánsz világnézetért küzd, és azért, hogy felnőttként kezeljék. Szerintem ő, Steve Zissou és Gustave valamilyen módon mindannyian háborúban állnak a korlátolt gondolkodásmóddal. Mindannyian tisztességesek.

– Szerinted ez a közös nevezője Wes filmjeinek?

– Igen. Egy sokkal általánosabb értelemben, nem csak a karaktereket tekintve mind arról szólnak, hogy a valódi családod kiábrándít téged, ezért alkotsz magadnak egy olyat, amilyenre szükséged van.

– Ezért kerülnek elő bennük folyamatosan az árvák?

– Igen, vagy az olyan karakterek, mint Gustave. Nem sokat tudsz róla, de rájössz, hogy semmi sem fontos, ami a cselekmény előtt történt vele. Alkotott egy világot, és benépesítette olyan emberekkel, akik megerősítik a világnézetét. Ugyanez van Toni Revolori karakterével, aki a lobby boyt játssza. Az élet elsodorta, de Gustavnak és a The Grand Budapestnek köszönhetően megtalálta a családot, amit keresett. Nem hiszem, hogy létezik olyan Wes Anderson-film, amelyik nem olyan emberekről szól, akik valamilyen ürességgel, veszteséggel vagy más hiánnyal küzdenének az életükben, és valahogy megpróbálnának közösséget vagy családot építeni.

– Mindannyian együtt maradtatok, amíg forgott a film? Csak azért kérdezem, mert tudom, hogy a Holdfény királyság esetében ez történt.

– Többnyire egy német kisvárosban, Görlitzben forgattunk. Wes és a producer, Jeremy Dawson tették a dolgukat. Kiválasztottak egy szerény kis hotelt, és megegyeztek velük, hogy legyen ez a teljes Budapest-stáb központja. Szóval mindannyian ott laktunk, és nem volt ott senki más rajtunk kívül. A tél közepén jártunk. Wes csaknem egy családi panzióvá alakította, közösségi étkeztetéssel. Ez egyébként nagyon költséghatékony ötlet volt. Jeremy igazi zseni, képes Wes ötleteit egy bizonyos büdzsén belül megvalósítani. Összeülnek, és kitalálják, hogyan oldják meg a helyzetet úgy, hogy nekünk szórakoztató legyen, de nekik ne kerüljön egy vagyonba. Például a bevett szokás helyett, amit mindenhol látsz, egyetlen szakács főz mindenkire. Mondhatni, mindenki együtt él és együtt eszik.

– És mindenki a munkáról beszél egész idő alatt?

– Nem, pont az ellenkezője. És ez jó. Ralph és én azt mondtuk, olyan ez, mint a színházi élet. Olyan volt a ritmusa, mint a színtársulatnak, ahol egy évadon keresztül játszol darabokban, de mindenki ugyanabban a kis városkában él. Mindenki kikapcsol, és ez nagyon kedvező a munkára nézve.

– Ad teret Wes bármiféle improvizációnak?

– Dolgoztam már vele korábban, túl kell élned Wes pontosságmániájának börtönét. Túl kell élned az összeszorítást. Túl kell élned azt, hogy az improvizációs képességed, amivel egy kicsit csavarhatnál a dolgokon, nagyon szigorúan rá lesz irányítva arra a mezsgyére, amilyen ritmusban Wes írja a szövegeket. Néztem, ahogy Ralph megpróbálja, teljesen reménytelenül, de most már szerintem ő is azt mondja, muszáj volt rájönnie arra, hogy kreatívan kellett gondolkodnia a szöveg értelmezésének változatosságára, azon a szűk folyosón belül, ahonnan Wes látja a dolgokat.

Nem akarok nagyon szakmázni, de ez a Meisner-gyakorlatokra emlékeztet. Sanford Meisner azt mondta, dolgozz ezekkel és csak ezekkel a szavakkal, de adj elő velük hat különböző értelmezést. És valahol ilyen Wesszel is dolgozni. Mintha azt mondaná, nem, nem akarom, hogy akár egy szót vagy egy vesszőt is megváltoztass, nem akarom, hogy rögtönözz, még csak azt sem, hogy másképp hangsúlyozz. De ettől függetlenül tégy meg mindent, amit csak tudsz. Nagyon érdekes gyakorlat.

– Hogyan tudtak ebbe beilleszkedni a fiatalabb színészek?

– Tony Revolori nagyon alkalmazkodó volt. Szerintem nagyon jók voltak a gyerekek a Holdfény királyság-ban, de ehhez Wesnek sokkal több köze van – nem akarom azt mondani, hogy bábok voltak, mert ez nem lenne helyes kifejezés –, de ő öntötte formába őket. Talán azért, mert Tony idősebb, sokkal engedékenyebb volt, és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. Wesnek nagyon könnyű volt irányítania. Tony alkalmazkodott hozzá, belekapaszkodott Wes vígjátékainak ritmusába és előadásmódjába. Szerintem lenyűgöző volt. Megkönnyítette Wes életét. Jason Schwartzmannal más volt a helyzet az Okostojás-ban, ő nagyon ösztönösen érezte annak a fiatal srácnak a vágyait abban a felnőtt világban. Azt hiszem, Wes fiataljai bizonyos értelemben mindig sokkal felnőttebbek akarnak lenni.

– Hogyan szedi össze mindig ezeket a hihetetlen színészgárdákat? Nagy színészek akkor is boldogok, ha kis szerepet kapnak.

– Ahogy Bill Murray mondta, csak pénzt veszítek ezzel a munkával, de tényleg. Wes olyan közösségi érzetet teremt, ami sok színész számára már-már romantikus. Hasonló a Saturday Night Live romantikájához, vagy a színházéhoz – egy csapat része leszel, ami együtt lóg, újra és újra csinál valamit, az egyik tagnak most nagyobb szerepe van, de legközelebb majd kisebb lesz. Ez a csoportösszetartás bír valamiféle romantikával a színészek számára. Bizonyos fokig olyan, mintha mindenki a teljes munkának akarna a részese lenni. Wes a cinikus, széttördelt nagy költségvetésű filmkészítés ellen emelte ezt a kis erődítményt.

– Mit tud megmutatni neked a projektből, mielőtt elkezdi a forgatást?

– Készít egy rakás animált sztoriboardot, hogy érezd, miről van szó. Még hangot is ad nekik. Az, hogy hallod őt elmondani a szövegeket, a leghatékonyabb módja, hogy berántson. Nagyon egyedi ritmusban csinálja. Igazából néha kifejezetten akarom, hogy felolvasson egy-egy szöveget, mert nagyon viccesen teszi meg, aztán még én kapom érte az elismeréseket. De ez oda-vissza is működik: hiszem, hogy az egész kontrollált filmkészítés ellenére Wes szereti a meglepetéseket az előadásmódban. Rá tudod venni, hogy változtasson valamin, ha nagyon jó az ötlet. Azért mindig hagy egy kis szabadságot.

Az interjú szövegét köszönjük az InterComnak! A filmről itt olvashatod kritikánkat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés